Egymást tanítjuk

Szülőknek, akik szeretnének együtt fejlődni tehetséges gyermekükkel
  • blue
  • Hasznos oldalak
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • Rólam

Archives for Doman-módszer category

Szülő mint tanító

2011. jan 23. Kategória Doman-módszer, Gondolkodás, Indigó- és kristálygyermek, Kiemelkedő tehetség, Spiritualitás | 2 hozzászólás

A napokban akadt a kezembe az Okosbaba szemináriumon szerzett, képeket tartalmazó CD-m, amelyen a következő logó áll: “Az én professzorom a mama.” Ez nagyon tetszett már akkor, amikor megkaptam, azt hiszem, a fő motivációs tényezők közé tartozott ez a mondat ahhoz, hogy egyáltalán belevágjak.

Azóta sokszoroson átérzem ennek a jelentőségét. Sokkal több múlik rajtunk, szülőkön, hogy merre, hogyan indul el a gyermekünk élete, mint ahogy azt gondolnánk. A gyermekünk első szellemi vezetői mindenképpen mi vagyunk. Fokozottan érvényes az új gyermekekre, vagy kristálygyermekekre.

Mivel alapvetően a példából tanulnak, a vizet prédikál, bort iszik módszer nem fog működni, vagy legalábbis nem azt a hatást váltja ki, mint amire számítunk. Általában az élethez való hozzáállás mintáját mindenképpen mi adjuk. A kristálygyerekek egy része az első életét tölti a Földön, valakitől kezdettől fogva tanulniuk kell, hogy hogyan is kell itt élni. Néha még a viccekkel és az “átvitt értelmű kifejezésekkel” is vigyázni kell, mert a gyerekek azt hiszik, az tényleg úgy van, és szó szerint értelmeznek mindent. Ők a lehetőséget hozzák el nekünk a spirituális életvitelre, és együtt össze tudjuk hangolni a kettőt. Tovább »

Share

Előre gyártott elméletek csapdájában 2.

2011. jan 17. Kategória Doman-módszer, Elméletek, Játék, Pszichológia, Spiritualitás | Nincs hozzászólás.

A gyermekek fejlesztése kapcsán gyakran előkerül az a vélemény, miszerint ahhoz, hogy a gyermekek pszichésen egészségesen fejlődjenek, iskolás korukig kizárólag a szabad játék kellene, hogy meghatározza az életüket. Ezek szerint a korai fejlesztés nemhogy felesleges, hanem egyenesen káros. Kivéve a fogyatékos gyerekeket. Pl. ha az anyuka a 2-3 éves Down-kóros gyermekét  — akinek sokkal több erőfeszítésébe kerül, mint egy egészségesnek —, többek között a Doman-módszerrel fejleszti, azt elismerés övezi, ellenben aki ugyanezt az egészséges gyermekeinél alkalmazza sokszoros hatásfokon, az ártalmas. Ez jelentette számomra az első ellentmondást.

Másrészt felmerül bennem a kérdés, hogy mit is nevezünk tulajdonképpen játéknak. Az interneten megnéztem pár definíciót, és megállapítottam, hogy nem egyszerű meghatározni, mi is az a játék. Többször visszatér az, hogy a játék gyermek spontán, szabad cselekedete, amely a világ felismerésre irányul, és örömet okoz. Viszont vannak olyan játékok, amelyeknek kőkemény szabályai vannak, (pl. társasjátékok) a gyerekek mégis szívesen játsszák, noha valamilyen szinten sérül a szabadság és a spontaneitás. Tovább »

Share

Mennyit ér ma a lexikai tudás?

2010. okt 05. Kategória Doman-módszer, Iskola, Lexikai tudás | 1 hozzászólás

„ — Amit a tananyagban látsz, azt normális ésszel meg lehet tanulni…

— Lehet, de minek? Az Esterházy grófság ajánlatot küld kétszáz darab yorkshire-i sertésre, mire én ahelyett, hogy azt mondanám a cégvezetőnek, hogy vegyük meg, azt felelem, küldje ide a grófot, hogy társalogjon velem mindarról, amit az érettségire tanultam. Ah, grófom, tudja-e mi a kénsavgyártás folyamata? Ah, grófom, tudja-e, hányban halt meg Szent László?” (Fehér Klára: Bezzeg az én időmben)
Az idézett történet 1941-ben játszódik. Azóta változott a világ néhányszor, és Fehér Klára ezt a részt garantáltan nem annak szánta, amire mint én használom. 1941-ben és az azt követő pár évtizedben jócskán volt esély arra, hogy ha tanul, elvégez egy jó iskolát, abból állás lesz és megélhetés. Függetlenül attól, hogy mit tanul meg. Ma a dolgok kicsit másképp állnak…

