Egymást tanítjuk

Elvek és önámítás

Ennek az írásomnak az ihletője egy unschooling-os FB-csoport volt, amelyben pár hetet töltöttem mindössze, aztán kijelentkeztem. Hogy azóta mi történik ott, értelemszerűen nem tudom,  vélemény arra a pár hétre vonatkozik. Kaptam kérdéseket, hogy miért léptem ki, ezért is írok. Azt hittem, végre kialakul egy valódi tapasztalat-megosztó csoport, ehelyett azt láttam, hogy elindul egy “nekem van igazam” típusú egó-építés, valamint az, hogy minél pontosabban meghatározzuk ez elveket, hogy mi az unschooling és mi nem, és ki felel meg ennek és ki nem (a filozófia iránt még mindig nagyobb az érdeklődés, mint az, hogy hogyan működik, vagy éppen nem működik a gyakorlatban), vagyis elkezdődött az elméleti síkra terelése annak, ami nagyon sokaknál inkább szívbeli döntés volt, és ahelyett, hogy élveztük volna azt a határtalan sokszínűséget, amelyet az egyéni életutak adtak, mindegyik a maga szépségével, elkezdtük a csoport megosztását, és elindult a kéretlen tanácsadás.

Ekkor döntöttem úgy, hogy ehhez nekem sem időm, sem kedvem, másrészt az elvek megfogalmazásakor rájöttem, hogy nem is vagyok unschoolingos, és nem is leszek az soha, következésképp semmi keresnivalóm ott. Már a Doman-módszerrel belekotortam a gyerekek spontán fejlődésébe. Továbbá nekem is belekerült harmincegynéhány évembe, míg rájöttem, hogy értelmetlen és káros kéretlenül tanácsot és segítséget adni, azzal csak a saját igazságomat akarom lenyomni a másik torkán. Saját tapasztalatból úgy érzem, ez a szakasz is hozzátartozik az úthoz, én is átmentem rajta: megtalálok valamit, ami az életemben kiválóan működik, és hirtelen úgy érzem, ha mindenki ezt tenné, eljönne a világbéke, és osztogatom a kéretlen tanácsot és véleményt, próbálom meggyőzni a másikat, mi több, felsőbbrendűnek is érzem kissé magam, mert hogy bizonyos területen előbb járok ugyebár. Tovább »

2014-2015 első féléve – Blanka

Beni és Blanka félévi tanulmányai között nagyon sok átfedés van, mivel a napjuk nagy részét együtt töltik, és az érdeklődésükben is sok közös van.

Matematika

Blanka jól használja az alapműveleteket százas számkörben. Szereti a számoló színezőket, foglalkoztatókat. Van fogalma törtekről, mértékegységekről (hosszúság, tömeg, idő, térfogat), helyi értékekről, de ezekkel még nem nagyon számol. Alap geometriában tájékozott, ismeri a szögeket, síkidomokat, mértani testeket. Szereti pénzügyi társasjátékokat (Gazdálkodj okosan!, Cashflow for Kids), ebben is bőven gyakorolhatja a fejszámolást, vagy akkor is,ha pl. kockapókert játszunk. Tovább »

Alkotás, kreatív magány

Mostanában, ha a kreativitásról olvasok, visszatérő elem, hogy azt valahogyan mindenki fejleszteni akarja. Pedig én kb. úgy látom – bár a keresztmetszet elég szűk -, hogy a kreativitás van, és szárnyalni tud, ha van rá idő, tér, energia, figyelem, és lehetőleg minél kevesebb korlátozás, azaz az alkotási folyamatba csak akkor nyúlunk bele, ha ezt kifejezetten kérik, vagy épp elmenne a testi épség veszélyeztetése irányába, de ez utóbbi helyzet nem igazán jellemző. Vagyis a kreativitást nem fejleszteni kéne, hanem egyszerűen csak hagyni, hogy legyen.

Nálunk a gyermekeknek rendszerint annyi ötletük van, hogy a nap 24 órája nem elég a kivitelezéshez, de hát szelektálni is meg kell tanulni. Az alkotás fő területei az írás, a rajz és a mindenféle papírból alkotás, zeneszerzés, ének és a színház, azonkívül a fantáziajátékok. Ezek az alkotások mind különlegesek, hiszen egyediek, két különböző ember nem tud megnyilvánulni ugyanúgy, de azt gondolom, hogy lényegileg hasonlóra bármelyik gyerek képes lenne, akit hagynak, illetve támogatnak. Hogy melyik területen nyilvánul meg az alkotóerő, függ  a gyermek hozott “csomagjától”, valamint attól, ami a családban, szűkebb környezetében körülveszi.

