Egymást tanítjuk

Szülőknek, akik szeretnének együtt fejlődni tehetséges gyermekükkel
  • blue
  • Hasznos oldalak
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • Rólam

Archives for Iskola category

Szocializáció iskola nélkül 2.

2012. jan 02. Kategória Család, Értékrend, Felelősség, Iskola, Közösség, Otthonoktatás, Óvoda, Spiritualitás, Tudatos szülő | Nincs hozzászólás.

Folytatom a John Taylor Gatto beszédéből vett idézeteket, kiegészítve a saját gondolataimmal.

“Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.”

Ez az, amit évek óta próbálok bizonyítani. Hol van a világon olyan hely, ahol azonos korú emberek vannak összezárva? Az iskolán kívül sehol. Mégis hányan, de hányan hiszik, hogy ez a szocializáció csúcsa… A természeti népekre gondoltam, ahol az emberek egész nap együtt élnek, fiatalok és öregek, felnőttek és gyerekek, és a gyerekek mégis gyerekek maradnak. Mi ezzel szemben mesterségesen leválasztjuk őket a felnőttektől, de minifelnőtteket csinálunk belőlük: ne játssz, ne álmodozz, figyelj, koncentrálj. Igaz, a mi kultúránk bőven kitermelt olyan helyzeteket, ahol a gyereknek semmi keresnivalója nincs, de ez a teljes leválasztás a valódi tanulás lehetőségét is elveszi a gyerekektől. A gyerekeknek ugyanis nem egymástól kellene tanulni a világot, hanem a felnőttektől. Tovább »

Share

Szocializáció iskola nélkül 1.

2011. dec 15. Kategória Értékrend, Felelősség, Iskola, Közösség, Otthonoktatás, Óvoda, Spiritualitás, Tudatos szülő | 2 hozzászólás

Jártatok már úgy, hogy érik bennetek mindenféle gondolat, és egyszer csak visszaolvasod az összeset valaki másnak a cikkében, beszédében? Éppen készültem egy jó kis veretes bejegyzést írni a szocializációról, és tessék, a kulcsgondolatok itt vannak benne. Köszönet és hála John Taylor Gatto-nak, hogy leírta, elmondta, illetve annak is, aki lefordította. Csak ellátom néhány saját gondolattal, és kész. Csak hogy én is könnyebben emésszem a mondanivalót :)

A cikk nagyon hosszú és tömény, mégis javaslom, hogy olvasd el, mert nagyon tanulságos. Olyan szemfelnyitó fajta. Sok gondolatát már én is körbejártam itt, és még valószínűleg fogom is.

Idézem a cikk néhány kulcsmondatát, és kiegészítem a saját gondolataimmal, tapasztalataimmal. Tovább »

Share

Tanuld meg jól érezni magad!

2011. nov 30. Kategória Életfeladat, Érzés, Iskola, Spiritualitás, Teljesség, Tudatos szülő | 2 hozzászólás

Már korábban utaltam erre a videóra, de újra előkerült, és ismét ajánlom minden szülő figyelmébe. Ugyanis nagyon komolyan át kell gondolnunk, hogy milyen jövőt szeretnénk magunknak és a gyermekeinknek. Az út, amely a 70-es, 80-as vagy talán még a 90-es években vezetett valahová, az ma már nem járható, illetve egészen pontosan nem vezet sehová. Hogy többek között miért, ezt elmondja Sir Ken Robinson. Azon kívül, hogy fontos gondolatokat oszt meg, még humora is van. :) Tovább »

Share

A magyar oktatásszemléletről

2011. szept 03. Kategória Életfeladat, Értékrend, Felelősség, Iskola, Játékos oktatás, Jellemfejlesztés, Tudatos szülő | 4 hozzászólás

Az utóbbi időben rengeteg cikk, bejegyzés született arra a bejelentésre reagálva, miszerint az iskolában nem az angolt kellene első nyelvként tanulniuk a gyerekeknek, hanem valami “strukturáltabbat”, mert hogy az angol túl könnyű, és ez elhiteti a gyerekekkel, hogy maga a nyelvtanulás is könnyű. Az egyik cikk, amely felkeltette az érdeklődésemet, a Nyelv és Tudomány honlapon jelent meg, ehhez szeretném hozzáfűzni a gondolataimat. Nem is igazán a nyelvoktatás részéhez, hiszen azt már én is megrágtam párszor, sokkal inkább az emögött álló társadalmi gondolkodásmód érdekel. Tovább »

Share

Írástanítás másképp

2011. júl 23. Kategória Írás, Iskola, Játék, Játékos oktatás, Korai fejlesztés, Montessori, Óvoda | 5 hozzászólás

Beni pár hete megtanult két keréken biciklizni. Nem is ez a lényeg, hanem a folyamat, ahogy történt. Még ősszel megpróbáltuk rávenni, hogy a klasszikus “botot rögzítünk a biciklihez” módszerrel megtanítsuk, ám Beni rögtön elbizonytalanodott, és nem is volt hajlandó utána ráülni. Gondoltuk, tavasszal valamikor újra próbáljuk, nála azzal úgyse megyünk semmire, ha erőszakoskodunk. Közben télen Blanka kapott születésnapjára egy futóbringát, amit Beni rendszeresen kölcsön is vett tőle, gyakorlatilag egész tavasszal azt nyúzta. Profin meg is tanult vele egyensúlyozni. Június elején jutottunk el oda némi rábeszélés kíséretében, hogy egyáltalán kipróbálja a pedálos kétkerekű biciklit. Ezután jött a katarzis: tudott biciklizni! Ezen ő maga is rendkívül meglepődött, és akkora sikerélményt jelentett neki, hogy azóta le se tudjuk szedni a kerékpárról.