Az érdemleges tudás a felhasznált tudás. Ha belegondolok, hogy mennyi mindent kellett megtanulnom, és annak milyen csekély az a része, amit valóban használni tudok, felvetődik bennem a kérdés, hogy van-e értelme az ilyen mennyiségű és ebben a formában elvárt lexikai tudásnak. Tovább »

Share

Tények és vélemények a korai fejlesztésben

2010. okt 02. Kategória Doman-módszer, Értékrend, Iskola, Korai fejlesztés | 1 hozzászólás

Robert T. Kiyosaki a Biztosíts pénzügyi előnyt gyermekeidnek című könyvének számomra egyik legfontosabb gondolata az volt, hogy a pénzügyi világban különbséget kell tenni a tények és a vélemények között. Tény az, amit bizonyítani lehet látás, tapintás, érzékelés által. Minden más vélemény. A legtöbb hiba pedig abból származik, hogy tényként kezelünk véleményeket. Gazdag papa azt mondja a gyerekeknek: van 5 dollár a zsebemben. Ez tény vagy vélemény? A válasz: amíg nem látod, vagy nem fogod meg azt az öt dollárt, addig vélemény.

A helyzet az, hogy a tényként kezelt vélemények problematikája nemcsak a pénzügyeinkben van jelen, hanem egész életünket áthatják, életünk minden szintjén megjelennek nap, mint nap. Előre gyártott, kőbe vésett elméletek között élünk, amelyeket sokszor meg sem merünk kérdőjelezni. Vagy ha mégis, az sokszor egyenes út a folyamatos konfrontációkhoz. Különösen akkor, ha a tapasztalat elkezd valami egészen mást mutatni, mint az elmélet. Tovább »

Share

Szabó Magda és a többnyelvű nevelés

2010. szept 23. Kategória Doman-módszer, Értékrend, Tehetséggondozás, Többnyelvű nevelés | 5 hozzászólás

Ma Magyarországon rengeteg tévhit és előítélet övezi a gyermekek többnyelvű nevelését, illetve bármilyen korai fejlesztését. Az általános álláspont az, hogy ez kifejezetten káros a gyermekek “normális” fejlődése szempontjából. Belgiumban, amely kétnyelvű ország, minden ilyen előítélettől mentesen az óvodában elkezdik a másik nyelv tanítását, a flamand területen a franciát, a francia területen a flamandot. És rendszerint nem heti egy óra mondókázással. Vajon miben lehetnek mások azok a gyerekek, hiszen nekik szemmel láthatóan nem árt, míg az alapvetően egynyelvű társadalomnak számító Magyarországon élő gyerekeknek  a közfelfogás szerint igen?

De nem kell feltétlenül külföldre mennünk a példákért. Még a 20. század első felében sem úgy gondoltak a többnyelvű nevelésre (bár akkor még garantáltan nem így hívták), mint gyermekeket megnyomorító torz agyszüleményre. A gazdag családoknál egyáltalán nem volt ritka a francia / német / angol nevelőnő, vagy épp háztartási személyzet. Pontosan azért, hogy a gyermekek több nyelvet elsajátítsanak. Tovább »

Share

Személyiségfejlesztés Doman-módszerrel

2010. aug 30. Kategória Doman-módszer, Jellemfejlesztés, Korai fejlesztés | 2 hozzászólás

A Doman-módszer Magyarországon az Okosbaba program keretében vált ismertté. A Doman-módszer azt a célt szolgálja, hogy olvasni tanítson, kifejlessze és megtartsa a gyermek mennyiséglátását, megtanulja a matematikai alapműveleteket, és különböző témákról információkat adjon, és elsajátíthasson idegen nyelveket, mindezt játékosan, a gyermekek igényei szerint alakítva.

A mi esetünkben ez azonban messze túlmutatott saját magán, és mindannyiunk számára, de mégis elsősorban számomra személyiségfejlesztő eszközzé változott. Pontosan azért, mert nem működött, illetve nem hozta azt az eredményt, amit vártam tőle, és amit mások meséltek, és volt alkalmam a saját szememmel, fülemmel is megtapasztalni mások gyerekeinél. Tovább »

Share

Miért éppen korai fejlesztés?

