Egymást tanítjuk

Egy kis bürokrácia

Most elmesélem, hogyan is jártuk végig az utat, hogy Beni magántanulóként kezdhesse az iskolát. Nem volt különösebben rögös, hallottam már másoktól, hogy akár még a gyermekvédelmet is kiküldték rájuk, nos, nálunk azért ilyen nem történt, de ehhez azért hozzájárult, hogy Dunakeszin több gyerek van, mint amennyi befér az iskolákba.

A nevelési tanácsadóban dolgozó logopédusunk tanácsára bejelentkeztünk a területileg illetékes Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz. Az ő “profiljuk” ugyan sokkal inkább az ilyen-olyan fejlődési rendellenességben szenvedő gyerekekhez kapcsolódik, de mint kiderült, az ő felmérésüket valóban kérheti akkor is az iskola, ha szülői kezdeményezésre szeretnénk, hogy a gyermek magántanuló legyen. Tovább »

Egy vita margójára 3.

A vita előhívott belőlem régi emlékeket, és most, felülről nézve sok-sok részlet értelmet kapott, elkezdtem látni, hogy illeszkednek az Egészbe, az életutamba. Volt köztük olyan, ami engem is meglepett. Írás közben megvilágosodom 😀 Ilyen tapasztalatok fényében nem tudom már járni a régi utat. Emellett kiérek még a versenyhelyzetre is, mint motiváló tényezőre.

Gyakorló tanításomat egy jó nevű gimnáziumban végeztem, nyelvtagozatos osztályban, válogatott gyerekekkel, akiknek a nagy része még tanult is. És ekkor éltem meg az egésznek az értelmetlenségét. Pedig a vezetőtanárom szerint egészen jó órákat tartottam. Csak éppen végig nyomasztott, hogy mire is jó mindez? Magyartanárként átéltem, hogyan utáltatjuk meg a gyerekkel az irodalmat, hogyan vesszük rá arra, hogy életében egy verset se olvasson el, még azt se, ami esetleg az épülését szolgálhatná. Ott is hagytam a pályát azonnal, mert pár éven belül tönkrementem volna abban a tudatban, hogy értelmetlen munkát végzek. De nem felejtem el azt a tehetséges és szorgalmas kislányt, akinek minden percét kitöltötte a tanulás, talán még az álmait is. (Valahogy emlékeztetett korábbi önmagamra.)  Magában nem lett volna azzal baj, ha keményen dolgozik azért, hogy felvegyék a jogi egyetemre. A gond az volt, hogy közben elfelejtett élni. Nagyon remélem, hogy azóta az egyetemet sikeresen elvégezte, és ma a képességeinek megfelelő munkát végez, amit élvez is, nem pedig jóval alatta, vagy éppen nem a diplomás munkanélküliek számát gyarapítja. Mert a jogi pálya már akkor túl volt telítve, mikor ő még az egyetemre jelentkezett. Tovább »

Előre gyártott elméletek csapdájában 2.

A gyermekek fejlesztése kapcsán gyakran előkerül az a vélemény, miszerint ahhoz, hogy a gyermekek pszichésen egészségesen fejlődjenek, iskolás korukig kizárólag a szabad játék kellene, hogy meghatározza az életüket. Ezek szerint a korai fejlesztés nemhogy felesleges, hanem egyenesen káros. Kivéve a fogyatékos gyerekeket. Pl. ha az anyuka a 2-3 éves Down-kóros gyermekét  — akinek sokkal több erőfeszítésébe kerül, mint egy egészségesnek —, többek között a Doman-módszerrel fejleszti, azt elismerés övezi, ellenben aki ugyanezt az egészséges gyermekeinél alkalmazza sokszoros hatásfokon, az ártalmas. Ez jelentette számomra az első ellentmondást.

Másrészt felmerül bennem a kérdés, hogy mit is nevezünk tulajdonképpen játéknak. Az interneten megnéztem pár definíciót, és megállapítottam, hogy nem egyszerű meghatározni, mi is az a játék. Többször visszatér az, hogy a játék gyermek spontán, szabad cselekedete, amely a világ felismerésre irányul, és örömet okoz. Viszont vannak olyan játékok, amelyeknek kőkemény szabályai vannak, (pl. társasjátékok) a gyerekek mégis szívesen játsszák, noha valamilyen szinten sérül a szabadság és a spontaneitás. Tovább »

Előre gyártott elméletek csapdájában 1.

Azzal kezdeném, hogy nem vagyok pszichológus, de még csak különösebben olvasott sem a témában. Háromgyermekes gyakorló anya vagyok, aki előszeretettel próbál ki a fővonaltól eltérő nevelési-oktatási módszereket, mivel a “hagyományosakat” sem kielégítőnek, sem jónak nem találom, és sok már nálam sem vált be, vagy éppen több kárt okozott, mint hasznot.Az általam alkalmazott módszereket azonban a fővonalhoz tartozó gyermekpszichológia rendszeresen erősen bírálja. A “tájékozatlanságomat” már inkább előnynek érzem, mint hátránynak, ugyanis az elméletek sokszor rendkívüli módon korlátoznak, és félelmet keltenek. Láttam már rettegni anyukákat attól, mert a gyermekük szellemileg gyorsabban érett, mint az “átlag”, vagy éppen rendkívül tehetségesnek mutatkozott valamiben. Pedig a gyermeket az adott téma szórakoztatta, jól érezte magát benne, a szülőből az öröm helyett mégis a félelmet hozták az úton-útfélen hangoztatott előregyártott elméletek. Mert a gyermek “hibás”, “nem működik megfelelően” és ettől majd boldogtalan lesz, holott egy hibája van: nem “rendszerkompatibilis”, és ha valami boldogtalanná teszi valaha, az pont a rendszerhez való kötelező alkalmazkodás lesz. Tovább »