Egymást tanítjuk

Letérni a sínről

Ahogy végiggondoltam az elmúlt hónapok eseményeit, eszembe jutott a “sínen van az élete” és a “sínre tettük” kifejezés, és az, amikor ezek jelentését egy önfejlesztő kurzuson elemeztük. Mert milyen jól hangzik, amint sínre tettünk valamit, az megy szépen magától a jó irányba. A sínnel azonban van egy kis probléma: kötött pályás. Amikor a  vonaton (sínen) utazunk, láthatjuk a tájat, a tavaszi virágos mezőt, vagy éppen hegyeket, patakot, de nem tudunk odamenni, nem tudjuk élvezni azt, amit ez a táj nyújthat nekünk. Csak nézzük messziről azokat, akik ott vannak, és jó esetben megkeressük, hogy hogyan juthatnánk mi is oda, rosszabb esetben pedig csak esz a sárga irigység.

A tanulás területén letérünk a sínről. Lassan, de biztosan elengedem az összes kontrollt, és nyitok a teljes bizalom felé. Már nem akarom megmondani a gyermekemnek, hogy mit csináljon, vagy hogyan, hanem megfigyelővé váltam, és egészen érdekes dolgok kezdtek történni.

Van, hogy órákig nem látom Benit a lakásban, mert épp Brúnóval foglalkozom, vagy a háztartással, és fogalmam sincs arról, hogy mit csinál. Nem zárkózik be, nem akar titkolózni, és nálam sem arról van szó, hogy nem érdekel, hanem csak nem lépek be hívatlanul abba szférába, ahol éppen egyedül akar lenni. Kezdem érteni azt, amit két éve hallottam egyik otthonoktató társamtól (Turi Nagy Évától), hogy úgy tűnik, mintha el lennének hanyagolva a gyerekek, pedig nem ez történik. Hiszen ha kérdése van, megtalál, megbeszéljük, ha meg akar mutatni valamit, megnézem, meghallgatom, másrészt ahhoz, hogy ez a bizalom és nyitottság kölcsönös legyen, azt nagyon meg kellett alapozni az első pár évben. Tovább »

Szabadon tanulás és a szülő

A szabadon tanulás hosszútávú befektetés. Alapja a hit és a bizalom, és a lehető legkevesebb kontroll. Fontosnak tartom emellett a gyermekre irányuló elvárások drasztikus csökkentését, a mindenféle mérések kiiktatását, valamint fokról fokra elengedni a Mátrixot, a gondolkodásmintát, amelyet eddig a tanulásról gondoltunk. Ez az a bizonyos önnevelés, amely mindenképp szükséges, ha szabadon tanulást választunk. Ha fontosak az érdemjegyek, vagy az, hogy komoly problémának éljük meg, ha Pistike már tud karácsonyra olvasni, a mi gyerekünk meg nem, ha elhisszük, hogy mindenképp papírok kellenek az életben maradáshoz, akkor nekünk a hagyományos iskolarendszer való.

A saját gyerekeimen már megfigyeltem, de észrevettem más ismerős gyerekeken is, hogy míg a szabad környezetben kiteljesedik, elképesztő dolgokra képes, amint találkozik az elvárásokkal, a nyomással, hogy teljesítsen, azonnal begörcsöl, és nem mutat semmit. És a nyomás sajnos legtöbb esetben a szülőtől származik, bár nem mindig tudatosan. Tovább »

Nyári élmények 1.

Az alapállásom az, hogy a gyerekek tulajdonképpen mindig minden helyzetben tanulnak, az teljesen mellékes, hogy köze van-e a tantervhez. Nincs ez másként a nyári programokkal sem, ráadásul olyanok is voltak közöttük, amelyek magunktól eszünkbe se jutottak volna, de ha már ott volt, kihasználtuk. Ezen a nyáron nem egy hosszú nyaralást terveztünk, hanem több rövidet (hosszú hétvégék), mert ketten kevesek vagyunk most négy gyerekre, különösen úgy, hogy Brúnó után egyelőre menni kell, mint az árnyék, egy teljes felnőttet lefoglal.