2010. aug 27. Kategória Doman-módszer, Korai fejlesztés, Többnyelvű nevelés | 1 hozzászólás

Sokan kérdezték már tőlem, mi vezetett oda, hogy korai fejlesztéssel, egészen pontosan a Doman-módszerrel és többnyelvű neveléssel kezdtem el foglalkozni. Talán tudatosan kerestem ezeket a lehetőségeket?
Őszintén szólva:nem. De a tudatalattim folyamatosan kereste, ebben biztos vagyok. Amikor “véletlenül” rátaláltam (melléklikkeltem egy fórumon :) ), rögtön tudtam, hogy ez az, amire szükségem van.
Azért ragadott meg, mert koraérett gyerek voltam, szellemileg rendszerint idősebb, mint a kortársaim. 4,5 évesen olvastam, mire iskolába kerültem (alig 6 évesen), százas számkörben jól kezeltem az alapműveleteket, írtam folyóírással is, bár tény, nem mintaszerűen. Az iskolában pedig az alulterheléstől szenvedtem. Annak ellenére, hogy az akkor elég erős iskola volt, tagozaton tanultam az oroszt, zeneiskolába is jártam, énekkarra, azon kívül 2-3 szakkörre, és valami mégis mindig hiányzott. Tovább »

Share
Újabb bejegyzések »

Keresel valamit?

Idézet

"A felvilágosult modern embereknek jót tenne, ha nemcsak a gyerekeket akarnák megváltoztatni, hanem felismernék a lehetőségét annak, hogy gyermekeikkel együtt ők maguk is változhatnak, fejlődhetnek." Rüdiger Dahlke

Kategóriák

  • Család (4)
  • Doman-módszer (17)
  • Egyéb (2)
  • Életfeladat (7)
  • Elméletek (6)
  • Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) (2)
  • Értékrend (13)
  • Érzés (6)
  • Felelősség (5)
  • Felsőoktatás (2)
  • Finommotorika fejlesztése (1)
  • Gondolkodás (9)
  • Indigó- és kristálygyermek (5)
  • Írás (3)
  • Iskola (17)
  • Itt jártunk (1)
  • Játék (13)
  • Játékos oktatás (5)
  • Jellemfejlesztés (5)
  • Kérdések (1)
  • Kézműves (1)
  • Kiemelkedő tehetség (4)
  • Kommunikáció (4)
  • Korai fejlesztés (14)
  • Közösség (6)
  • Lexikai tudás (1)
  • Mesék (1)
  • Montessori (7)
  • Olvasás (5)
  • Otthonoktatás (8)
  • Óvoda (9)
  • Pénzügyi nevelés (1)
  • Pszichológia (2)
  • Rendszeridegen (2)
  • Spiritualitás (12)
  • Számolás (3)
  • Tehetséggondozás (3)
  • Teljesség (1)
  • Természettudomány (3)
  • Többnyelvű nevelés (15)
  • Tudatos szülő (11)
  • Világkép (4)
  • Waldorf (3)

Címkék

Balogh Béla diploma Doman-módszer elméletek fejlődés felelősség felsőoktatás gondolkodás Gordon-módszer hivatás idegen nyelvek iskola John Taylor Gatto Játék játékos oktatás kisgyermekkori nyelvelsajátítás kommunikáció korai fejlesztés kristálygyermek közösség Logico LÜK-füzetek mese Montessori nagycsalád olvasás otthonoktatás pszichológia spiritualitás Szabó Magda szocializáció számolás tehetséggondozás természettudomány tudatos szülő tudatosság többnyelvű nevelés világkép válság változás ÉFT értékrend érzés írás óvoda

Ezeket írtam legutóbb:

  • Otthonoktató találkozó
  • Doman-módszer folytatásokban 1.
  • Egy vita margójára 1.
  • Elmúlt két hónap…
  • Olvasunk, olvasunk, olvasunk

Ezeket írtátok Ti:

  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Sauze - Otthonoktató találkozó
  • Németes - Indigó felnőtt kristálygyermekekkel
  • Németes - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Egy vita margójára 1.
  • Katonáné Viktória - Egy vita margójára 1.
  • Neva - Doman-módszer folytatásokban 1.

Ekkor kerültek bejegyzések a blogba:

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Theme designed by Compare Hotel Prices
Coder Conservatories UK | Presented by Silver Jewelry