Tudom, vannak sikertörténetek ebben a témában, ahol sokkal korábban ment a dolog, a futóbringa közbeiktatása nélkül is, a lényeg mégis, hogy van olyan eszköz, amellyel úgy tanul meg a gyerek valami önmagán túlmutató dolgot is, hogy észre se veszi. A sikerélmény pedig, amit gyakorlatilag kínlódás nélkül szerez, óriási motivációt jelent számára, hogy továbbra is örömmel végezze a feladatot, és akarjon fejlődni. Maria Montessori pedagógiája sok ponton épül erre a “vezérelvre”, többek között az írás tanításában is. Tovább »

Share

Miért járnak óvodába a gyerekek?

2011. júl 03. Kategória Iskola, Közösség, Montessori, Otthonoktatás, Óvoda, Tudatos szülő | 1 hozzászólás

Egyik kedves olvasómtól kaptam egy kérdést, miszerint miért járnak óvodába a gyerekeim, ha egyszer az otthonoktatás elkötelezettje vagyok? A kérdés jogos, éppen ezért megér pár gondolatot.

Az a tapasztalatom, hogy bármiben hiszünk, bármi mellett köteleződünk el, azt kellő rugalmassággal kell kezelni, mert bármikor felmerülhetnek olyan tényezők, amelyek részben felülírhatják az eredeti elképzelést. Gondolom, sokaknak az anyagi háttér is az eszébe juthat, de nálunk nem ez volt a fő ok. Tovább »

Share

Kell-e nekünk diploma? 2. rész

2011. jún 11. Kategória Életfeladat, Értékrend, Felsőoktatás, Iskola | 2 hozzászólás

Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzések garmadája épül ma arra, hogy “visszacsinálja” azt, amit az oktatás elvett tőlünk, vagy éppen nem adott meg. Nem kétlem a felnőttképzés fontosságát, hiszen élethosszig tanulunk, valószínűleg váltunk is egy párszor, ami új ismereteket is igényel, de mi lenne, ha huszonévesen sokkal magabiztosabban kezdhetnénk az életet, legalább a közelében járnánk a küldetésünknek, vagy lenne némi fogalmunk arról, hogy mit miért csinálunk vagy éppen tanulunk, nem esnénk kétségbe attól, ha nem szerzünk állást, hanem lenne bennünk késztetés és bátorság ahhoz, hogy elkezdjünk önfoglalkoztatóként élni, akár egyedül, de még jobb, ha másokkal hatékonyan együttműködve. Tovább »

Share

Kell-e nekünk diploma? 1. rész

2011. jún 08. Kategória Életfeladat, Értékrend, Felsőoktatás, Iskola | 2 hozzászólás

Kicsit visszakanyarodnék még a személyre szabott oktatás témaköréhez, érintve a felsőoktatás válságát.

Előre bocsátom, hogy én az a fajta gyerek voltam, aki teljesen jól elboldogult a poroszos oktatási rendszerben is, tulajdonképpen ennek köszönhetem a két, teljesen különböző irányú diplomámat, azt is, hogy öt év bölcsészkar után minden gond nélkül meg tudtam írni egy  – akkori rendszer szerint – 14 pontos matek felvételit. A problémát nem is a rendszeren belül éreztem, hanem amikor kikerültem belőle. Azzal kellett szembesülnöm, hogy az összesen 20 év alatt megszerzett tudás legnagyobb része használhatatlan. Beleértve a felsőoktatást is. Tovább »

Share

Személyre szabott oktatás

2011. márc 15. Kategória Életfeladat, Iskola, Otthonoktatás, Tudatos szülő | 2 hozzászólás

Pár hete egy nagyon érdekes és gondolatébresztő cikket olvastam az oktatásról Vonzó Vera honlapján, két mellékelt videóval, amely rengeteg gondolatot indított el bennem, amelyet több részletben szeretnék majd megosztani.

Ezek a gondolatok már nagyon régen munkálnak bennem, de most egyszerre elkezdtek formába rendeződni, és ami a legfontosabb, megkaptam a keresett definíciót, a személyre szabott oktatást. Ugyanis ez az, aminek értelme van, az egyenképzés válsága egyre nyilvánvalóbb. Gordon Dryen és Jeanette Vos A tanulás forradalma című könyvében már 1999-ben megírta, több oldalról megvilágította, hogy az oktatásunk (úgy a világban általában) az ipari forradalom elvén alapul, és ha ezen nem változtatunk nagyon hamar gyökeresen, az világméretű katasztrófát fog okozni. Tovább »

Share

Mennyit ér ma a lexikai tudás?

