Egymást tanítjuk

Nyári élmények 1.

Az alapállásom az, hogy a gyerekek tulajdonképpen mindig minden helyzetben tanulnak, az teljesen mellékes, hogy köze van-e a tantervhez. Nincs ez másként a nyári programokkal sem, ráadásul olyanok is voltak közöttük, amelyek magunktól eszünkbe se jutottak volna, de ha már ott volt, kihasználtuk. Ezen a nyáron nem egy hosszú nyaralást terveztünk, hanem több rövidet (hosszú hétvégék), mert ketten kevesek vagyunk most négy gyerekre, különösen úgy, hogy Brúnó után egyelőre menni kell, mint az árnyék, egy teljes felnőttet lefoglal.

Első programunk június elején a Fiat Multipla találkozó volt. Gábor, a férjem már akkor regisztrált a Multipla fórumra, mikor megvettük az autót (ebben férünk el mindannyian, ugyanis hatszemélyes, és még a csomagtartó is megmarad), jól jön az sok mindenre, tapasztalatcserére, alkatrészek beszerzésére, ha arra lenne szükség. Itt tudtuk meg, hogy évente találkozók is vannak, mint a Volkswagen Bogárnak, vagy a Ladának, bár jóval kisebb léptékű. Tavaly egy napra esett a húgom esküvőjével, így kihagytuk. Idén Jakabszállásra szervezték (Kecskemét mellett), a Magyarkertbe, ahol Magyarország kicsinyített mását alkották meg. Tovább »

Blanka, a rebellis boszorka

Ahogy korábban jeleztem, nemcsak Beniről, és a friss otthonoktatós tapasztalatokról szeretnék írni, hiszen van három másik gyermekem is, aki szintén halad a maga érdeklődése és tempója alapján. Az elmúlt fél évben Blanka is előrukkolt pár dologgal. Vele egyszerre könnyű és ugyanakkor végtelenül nehéz. Könnyű, mert elképesztő memóriája van, egyszerre képes több irányban maximálisan koncentrálni, és mindent fogni, nehéz, mert hozzá találom a legkevésbé a hangot. Ha teheti, mindennek ellenáll (sokszor kiderül, hogy igazából csak a felszínen), képes elmenni a végsőkig, hogy ez elképzeléseit érvényesítse (mint kiderült, nemcsak itthon, hanem az óvodában is), és olyan “érzékelőrendszere” van, hogy minden embert “bemér” pillanatok alatt, és annak megfelelően viselkedik vele. Nekem elég tized hajszálnyit megborulnom, kikerülnöm a belső egyensúlyból, azonnal érzékeli és támad. Jó kis jelzőműszer nekem is Tovább »

Egy kis bürokrácia

Most elmesélem, hogyan is jártuk végig az utat, hogy Beni magántanulóként kezdhesse az iskolát. Nem volt különösebben rögös, hallottam már másoktól, hogy akár még a gyermekvédelmet is kiküldték rájuk, nos, nálunk azért ilyen nem történt, de ehhez azért hozzájárult, hogy Dunakeszin több gyerek van, mint amennyi befér az iskolákba.

A nevelési tanácsadóban dolgozó logopédusunk tanácsára bejelentkeztünk a területileg illetékes Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz. Az ő “profiljuk” ugyan sokkal inkább az ilyen-olyan fejlődési rendellenességben szenvedő gyerekekhez kapcsolódik, de mint kiderült, az ő felmérésüket valóban kérheti akkor is az iskola, ha szülői kezdeményezésre szeretnénk, hogy a gyermek magántanuló legyen. Tovább »

Gyerekektől tanulni

Újabb gyöngyszemre bukkantam a TED konferencia anyagai között. Az előadó ezúttal egy 12 éves kislány, Adora Svitak. Érdemes figyelni arra, amit mond, mert azt hiszem, bizonyos dolgokkal kapcsolatban sok zavar van a fejekben. Én egy ideje nagyon is jól értem, hogy miről beszél, és a kivitelezést is folyamatosan csiszolom. Azért nem olyan könnyű a régi beidegződéseket megváltoztatni. Mindenesetre megnyugtatott, hogy ezúttal egy gyerek győzött meg arról, hogy a gyerek szempontjából sem olyan szörnyű az, ahogy élünk. A videót itt tudod megnézni.

