Egymást tanítjuk

Nyári szünet és tanévkezdés

Augusztusban nem nagyon volt módom annyi időt egyben a számítógép előtt tölteni, hogy egy cikket meg tudjak írni. Itthon volt mind a négy gyermekem, délutáni szieszta már régen nincs, a két nagynak legalábbis, de most már Viola is megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó délután aludni. Amivel semmi baj nem lett volna, ha rendesen kibírja estig… Nem állítom, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor arra gondoltam, beadom a felmondásomat és elmenekülök, de végül minden szépen megoldódott.

A nyári szünetünk úgy kezdődött, hogy egy teljes hetembe került – vért izzadva -, hogy egyáltalán szót tudjak érteni a gyerekeimmel. Normális emberi szót. Nyilván minden másképp van az óvodában, másképp a nagyszülőknél, és minden gyereknek megvannak azok a dilijei, amelyeket kizárólag a szüleiknek tartogatnak. És amikor éppen szokásrendszer-váltás van, ezek csőstül borulnak a kedves szülőkre. Most ez az egész katyvasz még meg volt toldva azzal, hogy az utolsó két hétben az oviban (azóta letisztult belső ügyek miatt) elég feszült volt a légkör, és ez a gyerekeken is érződött, különösen Beni reagált mindenre érzékenyen. A saját akaratának a testvérekre nyomása, a dührohamok, hisztik eddig nem látott mértékben jelentkeztek. Tovább »

Hoponoponó a gyermeknevelésben

A Hoponoponóról jó sokáig csak annyit tudtam, hogy azt jelenti: Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. 2011 karácsonya körül történt, hogy egy héten belül kb. hatodjára futottam bele Joe Vitale és Dr. Ihakeakala Hew Len Hoponoponó című könyvébe, amely magyarul az Agykontroll Kft. gondozásában jelent meg. Az ilyet már jelként kezelem, meg is rendeltem a könyvet, és rögtön egymás után kétszer is elolvastam. Több helyen írtak már nagyon jó összefoglalókat a könyvről, ezért nem is írok még egyet, itt elolvashatod.

Buzgón el is kezdtem alkalmazni a könyvben olvasható módszer némelyikét, és úgy másfél hónapig egészen jól ment, utána viszont nem akart működni. Most már tudom, ez a 2012-es év egyszerűen ilyen, elképesztő hullámhegyeket és hullámvölgyeket tudok megélni, sokszor egyik napról a másikra is, és hasonló tapasztalatokról több ismerősömtől kaptam megerősítést.

Akkor úgy éreztem, a módszer tele van hiányzó láncszemekkel, Joe Vitale több helyen is írja, hogy a Hoponoponó-tanfolyamon elhangzottak nagy részét nem is közölheti, titoktartási szerződés köti. Ó, ha lenne ilyen tanfolyam Magyarországon is. Hát lett, március 15-én érkezett ebből a célból Mabel Katz, és volt szerencsém az ő előadását meghallgatni. Azóta az ő könyve is megjelent magyarul, Az élet legkönnyebb útja címmel. Az előadás anyagát szigorúan szerzői jogok védik, így csak óvatosan csemegézek belőlük, és inkább a saját tapasztalataimat mesélem. Tovább »

Egy vita margójára 2.

Korábban írtam egy facebook-on elkezdett vitáról, most kibontanék pár lényegesnek tartott részletet. Azaz mennyire a társadalom színtere az iskola, szerezhet-e más mintát a gyermek a szülein kívül, ha nem jár iskolába, egészséges-e csak gyerekek között élni. (Sajnos a busmanokról csak jogvédett képet találtam, így kicsit mással illusztrálom, de a lényeg ugyanaz :)).

A vita azért kezdett parttalanná válni – és erre az apuka utolsó megjegyzésekor jöttem rá -, mert olyan az egész, mintha különböző frekvenciákon beszélgetnénk, következésképp szépen elbeszélgetünk egymás mellett, és az ő szemszögéből az én véleményem tele van ellentmondással. Amikor megemlítettem az amerikai OTTHONOKTATÁSI tapasztalatokat, azzal válaszolt, hogy az amerikaiak közül nem azért járnak sokan MAGÁNISKOLÁBA, mert oda akarnak, hanem mert nincs más a közelben. Ezt az állítást se bizonyítani, se cáfolni nem tudom, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hány amerikai jár magániskolába és miért. A képzavar lepett meg, miszerint az otthonoktatást magániskolaként értelmezte. Ebből nekem az jött le, hogy egyrészt vagy nem hallotta még magát a fogalmat, és / vagy el sem tudja képzelni, hogy a civilizált világban létezik más alternatíva is a gyerekek számára, mint az iskola, nemhogy az még  jól is tudjon működni.