A meseírás ott kezdődött kb. másfél éve, hogy Blanka a nagyszülőknél talált egy dísztárggyá változtatott tengeri csillagot, ami nagyon megtetszett neki. Haza akarta hozni, de őszintén szólva én nem nagyon szeretem a halott állatot a lakásban, így apa felajánlotta neki, hogy mit szólna hozzá, ha írnánk róla egy mesét. Ezzel Blanka egyetértett, így vagy két hétig írtuk, amit diktált. Ott esett szét a történet, hogy sajnos Beni is beszállt a diktálásba, ez nagy nehézség számára, nem tudja kibírni, hogy ne legyen ott mindenhol (bár ebben is sokat alakult már). Ott folytatódott, hogy tavaly ősszel, mikor tollaslabdaedzésre menet találtam az iskolában egy pályázati kiírást, Mesehősökkel a környezetünkért címmel. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pályázata volt, rajzokat, illetve írásműveket lehetett készíteni arról, hogy a kedvenc mesehőseid hogyan mentenék meg a világot a mindent elborító szeméttől. Beni szépen összemixelte a Sári, Samu és a titkokat a Harisnyás Pippivel és a Bambival, tett még bele egy leheletnyi Dzsungel könyvét is. Díjat ugyan nem nyert, de nagyon boldog volt, mert teljesült egy korábbi kívánsága: nyomtatásban megjelent egy műve, ugyanis a beérkezett pályaművekből könyv is készült. De maga a pályázat csak kiindulópont volt, az alkotási folyamat lelkesítette. Tovább »

Gyakran ismételt kérdések

Nyáron érettségi találkozón vettem részt, ahol beszámoltam arról, hogy hogyan is élünk. Volt, akiben érezhetően felpattant a szikra, az érdeklődés, volt aki nagyon szkeptikusan közelített hozzá, vagy értetlenkedve nézett. Egyiken sem kell csodálkozni, hiszen egészen másra vagyunk kondicionálva. Kaptam viszont kérdéseket, amelyek vissza-visszatérnek más beszélgetések kapcsán is, vagy levelekben. Ezekre szeretnék válaszolni.

1. Hogyan tanul a gyermek, ha nincsenek tanórái és nem használ tankönyveket, egyáltalán hogyan tanul, ha arra nem kényszerítik?

Erről egyrészt André Stern jut az eszembe (de lehetne hivatkozni egy sor más szerzőre is), hogy a gyermek nem tud nem tanulni. Olyan szinten nyitva van a világ megismerésére, hogy nem tud mást tenni. Ez az alaptermészete addig, amíg ebbe bele nem avatkozunk, akár azzal, hogy megszabjuk, mikor mit kell tanulni és hogyan, akár pl. tévé- vagy számítógépfüggéssel is.

Másrészt eszembe jut egy kép, amikor egymás mellett állnak a festékes tégelyek, hogy ez a matematika, ez az irodalom, stb., a másik képen pedig összevissza színes festékezve minden, és az első az iskola, a második pedig az élet. Kb. úgy néz ki a szabadon tanuló gyermek tanulása, mint ezen a képen az élet. Ugyanis nem matematikát tanul, vagy biológiát és irodalmat, hanem valami egészen mást, mégis, ha akarom, vissza tudom bontani a tevékenységet a tantárgyak szintjére. Tovább »

Otthontanulás folytatódik

Szeptembertől úgy módosult az életünk, hogy már Blanka is itthon van, papíron első osztályos. Azzal tisztában voltam, hogy Blanka egészen más karakter, mint Beni, valamint azzal is, hogy ők ketten rendszerint nem férnek meg egymással, konfliktus konfliktus hátán, de majd csak kialakul valahogy.

Kialakult. A szeptember nem volt egyszerű, tényleg össze kellett szokniuk, rengeteg veszekedés volt, de októberre drasztikusan visszaesett a mennyiség. Amíg nem voltak együtt szinte egész nap, addig a kevesebb együtt töltött időben biztosan robbant valami, most már azért jobb.

A délelőtti együttléteink nem módosultak abban a tekintetben, hogy szabadon tanulás van, azzal foglalkozik mindenki, amihez kedve, érdeklődése van, illetve ha kérdése van, vagy valamiben segítségre van szüksége, akkor ott vagyok. (Természetesen Brúnóra nem teljesen ez vonatkozik, mert ő még azért jobban igényli, hogy többet legyek vele.) A különböző nyelveket továbbra is használjuk, hetenként mást, de ez mindenkinek megfelel. Tovább »

Beszámoló a 2014. június 21-i otthontanuló találkozóról

Ezen a találkozón kiállítást is rendeztünk az otthontanuló gyerekek alkotásaiból. Ebben szervezői munkát is vállaltam, amelynek az volt a következménye, hogy nem tudtam mindenre teljes gőzzel figyelni, de igyekszem a lényeget átadni.

Vendégünk volt André Stern, aki személyes történetekkel teletűzdelt nagyon élvezetes előadást tartott. Erről videó-felvétel is készült, de egyelőre nem tudok róla, hogy elérhető-e és hol.