2010. okt 05. Kategória Doman-módszer, Iskola, Lexikai tudás | 1 hozzászólás

„ — Amit a tananyagban látsz, azt normális ésszel meg lehet tanulni…

— Lehet, de minek? Az Esterházy grófság ajánlatot küld kétszáz darab yorkshire-i sertésre, mire én ahelyett, hogy azt mondanám a cégvezetőnek, hogy vegyük meg, azt felelem, küldje ide a grófot, hogy társalogjon velem mindarról, amit az érettségire tanultam. Ah, grófom, tudja-e mi a kénsavgyártás folyamata? Ah, grófom, tudja-e, hányban halt meg Szent László?” (Fehér Klára: Bezzeg az én időmben)
Az idézett történet 1941-ben játszódik. Azóta változott a világ néhányszor, és Fehér Klára ezt a részt garantáltan nem annak szánta, amire mint én használom. 1941-ben és az azt követő pár évtizedben jócskán volt esély arra, hogy ha tanul, elvégez egy jó iskolát, abból állás lesz és megélhetés. Függetlenül attól, hogy mit tanul meg. Ma a dolgok kicsit másképp állnak…

Az érdemleges tudás a felhasznált tudás. Ha belegondolok, hogy mennyi mindent kellett megtanulnom, és annak milyen csekély az a része, amit valóban használni tudok, felvetődik bennem a kérdés, hogy van-e értelme az ilyen mennyiségű és ebben a formában elvárt lexikai tudásnak. Tovább »

Share
« Régebbi bejegyzések

Keresel valamit?

Idézet

"A felvilágosult modern embereknek jót tenne, ha nemcsak a gyerekeket akarnák megváltoztatni, hanem felismernék a lehetőségét annak, hogy gyermekeikkel együtt ők maguk is változhatnak, fejlődhetnek." Rüdiger Dahlke

Kategóriák

  • Család (1)
  • Doman-módszer (15)
  • Egyéb (2)
  • Életfeladat (6)
  • Elméletek (5)
  • Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) (2)
  • Értékrend (12)
  • Érzés (6)
  • Felelősség (5)
  • Felsőoktatás (2)
  • Finommotorika fejlesztése (1)
  • Gondolkodás (8)
  • Indigó- és kristálygyermek (5)
  • Írás (2)
  • Iskola (14)
  • Itt jártunk (1)
  • Játék (12)
  • Játékos oktatás (5)
  • Jellemfejlesztés (5)
  • Kérdések (1)
  • Kézműves (1)
  • Kiemelkedő tehetség (4)
  • Kommunikáció (2)
  • Korai fejlesztés (13)
  • Közösség (6)
  • Lexikai tudás (1)
  • Mesék (1)
  • Montessori (7)
  • Olvasás (4)
  • Otthonoktatás (6)
  • Óvoda (9)
  • Pénzügyi nevelés (1)
  • Pszichológia (2)
  • Rendszeridegen (2)
  • Spiritualitás (11)
  • Számolás (2)
  • Tehetséggondozás (2)
  • Teljesség (1)
  • Természettudomány (2)
  • Többnyelvű nevelés (14)
  • Tudatos szülő (10)
  • Világkép (3)
  • Waldorf (1)

Címkék

Balogh Béla diploma Doman-módszer elméletek fejlődés felelősség felsőoktatás gondolkodás Gordon-módszer hivatás idegen nyelvek iskola John Taylor Gatto Játék játékos oktatás kisgyermekkori nyelvelsajátítás kommunikáció korai fejlesztés kristálygyermek közösség LÜK-füzetek mese Montessori nagycsalád olvasás otthonoktatás pszichológia spiritualitás Szabó Magda szocializáció számolás tanítás tehetséggondozás természettudomány tudatos szülő tudatosság többnyelvű nevelés világkép válság változás ÉFT értékrend érzés írás óvoda

Ezeket írtam legutóbb:

  • Olvasunk, olvasunk, olvasunk
  • Szocializáció iskola nélkül 2.
  • A Jövő Legendáriuma
  • Szocializáció iskola nélkül 1.
  • Kézműves játék dédivel és a nagyszülőkkel

Ezeket írtátok Ti:

  • Xanita > Szocializáció iskola nélkül 1.
  • Teri > A régi minták felülírása 1.
  • Szalkai Titi > A régi minták felülírása 2.
  • Gyöngyi > Szocializáció iskola nélkül 1.
  • Xanita > Tanuld meg jól érezni magad!
  • Patak Cs. Gyöngyvér > Tanuld meg jól érezni magad!
  • Kata > A régi minták felülírása 1.
  • felkai ágnes > A régi minták felülírása 1.

Ekkor kerültek bejegyzések a blogba:

február 2012
H K S C P S V
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

Theme designed by Compare Hotel Prices
Coder Conservatories UK | Presented by Silver Jewelry