Egymást tanítjuk

Alkotás, kreatív magány

Mostanában, ha a kreativitásról olvasok, visszatérő elem, hogy azt valahogyan mindenki fejleszteni akarja. Pedig én kb. úgy látom – bár a keresztmetszet elég szűk -, hogy a kreativitás van, és szárnyalni tud, ha van rá idő, tér, energia, figyelem, és lehetőleg minél kevesebb korlátozás, azaz az alkotási folyamatba csak akkor nyúlunk bele, ha ezt kifejezetten kérik, vagy épp elmenne a testi épség veszélyeztetése irányába, de ez utóbbi helyzet nem igazán jellemző. Vagyis a kreativitást nem fejleszteni kéne, hanem egyszerűen csak hagyni, hogy legyen.

Nálunk a gyermekeknek rendszerint annyi ötletük van, hogy a nap 24 órája nem elég a kivitelezéshez, de hát szelektálni is meg kell tanulni. Az alkotás fő területei az írás, a rajz és a mindenféle papírból alkotás, zeneszerzés, ének és a színház, azonkívül a fantáziajátékok. Ezek az alkotások mind különlegesek, hiszen egyediek, két különböző ember nem tud megnyilvánulni ugyanúgy, de azt gondolom, hogy lényegileg hasonlóra bármelyik gyerek képes lenne, akit hagynak, illetve támogatnak. Hogy melyik területen nyilvánul meg az alkotóerő, függ  a gyermek hozott “csomagjától”, valamint attól, ami a családban, szűkebb környezetében körülveszi.

A meseírás ott kezdődött kb. másfél éve, hogy Blanka a nagyszülőknél talált egy dísztárggyá változtatott tengeri csillagot, ami nagyon megtetszett neki. Haza akarta hozni, de őszintén szólva én nem nagyon szeretem a halott állatot a lakásban, így apa felajánlotta neki, hogy mit szólna hozzá, ha írnánk róla egy mesét. Ezzel Blanka egyetértett, így vagy két hétig írtuk, amit diktált. Ott esett szét a történet, hogy sajnos Beni is beszállt a diktálásba, ez nagy nehézség számára, nem tudja kibírni, hogy ne legyen ott mindenhol (bár ebben is sokat alakult már). Ott folytatódott, hogy tavaly ősszel, mikor tollaslabdaedzésre menet találtam az iskolában egy pályázati kiírást, Mesehősökkel a környezetünkért címmel. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pályázata volt, rajzokat, illetve írásműveket lehetett készíteni arról, hogy a kedvenc mesehőseid hogyan mentenék meg a világot a mindent elborító szeméttől. Beni szépen összemixelte a Sári, Samu és a titkokat a Harisnyás Pippivel és a Bambival, tett még bele egy leheletnyi Dzsungel könyvét is. Díjat ugyan nem nyert, de nagyon boldog volt, mert teljesült egy korábbi kívánsága: nyomtatásban megjelent egy műve, ugyanis a beérkezett pályaművekből könyv is készült. De maga a pályázat csak kiindulópont volt, az alkotási folyamat lelkesítette. Tovább »

Gyakran ismételt kérdések

Nyáron érettségi találkozón vettem részt, ahol beszámoltam arról, hogy hogyan is élünk. Volt, akiben érezhetően felpattant a szikra, az érdeklődés, volt aki nagyon szkeptikusan közelített hozzá, vagy értetlenkedve nézett. Egyiken sem kell csodálkozni, hiszen egészen másra vagyunk kondicionálva. Kaptam viszont kérdéseket, amelyek vissza-visszatérnek más beszélgetések kapcsán is, vagy levelekben. Ezekre szeretnék válaszolni.

1. Hogyan tanul a gyermek, ha nincsenek tanórái és nem használ tankönyveket, egyáltalán hogyan tanul, ha arra nem kényszerítik?