Az egyik sarkalatos pont természetesen a szocializáció kérdésköre volt. Nála ez (mint oly sok másnál) a kortársakkal való együttlétet jelenti. Szerintem a mindenféle korú emberrel való együttlétet. Ő azt mondja, hogy az iskolában a gyermeknek lehetősége van megismerni a társadalmat, mert ott mindenféle gyerek előfordul, szegény és gazdag, célratörő és kevésbé az, szorgalmas és lusta, stb. Ez természetesen igaz, én nem is ezt kétlem, csak egy másik szintről nézem a problémát. Ez alapján pedig van egy felnőtt társadalom, egy gyerektársadalom és egy öreg-társadalom, amelyek között egyre kevesebb az átjárás. Ennek az állapotnak pedig az egyik legfőbb letéteményese és konzerválója az iskola rendszere, függetlenül a benne dolgozó pedagógusok személyétől, és attól, hogy valamikor milyen céllal indult. Az a szocializáció csak a gyerektársadalomba illeszkedést oldhatja meg, a többit nem. Már amennyiben gyerektársadalomnak tekinthető egy osztály, egy ugyanolyan korú gyerekekből álló csoport, függetlenül attól, hogy ők hányfélék. Mert az nagyon szép elmélet, hogy sok osztály van, a gyakorlatban ezek között az átjárás, a kapcsolatok kiépülése a saját tapasztalatom szerint nem igazán jellemző. Akinek vannak, voltak baráti kapcsolatai idősebb, fiatalabb gyerekekkel, azt sokkal inkább köszönhette a testvére(i) baráti kapcsolatainak vagy éppen a környéken lakó gyerekeknek, mint az iskolának. Tovább »

Egy vita margójára 1.

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

Elmúlt két hónap…

Régen írtam bejegyzést. Az elmúlt két hónap minden téren hozott nekünk hideget-meleget, fontos megoldandó feladatokat az ÉLET nevű tanítómestertől. Ez az időszak, megvallom őszintén, kicsit a hitemet is kikezdte, nem egyszer éreztem úgy magam, mintha már az Univerzális Törvények – mint pl. az ok-okozat törvénye, amit adok, azt kapom vissza -, se működnének. Csúnyán kiestem a belső középpontomból, és amíg nem találtam vissza, addig írni sem érdemes, mert abban nem lesz köszönet. Mindez tetézve volt az azóta 5 hónapos Brúnó kialakuló napirendjével, kialvatlansággal. Egy kellemes, pihentető hétvége után úgy tűnik, kezdenek rendeződni a dolgok, legalábbis belül, de ez majd rendezi szépen azt is, ami kívül van.

Mi is történt ezalatt, miben, hogyan fejlődtek a gyerekek? Tovább »

A régi minták felülírása 2.

A kultúránkban jó alaposan meggyökeresedett szokás a büntetés, amitől borzasztó nehéz szabadulni. Nem a verésre gondolok, lényegesen humánusabb dolgokra, de attól még büntetés. Hogy mennyire nem visz előre, arra elmesélek két példát.

Blanka nyáron szabályosan “bojkottálta” az estéket. Nem akart aludni, folyamatosan ki-be mászkált a szobából, felkeltette a többieket is, amitől aztán elszabadult a pokol. Félni nem félt, arra nagyon hamar rájöttünk, sőt inkább szórakoztatta a dolog. Mi az első eszköz, amihez nyúltunk: természetesen a büntetés, illetve inkább jutalom-megvonás (nem vesz részt a közös játékban, nincs vacsora utáni desszert, meg hasonlók). Az eredmény: semmi. Blanka röhögött a büntetésen, a jutalom meg nem érdekelte. Jött a Gordon: elmagyaráztuk neki, mennyire zavar minket, hogy emiatt nem tudjuk este elvégezni a feladatainkat, és hogy milyen rossz a testvéreinek, hogy őket is felébreszti. Ez is lepergett róla. Ekkor jött a büntetés büntetés hátán, elkapott a gépszíj, csak éppen azon túl, hogy nem használt semmit, mi is rettenetesen pocsékul éreztük magunkat tőle. Csak ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha inkább szeretettel válaszolnánk? Nem szidalmakkal zavarnánk az ágyába, hanem melléfeküdne valamelyikünk, átölelné. Valamint apa egyszer kínjában megígérte neki, hogy méteres csokit kap, ha elmúlnak a cirkuszok. Ez valamiért lázba hozta. Tovább »

A régi minták felülírása 1.

Nagyon sok cikk foglalkozik azzal, hogy generációk óta örökítjük egymásra a rossz mintáinkat, az élet minden területén. De bármikor megvan a lehetőségünk arra, hogy ezeket felülírjuk, változtassunk rajta, egyszerűen másképp csináljuk. Ez az időszak, amiben most élünk pedig egyenesen rákényszerít minket a változtatásra. A probléma csak az, hogy nem olyan egyszerű, illetve vannak területek, ahol egészen könnyen megy, máshol meg jóval küzdelmesebben.

Volt valaha olyan érzésed gyermekkorodban, hogy ezt azért nem így kellett volna a szüleidnek csinálni, és te majd biztosan jobban fogod? Elárulom, nekem rengeteg ilyen volt. A jó hírem az, hogy sorra megkapom mindet, hogy ezt bebizonyítsam. És van néhány ismerősöm, aki hasonló tapasztalatokról számol be. Persze mindenki más területen volt érintve, így más feladatokat kapnak, van, hogy pont az ellenkezőjét, mint más, a lényege, hogy lehetőséget kapunk a régi minták felülírására. Tovább »