Első programunk június elején a Fiat Multipla találkozó volt. Gábor, a férjem már akkor regisztrált a Multipla fórumra, mikor megvettük az autót (ebben férünk el mindannyian, ugyanis hatszemélyes, és még a csomagtartó is megmarad), jól jön az sok mindenre, tapasztalatcserére, alkatrészek beszerzésére, ha arra lenne szükség. Itt tudtuk meg, hogy évente találkozók is vannak, mint a Volkswagen Bogárnak, vagy a Ladának, bár jóval kisebb léptékű. Tavaly egy napra esett a húgom esküvőjével, így kihagytuk. Idén Jakabszállásra szervezték (Kecskemét mellett), a Magyarkertbe, ahol Magyarország kicsinyített mását alkották meg. Tovább »

Első vizsgánk

Május végén Beni túljutott élete első vizsgáján. Végül is olvasásból és környezetismeretből jól megfeleltet, matematikából megfeleltet kapott. Emellett megkaptuk azt, amit a leginkább szerettünk volna elkerülni. Azért is vártam eddig a beszámolással, mert le kellett higgadnom, és azon túl meg kellett értenem, hogy  mi miért történt. Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy kár ezen rágódni, hiszen erre valamilyen szinten számítani lehetett, mivel bomlasztó elemek vagyunk egy szétesőben lévő rendszerben. De aztán kiderült, hogy ennél kicsit többről van szó. A lényeg, hogy megtapasztaltuk azt, amit sikerült már jónéhány otthonoktatónak, annak a bizonygatását, hogy az iskolánál jobb nincs, és mekkora merényletet követünk el a gyermek ellen, ha nem jár oda.

Mindent összevetve: az úgynevezett rejtett tantervből buktunk meg csúfosan, de másik nézőpontból nézve erre tulajdonképpen még büszke is lehetek, hiszen ez volt a cél. A rejtett tanterv megérne egy külön posztot, most csak címszavakban utalok rá. John Taylor Gattónak van egy könyve a témáról: Dunbing us down. The hidden curriculum of compulsory schooling. (Elbutításunk. A kötelező oktatás rejtett tanterve). Most olvasom angolul, de még nem értem a végére. Idézek a könyv előszavából: A társadalomfilozófus Hannah Arendt írta egyszer: „Az önkényuralmi nevelés célja sosem az volt, hogy meggyőződéseket adjon át, hanem az, hogy megakadályozza azt a képességet, hogy valaki meggyőződéseket tudjon kialakítani.” (Hanna Arendt, Totalitarianism. New York: Harcourt Brace Jovanovich, 1968. 168. o.) Az előszót elolvashatod magyarul itt. Ami Beni vizsgáján előjött, hogy a  rejtett tanterv része a feltétlen engedelmesség, mások igazságának kérdés nélküli elfogadása, és hogy egyetlen helyes út van. Többek között ezekkel a módszerekkel lehet kinevelni a rendszer engedelmes szolgáit. Tovább »

Törtek, tizedestörtek és térfogaszámítás a’la Beni

Beni már nagyon kérte, hogy a sok önálló feladata között mutassak neki valami újat is. Így kerültek a képbe először a törtek. Színes kartonból köröket vágtam ki, és azokat daraboltam, tizenkettedekig csináltam meg, többnek nem láttam értelmét, kezdtek már nagyon egyformák lenni. A törtek fogalma egyébként már rég nem ismeretlen előtte, sőt, az oviban a Montessori eszközök között is van pár, ami ezt hivatott szemléltetni.

Beni nézte a gyártási folyamatot, majd köröket rajzolt szabad kézzel, és szintén osztotta. Mikor elkészültek a törtek, kanyargós utat rakott a körcikkekből, és azon autózott. Másnap újra elővette, akkor már elkezdte egymásra rakni, összehasonlítani, majd az egészre rárakott egy felet, egy negyedet és egy ötödöt, és azt próbálta kitalálni, mit lehet a maradék helyre beilleszteni, de mindegyik túl nagynak bizonyult. Mondtam, olyan törtet már pont nem készítettem, de ki lehet számolni, mennyi hiányzik onnan, ha érdekli, megmutatom, hogy kell. Naná. Tovább »