Június első két hetének érzelmi mélypontján az is megkérdőjeleződött bennem, hogy van-e egyáltalán értelme a korai fejlesztésnek, hogy mi lenne, ha Brúnóval hagynám a csudába az egészet, majd ellentétes érzésként jött, hogy de hát szeretném az összes gyerekemnek ugyanazt nyújtani. Mire visszakerültem a belső középpontomba, megérkezett a válasz. Tovább »

Kézműves játék dédivel és a nagyszülőkkel

Mint már arról korábban írtam, Benit sok dologra tudtam motiválni, míg csak itthon volt, kivéve a rajzolást, egyéb kézműves tevékenységeket. Egy idő után nem törődtem ezzel, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a finommotorikát azért fejleszteni kéne valamivel, így beküldtem a konyhába tésztát gyúrni, pogácsát sütni, húst panírozni (bár ezeket főleg a nagymamákra bíztam), és csodák csodája: ehhez kedvet kapott. Úgy látszik számára ennek volt értelme, hogy végén elkészül valami hasznos, amit ebben az esetben ugye meg lehet enni. Tovább »

Amikor a kicsi azt szeretné, amit a nagyok

Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy néha egészen meglepő témák foglalkoztatják a gyerekeket. Számomra eddig a legnagyobb meglepetés Viola, aki ugyan még csak két éves, beszélni még nem akar, viszont egyéb dolgokban szédületesen halad a nagyobb testvérek után. A Doman-módszerben, korai fejlesztésben, többnyelvű nevelésben a harmadik “kísérleti alanyom”, de ő produkál olyan dolgokat, amelyeket a többieknél nem tapasztaltam. A beszédfejlődés késése magyarázható a többnyelvű neveléssel is, de nem aggódom, ugyanis mindhárom nyelven tökéletesen veszi az információkat, a maga módján “metakommunikál”, a hallása tökéletes, és már volt hasonló tapasztalatom Benivel, aki szintén nem beszélt 27 hónapos koráig. Aztán meg rögtön mondatokban. Tovább »

Szülő mint tanító

A napokban akadt a kezembe az Okosbaba szemináriumon szerzett, képeket tartalmazó CD-m, amelyen a következő logó áll: “Az én professzorom a mama.” Ez nagyon tetszett már akkor, amikor megkaptam, azt hiszem, a fő motivációs tényezők közé tartozott ez a mondat ahhoz, hogy egyáltalán belevágjak.

Azóta sokszoroson átérzem ennek a jelentőségét. Sokkal több múlik rajtunk, szülőkön, hogy merre, hogyan indul el a gyermekünk élete, mint ahogy azt gondolnánk. A gyermekünk első szellemi vezetői mindenképpen mi vagyunk. Fokozottan érvényes az új gyermekekre, vagy kristálygyermekekre.

Mivel alapvetően a példából tanulnak, a vizet prédikál, bort iszik módszer nem fog működni, vagy legalábbis nem azt a hatást váltja ki, mint amire számítunk. Általában az élethez való hozzáállás mintáját mindenképpen mi adjuk. A kristálygyerekek egy része az első életét tölti a Földön, valakitől kezdettől fogva tanulniuk kell, hogy hogyan is kell itt élni. Néha még a viccekkel és az “átvitt értelmű kifejezésekkel” is vigyázni kell, mert a gyerekek azt hiszik, az tényleg úgy van, és szó szerint értelmeznek mindent. Ők a lehetőséget hozzák el nekünk a spirituális életvitelre, és együtt össze tudjuk hangolni a kettőt. Tovább »

Kiemelkedő tehetségnek lenni rossz?

A mai napig meglep, megdöbbent, olykor felháborít a kiemelkedő tehetségekhez való általános hozzáállás. Legalábbis itt Magyarországon. Magyarország ugyanis nem az a közeg, ahol nagyon díjazzák a sikeres embereket, sőt sokkal inkább megpróbálják őket visszarántani a saját szintjükre.

Ha valamelyik gyermekről kiderül, hogy valamiben az átlagnál lényegesen jobb képességekkel rendelkezik, nem az öröm és a biztatás az első reakció, hanem a pánik: azt próbálják bizonyítani, hogy miért ROSSZ neki. Nem azt, hogy hogyan tudja magából a legjobbat kihozni. Nem, neki csak rossz lehet, és erre a legfőbb indok, hogy ha az egyik területen kiemelkedik, az automatikusan együtt jár egy másik terület fejletlenségével. És megjelennek az ilyen sztereotípiák, mint „izomagy”, lehet, hogy tehetséges matematikus / informatikus / akármi, de teljesen antiszociális, kétballábas, stb.

Holott valahol teljesen természetes, hogy egyik területen jók vagyunk, a másikon pedig kevésbé. Senki sem lehet minden területen kiváló. A kiemelkedő tehetségek esetében pedig a „kevésbé fejlett terület” nagy részében korántsem annyira fejletlen, hogy ne lehetne vele biztonsággal élni a világban. Tovább »