Erről egyrészt André Stern jut az eszembe (de lehetne hivatkozni egy sor más szerzőre is), hogy a gyermek nem tud nem tanulni. Olyan szinten nyitva van a világ megismerésére, hogy nem tud mást tenni. Ez az alaptermészete addig, amíg ebbe bele nem avatkozunk, akár azzal, hogy megszabjuk, mikor mit kell tanulni és hogyan, akár pl. tévé- vagy számítógépfüggéssel is.

Másrészt eszembe jut egy kép, amikor egymás mellett állnak a festékes tégelyek, hogy ez a matematika, ez az irodalom, stb., a másik képen pedig összevissza színes festékezve minden, és az első az iskola, a második pedig az élet. Kb. úgy néz ki a szabadon tanuló gyermek tanulása, mint ezen a képen az élet. Ugyanis nem matematikát tanul, vagy biológiát és irodalmat, hanem valami egészen mást, mégis, ha akarom, vissza tudom bontani a tevékenységet a tantárgyak szintjére. Tovább »

Szabadon tanulás és a szülő

A szabadon tanulás hosszútávú befektetés. Alapja a hit és a bizalom, és a lehető legkevesebb kontroll. Fontosnak tartom emellett a gyermekre irányuló elvárások drasztikus csökkentését, a mindenféle mérések kiiktatását, valamint fokról fokra elengedni a Mátrixot, a gondolkodásmintát, amelyet eddig a tanulásról gondoltunk. Ez az a bizonyos önnevelés, amely mindenképp szükséges, ha szabadon tanulást választunk. Ha fontosak az érdemjegyek, vagy az, hogy komoly problémának éljük meg, ha Pistike már tud karácsonyra olvasni, a mi gyerekünk meg nem, ha elhisszük, hogy mindenképp papírok kellenek az életben maradáshoz, akkor nekünk a hagyományos iskolarendszer való.

A saját gyerekeimen már megfigyeltem, de észrevettem más ismerős gyerekeken is, hogy míg a szabad környezetben kiteljesedik, elképesztő dolgokra képes, amint találkozik az elvárásokkal, a nyomással, hogy teljesítsen, azonnal begörcsöl, és nem mutat semmit. És a nyomás sajnos legtöbb esetben a szülőtől származik, bár nem mindig tudatosan. Tovább »

Nyári élmények 1.

Az alapállásom az, hogy a gyerekek tulajdonképpen mindig minden helyzetben tanulnak, az teljesen mellékes, hogy köze van-e a tantervhez. Nincs ez másként a nyári programokkal sem, ráadásul olyanok is voltak közöttük, amelyek magunktól eszünkbe se jutottak volna, de ha már ott volt, kihasználtuk. Ezen a nyáron nem egy hosszú nyaralást terveztünk, hanem több rövidet (hosszú hétvégék), mert ketten kevesek vagyunk most négy gyerekre, különösen úgy, hogy Brúnó után egyelőre menni kell, mint az árnyék, egy teljes felnőttet lefoglal.

Első programunk június elején a Fiat Multipla találkozó volt. Gábor, a férjem már akkor regisztrált a Multipla fórumra, mikor megvettük az autót (ebben férünk el mindannyian, ugyanis hatszemélyes, és még a csomagtartó is megmarad), jól jön az sok mindenre, tapasztalatcserére, alkatrészek beszerzésére, ha arra lenne szükség. Itt tudtuk meg, hogy évente találkozók is vannak, mint a Volkswagen Bogárnak, vagy a Ladának, bár jóval kisebb léptékű. Tavaly egy napra esett a húgom esküvőjével, így kihagytuk. Idén Jakabszállásra szervezték (Kecskemét mellett), a Magyarkertbe, ahol Magyarország kicsinyített mását alkották meg. Tovább »