Szeptember értékelése

Az első otthonoktatós hónapunk sok szempontból nagy-nagy tanulsággal szolgált. Szeptember 30-án Benivel leültünk, és átbeszéltük a célokat, és hogy hová jutottunk annak megvalósításában. Mint ahogy a korábbi bejegyzésben is írtam, szeptember első felében szabályosan paráztam attól, hogy voltak napok, amikor csak játszott, vagy hogy bizonyos típusú feladatokat egyáltalán nem végzett el, csak ha nógattam, de akkor csak szenvedtünk vele. Azt viszont felmértem, hogy ha azzal foglalkozik, amihez kedve van, 15 perc alatt többre jut, mint az iskolában egy hét alatt. A legnagyobb népszerűségnek a szövegértéses feladatok, valamint a folyóírás örvendett. A fejlődés döbbenetes volt. Azt is érdekes volt látni, hogy míg ugyanazzal a feladattal nagyon látványosan kínlódik, ha mellette vagyok, hihetetlen sebességgel, csuklóból megoldja, ha magára hagyom. Az önálló munka aránya így gyakorlatilag napról napra nő.

Sorban bemutatom, mit is terveztünk, és miből hová jutottunk.

Beni lelkét rendbe tenni:

Megállapítottuk, hogy ehhez azért kicsit több kell, mint egy hónap, annál is inkább, mert nem sikerült megtalálnom a probléma gyökerét. Beni nagyon hamar méregbe tud gurulni, és olyankor elég rondán beszél mindenkivel, kis sikertelenségek esetén kétségbeesik és sírva fakad, a testvéreire pedig rátelepszik, és mindenáron megpróbálja rájuk nyomni az akaratát. Egyik sem új dolog, csak ez utóbbi nagyon feltűnő lett, hogy napközben minden rendben van, ahogy a lányok hazajönnek az oviból, Beni szabályosan kifordul magából. De augusztusban az oviszünetben nonstop ezt csinálta. Blanka már nem nagyon hagyja magát, így Viola a legfőbb célpont. A gyógyítási repertoárban az elmúlt fél évben volt már kismillió beszélgetés, Bach-virágterápia, energetikai tisztítás, hoponoponó, Moksa Elixír, rendszeres önvizsgálat, de lassan haladunk előre. De haladunk. Érdekes volt, hogy az ovi rocki és az ovis jóga első óráját Beni tönkretette, végigbohóckodta az egészet, és sajnos a lányokat sem hagyta rendesen csinálni a gyakorlatokat. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy Beni felnőtt jógát, és felnőtt táncot szeretne, az ovi már derogál neki, így ezt rövid időn belül meg is oldottuk: a tánctanár meghívta az iskolai csoportjába, és velem jógázik itthon. Egyelőre az a megoldás, hogy ha lehet, Benit szedjük le a lányokról, mert így tudnak mindannyian érvényesülni. Ez nekem több logisztikát jelent, de megoldjuk. Tovább »

Egy kis tanév eleji tervezés

Ahogy elindult tanév, az első két napot a ráhangolódás mellett arra szántuk Benivel, hogy végignézzük, hol tart most, milyen képességekkel, készségekkel, tudással rendelkezik, és ebből kiindulva találjuk ki, hogy kb. hová szeretnénk eljutni a hivatalos tanév végére, tehát 2013 júniusára. Ezen túl minden hónap célkitűzéseit összeírjuk a hónap elején, a hónap végén pedig megnézzük, hová jutottunk. Elmondtam Beninek, hogy onnantól kezdve, hogy tudjuk, mit szeretnénk, és az le is írjuk, égi segítőink is azon vannak, hogy ezek elérésében támogassanak minket.

Saját tapasztalatból tudom, hogy ennél jobban lebontva tervezni felesleges, egyrészt mert teljesítménykényszert okoz, másrészt korlátozzuk vele magunkat, az improvizáció lehetőségét, és elvonja a figyelmünket olyan élethelyzetektől, amelyeket megkapnánk, és amelyek rendszerint, ha csak közvetve is, de segítenek e célok elérésében, vagy pedig finoman visszaterelnek bennünket a saját utunkra, ha letértünk volna róla. Tovább »

Egy vita margójára 2.

Korábban írtam egy facebook-on elkezdett vitáról, most kibontanék pár lényegesnek tartott részletet. Azaz mennyire a társadalom színtere az iskola, szerezhet-e más mintát a gyermek a szülein kívül, ha nem jár iskolába, egészséges-e csak gyerekek között élni. (Sajnos a busmanokról csak jogvédett képet találtam, így kicsit mással illusztrálom, de a lényeg ugyanaz :)).

