Egymást tanítjuk

Szülőknek, akik szeretnének együtt fejlődni tehetséges gyermekükkel
  • blue
  • Hasznos oldalak
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • Rólam

Olvasunk, olvasunk, olvasunk

2012. jan 04. Kategória Doman-módszer, Írás, Játék, Montessori, Olvasás | Nincs hozzászólás.

A történet még az őszi szünetben kezdődött, azzal, hogy kiderült, Blanka tud olvasni. Beni eddig is tudott, de nem nagyon alkalmazta a tudását, de így, hogy már nem ő birtokolta egyedül az érdemet, gyorsan belehúzott.

Blanka esetében úgy fedeztük fel a képességet, hogy kérte a LÜK-füzetek közül a Betűkóstolgatót. Rögtön kiválasztotta benne a legnehezebb játékot, ahol hasonló hangzású szavak közül kellett kiválasztani azt, amelyiknek köze volt a melléjük rendelt képhez. Ilyen szavak is voltak benne, mint szögletes, értékes, hangsúlyos, könnyelmű, szóval nem a kéz, láb, ház típusú szavakkal kezdett. Illetve honnan is tudjam, hol kezdődött… Lényeg, hogy mindet gond nélkül elolvasta, bár néhánynak a jelentését meg kellett magyarázni. Ráadásul a feladat megoldása közben ide-oda mászkált, és kiderült, hogy fejjel lefelé is kiválóan olvas. (Nekem már van ebben gyakorlatom, mert sokszor úgy olvasok könyveket, hogy a gyerek szemben van velem, és úgy fogja a könyvet…) Tovább »

Share

Szocializáció iskola nélkül 2.

2012. jan 02. Kategória Család, Értékrend, Felelősség, Iskola, Közösség, Otthonoktatás, Óvoda, Spiritualitás, Tudatos szülő | Nincs hozzászólás.

Folytatom a John Taylor Gatto beszédéből vett idézeteket, kiegészítve a saját gondolataimmal.

“Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.”

Ez az, amit évek óta próbálok bizonyítani. Hol van a világon olyan hely, ahol azonos korú emberek vannak összezárva? Az iskolán kívül sehol. Mégis hányan, de hányan hiszik, hogy ez a szocializáció csúcsa… A természeti népekre gondoltam, ahol az emberek egész nap együtt élnek, fiatalok és öregek, felnőttek és gyerekek, és a gyerekek mégis gyerekek maradnak. Mi ezzel szemben mesterségesen leválasztjuk őket a felnőttektől, de minifelnőtteket csinálunk belőlük: ne játssz, ne álmodozz, figyelj, koncentrálj. Igaz, a mi kultúránk bőven kitermelt olyan helyzeteket, ahol a gyereknek semmi keresnivalója nincs, de ez a teljes leválasztás a valódi tanulás lehetőségét is elveszi a gyerekektől. A gyerekeknek ugyanis nem egymástól kellene tanulni a világot, hanem a felnőttektől. Tovább »

Share

A Jövő Legendáriuma

2011. dec 31. Kategória Egyéb, Spiritualitás, Tudatos szülő | Nincs hozzászólás.

Kedves Olvasóim!

Az elmúlt év folyamán 16 lelkes társammal részt vettünk egy 2012-es évre szóló ezoterikus és üzleti naptár létrehozásában. A naptár a Jövő Legendáriuma címet kapta.

A naptárban a számmisztikai, asztrológiai-asztrozófiai előrejelzések mellett minden nap találhatsz egy-egy érdekes bejegyzést a következő témákban: alternatív gyógymódok, gyermeknevelés, pénzügyek, siker, vállalkozás,  spiritualitás, a Vonzás Törvénye, feng shui. Én természetesen a gyermeknevelési vonalat erősítem benne négy kedves szerkesztőtársammal. Nagyon örültem a felkérésnek, amelyet  elsősorban a blogom miatt kaptam, ugyanakkor izgultam is, hiszen ez először jelenik meg írásom olyan körben, amely messze túlmutat a blogon. :) Tovább »

Share

Szocializáció iskola nélkül 1.