Szeptember értékelése

Az első otthonoktatós hónapunk sok szempontból nagy-nagy tanulsággal szolgált. Szeptember 30-án Benivel leültünk, és átbeszéltük a célokat, és hogy hová jutottunk annak megvalósításában. Mint ahogy a korábbi bejegyzésben is írtam, szeptember első felében szabályosan paráztam attól, hogy voltak napok, amikor csak játszott, vagy hogy bizonyos típusú feladatokat egyáltalán nem végzett el, csak ha nógattam, de akkor csak szenvedtünk vele. Azt viszont felmértem, hogy ha azzal foglalkozik, amihez kedve van, 15 perc alatt többre jut, mint az iskolában egy hét alatt. A legnagyobb népszerűségnek a szövegértéses feladatok, valamint a folyóírás örvendett. A fejlődés döbbenetes volt. Azt is érdekes volt látni, hogy míg ugyanazzal a feladattal nagyon látványosan kínlódik, ha mellette vagyok, hihetetlen sebességgel, csuklóból megoldja, ha magára hagyom. Az önálló munka aránya így gyakorlatilag napról napra nő.

Sorban bemutatom, mit is terveztünk, és miből hová jutottunk.

Beni lelkét rendbe tenni:

Megállapítottuk, hogy ehhez azért kicsit több kell, mint egy hónap, annál is inkább, mert nem sikerült megtalálnom a probléma gyökerét. Beni nagyon hamar méregbe tud gurulni, és olyankor elég rondán beszél mindenkivel, kis sikertelenségek esetén kétségbeesik és sírva fakad, a testvéreire pedig rátelepszik, és mindenáron megpróbálja rájuk nyomni az akaratát. Egyik sem új dolog, csak ez utóbbi nagyon feltűnő lett, hogy napközben minden rendben van, ahogy a lányok hazajönnek az oviból, Beni szabályosan kifordul magából. De augusztusban az oviszünetben nonstop ezt csinálta. Blanka már nem nagyon hagyja magát, így Viola a legfőbb célpont. A gyógyítási repertoárban az elmúlt fél évben volt már kismillió beszélgetés, Bach-virágterápia, energetikai tisztítás, hoponoponó, Moksa Elixír, rendszeres önvizsgálat, de lassan haladunk előre. De haladunk. Érdekes volt, hogy az ovi rocki és az ovis jóga első óráját Beni tönkretette, végigbohóckodta az egészet, és sajnos a lányokat sem hagyta rendesen csinálni a gyakorlatokat. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy Beni felnőtt jógát, és felnőtt táncot szeretne, az ovi már derogál neki, így ezt rövid időn belül meg is oldottuk: a tánctanár meghívta az iskolai csoportjába, és velem jógázik itthon. Egyelőre az a megoldás, hogy ha lehet, Benit szedjük le a lányokról, mert így tudnak mindannyian érvényesülni. Ez nekem több logisztikát jelent, de megoldjuk. Tovább »

Egy kis tanév eleji tervezés

Ahogy elindult tanév, az első két napot a ráhangolódás mellett arra szántuk Benivel, hogy végignézzük, hol tart most, milyen képességekkel, készségekkel, tudással rendelkezik, és ebből kiindulva találjuk ki, hogy kb. hová szeretnénk eljutni a hivatalos tanév végére, tehát 2013 júniusára. Ezen túl minden hónap célkitűzéseit összeírjuk a hónap elején, a hónap végén pedig megnézzük, hová jutottunk. Elmondtam Beninek, hogy onnantól kezdve, hogy tudjuk, mit szeretnénk, és az le is írjuk, égi segítőink is azon vannak, hogy ezek elérésében támogassanak minket.

Saját tapasztalatból tudom, hogy ennél jobban lebontva tervezni felesleges, egyrészt mert teljesítménykényszert okoz, másrészt korlátozzuk vele magunkat, az improvizáció lehetőségét, és elvonja a figyelmünket olyan élethelyzetektől, amelyeket megkapnánk, és amelyek rendszerint, ha csak közvetve is, de segítenek e célok elérésében, vagy pedig finoman visszaterelnek bennünket a saját utunkra, ha letértünk volna róla. Tovább »

Nyári szünet és tanévkezdés

Augusztusban nem nagyon volt módom annyi időt egyben a számítógép előtt tölteni, hogy egy cikket meg tudjak írni. Itthon volt mind a négy gyermekem, délutáni szieszta már régen nincs, a két nagynak legalábbis, de most már Viola is megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó délután aludni. Amivel semmi baj nem lett volna, ha rendesen kibírja estig… Nem állítom, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor arra gondoltam, beadom a felmondásomat és elmenekülök, de végül minden szépen megoldódott.