A vita azért kezdett parttalanná válni – és erre az apuka utolsó megjegyzésekor jöttem rá -, mert olyan az egész, mintha különböző frekvenciákon beszélgetnénk, következésképp szépen elbeszélgetünk egymás mellett, és az ő szemszögéből az én véleményem tele van ellentmondással. Amikor megemlítettem az amerikai OTTHONOKTATÁSI tapasztalatokat, azzal válaszolt, hogy az amerikaiak közül nem azért járnak sokan MAGÁNISKOLÁBA, mert oda akarnak, hanem mert nincs más a közelben. Ezt az állítást se bizonyítani, se cáfolni nem tudom, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hány amerikai jár magániskolába és miért. A képzavar lepett meg, miszerint az otthonoktatást magániskolaként értelmezte. Ebből nekem az jött le, hogy egyrészt vagy nem hallotta még magát a fogalmat, és / vagy el sem tudja képzelni, hogy a civilizált világban létezik más alternatíva is a gyerekek számára, mint az iskola, nemhogy az még  jól is tudjon működni.

Az egyik sarkalatos pont természetesen a szocializáció kérdésköre volt. Nála ez (mint oly sok másnál) a kortársakkal való együttlétet jelenti. Szerintem a mindenféle korú emberrel való együttlétet. Ő azt mondja, hogy az iskolában a gyermeknek lehetősége van megismerni a társadalmat, mert ott mindenféle gyerek előfordul, szegény és gazdag, célratörő és kevésbé az, szorgalmas és lusta, stb. Ez természetesen igaz, én nem is ezt kétlem, csak egy másik szintről nézem a problémát. Ez alapján pedig van egy felnőtt társadalom, egy gyerektársadalom és egy öreg-társadalom, amelyek között egyre kevesebb az átjárás. Ennek az állapotnak pedig az egyik legfőbb letéteményese és konzerválója az iskola rendszere, függetlenül a benne dolgozó pedagógusok személyétől, és attól, hogy valamikor milyen céllal indult. Az a szocializáció csak a gyerektársadalomba illeszkedést oldhatja meg, a többit nem. Már amennyiben gyerektársadalomnak tekinthető egy osztály, egy ugyanolyan korú gyerekekből álló csoport, függetlenül attól, hogy ők hányfélék. Mert az nagyon szép elmélet, hogy sok osztály van, a gyakorlatban ezek között az átjárás, a kapcsolatok kiépülése a saját tapasztalatom szerint nem igazán jellemző. Akinek vannak, voltak baráti kapcsolatai idősebb, fiatalabb gyerekekkel, azt sokkal inkább köszönhette a testvére(i) baráti kapcsolatainak vagy éppen a környéken lakó gyerekeknek, mint az iskolának. Tovább »

Egy vita margójára 1.

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

A régi minták felülírása 2.

A kultúránkban jó alaposan meggyökeresedett szokás a büntetés, amitől borzasztó nehéz szabadulni. Nem a verésre gondolok, lényegesen humánusabb dolgokra, de attól még büntetés. Hogy mennyire nem visz előre, arra elmesélek két példát.

Blanka nyáron szabályosan “bojkottálta” az estéket. Nem akart aludni, folyamatosan ki-be mászkált a szobából, felkeltette a többieket is, amitől aztán elszabadult a pokol. Félni nem félt, arra nagyon hamar rájöttünk, sőt inkább szórakoztatta a dolog. Mi az első eszköz, amihez nyúltunk: természetesen a büntetés, illetve inkább jutalom-megvonás (nem vesz részt a közös játékban, nincs vacsora utáni desszert, meg hasonlók). Az eredmény: semmi. Blanka röhögött a büntetésen, a jutalom meg nem érdekelte. Jött a Gordon: elmagyaráztuk neki, mennyire zavar minket, hogy emiatt nem tudjuk este elvégezni a feladatainkat, és hogy milyen rossz a testvéreinek, hogy őket is felébreszti. Ez is lepergett róla. Ekkor jött a büntetés büntetés hátán, elkapott a gépszíj, csak éppen azon túl, hogy nem használt semmit, mi is rettenetesen pocsékul éreztük magunkat tőle. Csak ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha inkább szeretettel válaszolnánk? Nem szidalmakkal zavarnánk az ágyába, hanem melléfeküdne valamelyikünk, átölelné. Valamint apa egyszer kínjában megígérte neki, hogy méteres csokit kap, ha elmúlnak a cirkuszok. Ez valamiért lázba hozta. Tovább »