2011. dec 15. Kategória Értékrend, Felelősség, Iskola, Közösség, Otthonoktatás, Óvoda, Spiritualitás, Tudatos szülő | 2 hozzászólás

Jártatok már úgy, hogy érik bennetek mindenféle gondolat, és egyszer csak visszaolvasod az összeset valaki másnak a cikkében, beszédében? Éppen készültem egy jó kis veretes bejegyzést írni a szocializációról, és tessék, a kulcsgondolatok itt vannak benne. Köszönet és hála John Taylor Gatto-nak, hogy leírta, elmondta, illetve annak is, aki lefordította. Csak ellátom néhány saját gondolattal, és kész. Csak hogy én is könnyebben emésszem a mondanivalót :)

A cikk nagyon hosszú és tömény, mégis javaslom, hogy olvasd el, mert nagyon tanulságos. Olyan szemfelnyitó fajta. Sok gondolatát már én is körbejártam itt, és még valószínűleg fogom is.

Idézem a cikk néhány kulcsmondatát, és kiegészítem a saját gondolataimmal, tapasztalataimmal. Tovább »

Share

Kézműves játék dédivel és a nagyszülőkkel

2011. dec 13. Kategória Finommotorika fejlesztése, Játék, Kézműves, Kiemelkedő tehetség | Nincs hozzászólás.

Mint már arról korábban írtam, Benit sok dologra tudtam motiválni, míg csak itthon volt, kivéve a rajzolást, egyéb kézműves tevékenységeket. Egy idő után nem törődtem ezzel, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a finommotorikát azért fejleszteni kéne valamivel, így beküldtem a konyhába tésztát gyúrni, pogácsát sütni, húst panírozni (bár ezeket főleg a nagymamákra bíztam), és csodák csodája: ehhez kedvet kapott. Úgy látszik számára ennek volt értelme, hogy végén elkészül valami hasznos, amit ebben az esetben ugye meg lehet enni. :) Tovább »

Share

Tanuld meg jól érezni magad!

2011. nov 30. Kategória Életfeladat, Érzés, Iskola, Spiritualitás, Teljesség, Tudatos szülő | 2 hozzászólás

Már korábban utaltam erre a videóra, de újra előkerült, és ismét ajánlom minden szülő figyelmébe. Ugyanis nagyon komolyan át kell gondolnunk, hogy milyen jövőt szeretnénk magunknak és a gyermekeinknek. Az út, amely a 70-es, 80-as vagy talán még a 90-es években vezetett valahová, az ma már nem járható, illetve egészen pontosan nem vezet sehová. Hogy többek között miért, ezt elmondja Sir Ken Robinson. Azon kívül, hogy fontos gondolatokat oszt meg, még humora is van. :) Tovább »

Share

A régi minták felülírása 2.

2011. nov 27. Kategória Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT), Érzés, Gondolkodás, Jellemfejlesztés, Kommunikáció, Spiritualitás, Tudatos szülő | 1 hozzászólás

A kultúránkban jó alaposan meggyökeresedett szokás a büntetés, amitől borzasztó nehéz szabadulni. Nem a verésre gondolok, lényegesen humánusabb dolgokra, de attól még büntetés. Hogy mennyire nem visz előre, arra elmesélek két példát.