A nyári szünetünk úgy kezdődött, hogy egy teljes hetembe került – vért izzadva -, hogy egyáltalán szót tudjak érteni a gyerekeimmel. Normális emberi szót. Nyilván minden másképp van az óvodában, másképp a nagyszülőknél, és minden gyereknek megvannak azok a dilijei, amelyeket kizárólag a szüleiknek tartogatnak. És amikor éppen szokásrendszer-váltás van, ezek csőstül borulnak a kedves szülőkre. Most ez az egész katyvasz még meg volt toldva azzal, hogy az utolsó két hétben az oviban (azóta letisztult belső ügyek miatt) elég feszült volt a légkör, és ez a gyerekeken is érződött, különösen Beni reagált mindenre érzékenyen. A saját akaratának a testvérekre nyomása, a dührohamok, hisztik eddig nem látott mértékben jelentkeztek. Tovább »

Elmúlt két hónap…

Régen írtam bejegyzést. Az elmúlt két hónap minden téren hozott nekünk hideget-meleget, fontos megoldandó feladatokat az ÉLET nevű tanítómestertől. Ez az időszak, megvallom őszintén, kicsit a hitemet is kikezdte, nem egyszer éreztem úgy magam, mintha már az Univerzális Törvények – mint pl. az ok-okozat törvénye, amit adok, azt kapom vissza -, se működnének. Csúnyán kiestem a belső középpontomból, és amíg nem találtam vissza, addig írni sem érdemes, mert abban nem lesz köszönet. Mindez tetézve volt az azóta 5 hónapos Brúnó kialakuló napirendjével, kialvatlansággal. Egy kellemes, pihentető hétvége után úgy tűnik, kezdenek rendeződni a dolgok, legalábbis belül, de ez majd rendezi szépen azt is, ami kívül van.

Mi is történt ezalatt, miben, hogyan fejlődtek a gyerekek? Tovább »

Olvasunk, olvasunk, olvasunk

A történet még az őszi szünetben kezdődött, azzal, hogy kiderült, Blanka tud olvasni. Beni eddig is tudott, de nem nagyon alkalmazta a tudását, de így, hogy már nem ő birtokolta egyedül az érdemet, gyorsan belehúzott.

Blanka esetében úgy fedeztük fel a képességet, hogy kérte a LÜK-füzetek közül a Betűkóstolgatót. Rögtön kiválasztotta benne a legnehezebb játékot, ahol hasonló hangzású szavak közül kellett kiválasztani azt, amelyiknek köze volt a melléjük rendelt képhez. Ilyen szavak is voltak benne, mint szögletes, értékes, hangsúlyos, könnyelmű, szóval nem a kéz, láb, ház típusú szavakkal kezdett. Illetve honnan is tudjam, hol kezdődött… Lényeg, hogy mindet gond nélkül elolvasta, bár néhánynak a jelentését meg kellett magyarázni. Ráadásul a feladat megoldása közben ide-oda mászkált, és kiderült, hogy fejjel lefelé is kiválóan olvas. (Nekem már van ebben gyakorlatom, mert sokszor úgy olvasok könyveket, hogy a gyerek szemben van velem, és úgy fogja a könyvet…) Tovább »

Kézműves játék dédivel és a nagyszülőkkel

Mint már arról korábban írtam, Benit sok dologra tudtam motiválni, míg csak itthon volt, kivéve a rajzolást, egyéb kézműves tevékenységeket. Egy idő után nem törődtem ezzel, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a finommotorikát azért fejleszteni kéne valamivel, így beküldtem a konyhába tésztát gyúrni, pogácsát sütni, húst panírozni (bár ezeket főleg a nagymamákra bíztam), és csodák csodája: ehhez kedvet kapott. Úgy látszik számára ennek volt értelme, hogy végén elkészül valami hasznos, amit ebben az esetben ugye meg lehet enni. Tovább »