André elmesélte, hogy rendszeresen beleütközik abba a véleménybe, hogy könnyű neki, hiszen ő rendkívül tehetséges, egy átlagos gyermeket nem lehet így nevelni. Ő azt mondta: vegyünk egy mangómagot, és tegyük vízbe. A mangómagnak ebben a közegben az a természete, hogy kicsirázik, majd növekedésnek indul. Ebben az esetben őt rendkívül tehetséges mangómagnak kellene neveznünk… André leginkább azon csodálkozik, hogy ő a kivétel ebben a világban, és hogy miért kell ennek így lennie. Tovább »

Letérni a sínről

Ahogy végiggondoltam az elmúlt hónapok eseményeit, eszembe jutott a “sínen van az élete” és a “sínre tettük” kifejezés, és az, amikor ezek jelentését egy önfejlesztő kurzuson elemeztük. Mert milyen jól hangzik, amint sínre tettünk valamit, az megy szépen magától a jó irányba. A sínnel azonban van egy kis probléma: kötött pályás. Amikor a  vonaton (sínen) utazunk, láthatjuk a tájat, a tavaszi virágos mezőt, vagy éppen hegyeket, patakot, de nem tudunk odamenni, nem tudjuk élvezni azt, amit ez a táj nyújthat nekünk. Csak nézzük messziről azokat, akik ott vannak, és jó esetben megkeressük, hogy hogyan juthatnánk mi is oda, rosszabb esetben pedig csak esz a sárga irigység.

A tanulás területén letérünk a sínről. Lassan, de biztosan elengedem az összes kontrollt, és nyitok a teljes bizalom felé. Már nem akarom megmondani a gyermekemnek, hogy mit csináljon, vagy hogyan, hanem megfigyelővé váltam, és egészen érdekes dolgok kezdtek történni.

Van, hogy órákig nem látom Benit a lakásban, mert épp Brúnóval foglalkozom, vagy a háztartással, és fogalmam sincs arról, hogy mit csinál. Nem zárkózik be, nem akar titkolózni, és nálam sem arról van szó, hogy nem érdekel, hanem csak nem lépek be hívatlanul abba szférába, ahol éppen egyedül akar lenni. Kezdem érteni azt, amit két éve hallottam egyik otthonoktató társamtól (Turi Nagy Évától), hogy úgy tűnik, mintha el lennének hanyagolva a gyerekek, pedig nem ez történik. Hiszen ha kérdése van, megtalál, megbeszéljük, ha meg akar mutatni valamit, megnézem, meghallgatom, másrészt ahhoz, hogy ez a bizalom és nyitottság kölcsönös legyen, azt nagyon meg kellett alapozni az első pár évben. Tovább »

Otthontanuló találkozó júniusban

2014. június 21-én szombaton újabb otthontanuló találkozót szervezünk. A helyszín ugyanaz, mint korábban, a Budai Fonó Budapesten a Sztregova utcában. A részletes program még nincs kész, ami biztos, hogy vendégünk lesz André Stern, aki többek között zenész, gitárépítő, író és még sok minden más, ami miatt viszont főképp érdekes, hogy nem járt iskolába, és nem is tanították.

Ezen a linken megnézhettek egy André Sternnel készült 40 perces interjút. Bemutat egy másik utat, ahol nem a kontroll a lényeg, hanem a gyermekbe vetett bizalom. Ezen túl fontos feladatának érzi, hogy minél több ember érezze meg a gyermekekkel való bánás más lehetőségét.

Készülünk egy kisebb kiállítással is, amelyen az otthontanuló gyermekek munkáit mutatjuk be.

A részletes programmal, a jelentkezés menetével kapcsolatban még később írok.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Szabadon tanulás és a szülő

A szabadon tanulás hosszútávú befektetés. Alapja a hit és a bizalom, és a lehető legkevesebb kontroll. Fontosnak tartom emellett a gyermekre irányuló elvárások drasztikus csökkentését, a mindenféle mérések kiiktatását, valamint fokról fokra elengedni a Mátrixot, a gondolkodásmintát, amelyet eddig a tanulásról gondoltunk. Ez az a bizonyos önnevelés, amely mindenképp szükséges, ha szabadon tanulást választunk. Ha fontosak az érdemjegyek, vagy az, hogy komoly problémának éljük meg, ha Pistike már tud karácsonyra olvasni, a mi gyerekünk meg nem, ha elhisszük, hogy mindenképp papírok kellenek az életben maradáshoz, akkor nekünk a hagyományos iskolarendszer való.

A saját gyerekeimen már megfigyeltem, de észrevettem más ismerős gyerekeken is, hogy míg a szabad környezetben kiteljesedik, elképesztő dolgokra képes, amint találkozik az elvárásokkal, a nyomással, hogy teljesítsen, azonnal begörcsöl, és nem mutat semmit. És a nyomás sajnos legtöbb esetben a szülőtől származik, bár nem mindig tudatosan. Tovább »

Videó az otthonoktatásról

Ezúttal egy videót szeretnék megosztani, amelyet szeretettel ajánlok mindenkinek, akit kicsit is megérintett az otthonoktatás., akkor is, ha úgy érzi, nem képes erre.  A videóban szereplő Mado annyiban hitelesebb tőlem, hogy az ő otthonoktatott gyermekei már felnőttek, így választ ad arra a kérdésre is, hogy mi lesz később

Ha bármilyen gondolatotok van ezzel kapcsolatban, szeretettel várom.

És itt  van a videó.