Blanka nyáron szabályosan “bojkottálta” az estéket. Nem akart aludni, folyamatosan ki-be mászkált a szobából, felkeltette a többieket is, amitől aztán elszabadult a pokol. Félni nem félt, arra nagyon hamar rájöttünk, sőt inkább szórakoztatta a dolog. Mi az első eszköz, amihez nyúltunk: természetesen a büntetés, illetve inkább jutalom-megvonás (nem vesz részt a közös játékban, nincs vacsora utáni desszert, meg hasonlók). Az eredmény: semmi. Blanka röhögött a büntetésen, a jutalom meg nem érdekelte. Jött a Gordon: elmagyaráztuk neki, mennyire zavar minket, hogy emiatt nem tudjuk este elvégezni a feladatainkat, és hogy milyen rossz a testvéreinek, hogy őket is felébreszti. Ez is lepergett róla. Ekkor jött a büntetés büntetés hátán, elkapott a gépszíj, csak éppen azon túl, hogy nem használt semmit, mi is rettenetesen pocsékul éreztük magunkat tőle. Csak ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha inkább szeretettel válaszolnánk? Nem szidalmakkal zavarnánk az ágyába, hanem melléfeküdne valamelyikünk, átölelné. Valamint apa egyszer kínjában megígérte neki, hogy méteres csokit kap, ha elmúlnak a cirkuszok. Ez valamiért lázba hozta. Tovább »

Share

A régi minták felülírása 1.

2011. nov 21. Kategória Értékrend, Érzés, Gondolkodás, Kommunikáció, Tudatos szülő | 3 hozzászólás

Nagyon sok cikk foglalkozik azzal, hogy generációk óta örökítjük egymásra a rossz mintáinkat, az élet minden területén. De bármikor megvan a lehetőségünk arra, hogy ezeket felülírjuk, változtassunk rajta, egyszerűen másképp csináljuk. Ez az időszak, amiben most élünk pedig egyenesen rákényszerít minket a változtatásra. A probléma csak az, hogy nem olyan egyszerű, illetve vannak területek, ahol egészen könnyen megy, máshol meg jóval küzdelmesebben.

Volt valaha olyan érzésed gyermekkorodban, hogy ezt azért nem így kellett volna a szüleidnek csinálni, és te majd biztosan jobban fogod? Elárulom, nekem rengeteg ilyen volt. A jó hírem az, hogy sorra megkapom mindet, hogy ezt bebizonyítsam. :) És van néhány ismerősöm, aki hasonló tapasztalatokról számol be. Persze mindenki más területen volt érintve, így más feladatokat kapnak, van, hogy pont az ellenkezőjét, mint más, a lényege, hogy lehetőséget kapunk a régi minták felülírására. Tovább »

Share

Helyzetjelentés

2011. okt 24. Kategória Doman-módszer, Játék, Korai fejlesztés, Olvasás, Többnyelvű nevelés | 5 hozzászólás

Kedves Olvasóim!

Régen jelentkeztem, ennek legfőbb oka, hogy 2011. október 7-én megszületett negyedik gyermekünk, Brúnó. A várandósság utolsó hónapja kicsit megviselt fizikailag, amikor tehettem, feküdtem, de ez kb. a gyerekek alvásidejét jelentette. Máskor ilyenkor írok, alkotok, hát ez most kimaradt. A közeljövőben sem tudom, milyen rendszerességgel tudom a cikkeket megjelentetni, Hiszen Brúnó napirendje egyelőre nem kiszámítható, mindenesetre igyekezni fogok, mert bőven lenne miről írnom. Tovább »

Share

Amikor a kicsi azt szeretné, amit a nagyok

2011. szept 06. Kategória Doman-módszer, Indigó- és kristálygyermek, Játék, Játékos oktatás, Kiemelkedő tehetség, Korai fejlesztés, Olvasás, Számolás, Többnyelvű nevelés | Nincs hozzászólás.

Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy néha egészen meglepő témák foglalkoztatják a gyerekeket. Számomra eddig a legnagyobb meglepetés Viola, aki ugyan még csak két éves, beszélni még nem akar, viszont egyéb dolgokban szédületesen halad a nagyobb testvérek után. A Doman-módszerben, korai fejlesztésben, többnyelvű nevelésben a harmadik “kísérleti alanyom”, de ő produkál olyan dolgokat, amelyeket a többieknél nem tapasztaltam. A beszédfejlődés késése magyarázható a többnyelvű neveléssel is, de nem aggódom, ugyanis mindhárom nyelven tökéletesen veszi az információkat, a maga módján “metakommunikál”, a hallása tökéletes, és már volt hasonló tapasztalatom Benivel, aki szintén nem beszélt 27 hónapos koráig. Aztán meg rögtön mondatokban. Tovább »

Share
« Régebbi bejegyzések

Keresel valamit?

Idézet

"A felvilágosult modern embereknek jót tenne, ha nemcsak a gyerekeket akarnák megváltoztatni, hanem felismernék a lehetőségét annak, hogy gyermekeikkel együtt ők maguk is változhatnak, fejlődhetnek." Rüdiger Dahlke

Kategóriák

  • Család (1)
  • Doman-módszer (15)
  • Egyéb (2)
  • Életfeladat (6)
  • Elméletek (5)
  • Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) (2)
  • Értékrend (12)
  • Érzés (6)
  • Felelősség (5)
  • Felsőoktatás (2)
  • Finommotorika fejlesztése (1)
  • Gondolkodás (8)
  • Indigó- és kristálygyermek (5)
  • Írás (2)
  • Iskola (14)
  • Itt jártunk (1)
  • Játék (12)
  • Játékos oktatás (5)
  • Jellemfejlesztés (5)
  • Kérdések (1)
  • Kézműves (1)
  • Kiemelkedő tehetség (4)
  • Kommunikáció (2)
  • Korai fejlesztés (13)
  • Közösség (6)
  • Lexikai tudás (1)
  • Mesék (1)
  • Montessori (7)
  • Olvasás (4)
  • Otthonoktatás (6)
  • Óvoda (9)
  • Pénzügyi nevelés (1)
  • Pszichológia (2)
  • Rendszeridegen (2)
  • Spiritualitás (11)
  • Számolás (2)
  • Tehetséggondozás (2)
  • Teljesség (1)
  • Természettudomány (2)
  • Többnyelvű nevelés (14)
  • Tudatos szülő (10)
  • Világkép (3)
  • Waldorf (1)

Címkék

Balogh Béla diploma Doman-módszer elméletek fejlődés felelősség felsőoktatás gondolkodás Gordon-módszer hivatás idegen nyelvek iskola John Taylor Gatto Játék játékos oktatás kisgyermekkori nyelvelsajátítás kommunikáció korai fejlesztés kristálygyermek közösség LÜK-füzetek mese Montessori nagycsalád olvasás otthonoktatás pszichológia spiritualitás Szabó Magda szocializáció számolás tanítás tehetséggondozás természettudomány tudatos szülő tudatosság többnyelvű nevelés világkép válság változás ÉFT értékrend érzés írás óvoda

Ezeket írtam legutóbb:

  • Olvasunk, olvasunk, olvasunk
  • Szocializáció iskola nélkül 2.
  • A Jövő Legendáriuma
  • Szocializáció iskola nélkül 1.
  • Kézműves játék dédivel és a nagyszülőkkel

Ezeket írtátok Ti:

  • Xanita > Szocializáció iskola nélkül 1.
  • Teri > A régi minták felülírása 1.
  • Szalkai Titi > A régi minták felülírása 2.
  • Gyöngyi > Szocializáció iskola nélkül 1.
  • Xanita > Tanuld meg jól érezni magad!
  • Patak Cs. Gyöngyvér > Tanuld meg jól érezni magad!
  • Kata > A régi minták felülírása 1.
  • felkai ágnes > A régi minták felülírása 1.

Ekkor kerültek bejegyzések a blogba:

január 2012
H K S C P S V
« dec    
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Theme designed by Compare Hotel Prices
Coder Conservatories UK | Presented by Silver Jewelry