Egy vita margójára 3.
2012. júl 19. Kategória Család, Életfeladat, Érzés, Felsőoktatás, Iskola, Pszichológia, Tehetséggondozás | 1 hozzászólásA vita előhívott belőlem régi emlékeket, és most, felülről nézve sok-sok részlet értelmet kapott, elkezdtem látni, hogy illeszkednek az Egészbe, az életutamba. Volt köztük olyan, ami engem is meglepett.
Írás közben megvilágosodom 😀 Ilyen tapasztalatok fényében nem tudom már járni a régi utat. Emellett kiérek még a versenyhelyzetre is, mint motiváló tényezőre.
Gyakorló tanításomat egy jó nevű gimnáziumban végeztem, nyelvtagozatos osztályban, válogatott gyerekekkel, akiknek a nagy része még tanult is. És ekkor éltem meg az egésznek az értelmetlenségét. Pedig a vezetőtanárom szerint egészen jó órákat tartottam. Csak éppen végig nyomasztott, hogy mire is jó mindez? Magyartanárként átéltem, hogyan utáltatjuk meg a gyerekkel az irodalmat, hogyan vesszük rá arra, hogy életében egy verset se olvasson el, még azt se, ami esetleg az épülését szolgálhatná. Ott is hagytam a pályát azonnal, mert pár éven belül tönkrementem volna abban a tudatban, hogy értelmetlen munkát végzek. De nem felejtem el azt a tehetséges és szorgalmas kislányt, akinek minden percét kitöltötte a tanulás, talán még az álmait is. (Valahogy emlékeztetett korábbi önmagamra.) Magában nem lett volna azzal baj, ha keményen dolgozik azért, hogy felvegyék a jogi egyetemre. A gond az volt, hogy közben elfelejtett élni. Nagyon remélem, hogy azóta az egyetemet sikeresen elvégezte, és ma a képességeinek megfelelő munkát végez, amit élvez is, nem pedig jóval alatta, vagy éppen nem a diplomás munkanélküliek számát gyarapítja. Mert a jogi pálya már akkor túl volt telítve, mikor ő még az egyetemre jelentkezett. Tovább »