Egymást tanítjuk

Szülőknek, akik szeretnének együtt fejlődni tehetséges gyermekükkel
  • blue
  • Hasznos oldalak
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • Rólam

Archives for Tehetséggondozás category

Egy vita margójára 1.

2012. ápr 08. Kategória Család, Elméletek, Értékrend, Gondolkodás, Iskola, Kommunikáció, Otthonoktatás, Tehetséggondozás, Tudatos szülő, Világkép, Waldorf | 8 hozzászólás

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. :) Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak :)

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

Share

Szabó Magda és a többnyelvű nevelés

2010. szept 23. Kategória Doman-módszer, Értékrend, Tehetséggondozás, Többnyelvű nevelés | 5 hozzászólás

Ma Magyarországon rengeteg tévhit és előítélet övezi a gyermekek többnyelvű nevelését, illetve bármilyen korai fejlesztését. Az általános álláspont az, hogy ez kifejezetten káros a gyermekek “normális” fejlődése szempontjából. Belgiumban, amely kétnyelvű ország, minden ilyen előítélettől mentesen az óvodában elkezdik a másik nyelv tanítását, a flamand területen a franciát, a francia területen a flamandot. És rendszerint nem heti egy óra mondókázással. Vajon miben lehetnek mások azok a gyerekek, hiszen nekik szemmel láthatóan nem árt, míg az alapvetően egynyelvű társadalomnak számító Magyarországon élő gyerekeknek  a közfelfogás szerint igen?

De nem kell feltétlenül külföldre mennünk a példákért. Még a 20. század első felében sem úgy gondoltak a többnyelvű nevelésre (bár akkor még garantáltan nem így hívták), mint gyermekeket megnyomorító torz agyszüleményre. A gazdag családoknál egyáltalán nem volt ritka a francia / német / angol nevelőnő, vagy épp háztartási személyzet. Pontosan azért, hogy a gyermekek több nyelvet elsajátítsanak. Tovább »

Share

Kiemelkedő tehetségnek lenni rossz?

2010. szept 12. Kategória Iskola, Kiemelkedő tehetség, Tehetséggondozás | 10 hozzászólás

A mai napig meglep, megdöbbent, olykor felháborít a kiemelkedő tehetségekhez való általános hozzáállás. Legalábbis itt Magyarországon. Magyarország ugyanis nem az a közeg, ahol nagyon díjazzák a sikeres embereket, sőt sokkal inkább megpróbálják őket visszarántani a saját szintjükre.

Ha valamelyik gyermekről kiderül, hogy valamiben az átlagnál lényegesen jobb képességekkel rendelkezik, nem az öröm és a biztatás az első reakció, hanem a pánik: azt próbálják bizonyítani, hogy miért ROSSZ neki. Nem azt, hogy hogyan tudja magából a legjobbat kihozni. Nem, neki csak rossz lehet, és erre a legfőbb indok, hogy ha az egyik területen kiemelkedik, az automatikusan együtt jár egy másik terület fejletlenségével. És megjelennek az ilyen sztereotípiák, mint „izomagy”, lehet, hogy tehetséges matematikus / informatikus / akármi, de teljesen antiszociális, kétballábas, stb.

Holott valahol teljesen természetes, hogy egyik területen jók vagyunk, a másikon pedig kevésbé. Senki sem lehet minden területen kiváló. A kiemelkedő tehetségek esetében pedig a „kevésbé fejlett terület” nagy részében korántsem annyira fejletlen, hogy ne lehetne vele biztonsággal élni a világban. Tovább »

Share

Keresel valamit?

Idézet

"A felvilágosult modern embereknek jót tenne, ha nemcsak a gyerekeket akarnák megváltoztatni, hanem felismernék a lehetőségét annak, hogy gyermekeikkel együtt ők maguk is változhatnak, fejlődhetnek." Rüdiger Dahlke

Kategóriák

  • Család (4)
  • Doman-módszer (17)
  • Egyéb (2)
  • Életfeladat (7)
  • Elméletek (6)
  • Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) (2)
  • Értékrend (13)
  • Érzés (6)
  • Felelősség (5)
  • Felsőoktatás (2)
  • Finommotorika fejlesztése (1)
  • Gondolkodás (9)
  • Indigó- és kristálygyermek (5)
  • Írás (3)
  • Iskola (17)
  • Itt jártunk (1)
  • Játék (13)
  • Játékos oktatás (5)
  • Jellemfejlesztés (5)
  • Kérdések (1)
  • Kézműves (1)
  • Kiemelkedő tehetség (4)
  • Kommunikáció (4)
  • Korai fejlesztés (14)
  • Közösség (6)
  • Lexikai tudás (1)
  • Mesék (1)
  • Montessori (7)
  • Olvasás (5)
  • Otthonoktatás (8)
  • Óvoda (9)
  • Pénzügyi nevelés (1)
  • Pszichológia (2)
  • Rendszeridegen (2)
  • Spiritualitás (12)
  • Számolás (3)
  • Tehetséggondozás (3)
  • Teljesség (1)
  • Természettudomány (3)
  • Többnyelvű nevelés (15)
  • Tudatos szülő (11)
  • Világkép (4)
  • Waldorf (3)

Címkék

Balogh Béla diploma Doman-módszer elméletek fejlődés felelősség felsőoktatás gondolkodás Gordon-módszer hivatás idegen nyelvek iskola John Taylor Gatto Játék játékos oktatás kisgyermekkori nyelvelsajátítás kommunikáció korai fejlesztés kristálygyermek közösség Logico LÜK-füzetek mese Montessori nagycsalád olvasás otthonoktatás pszichológia spiritualitás Szabó Magda szocializáció számolás tehetséggondozás természettudomány tudatos szülő tudatosság többnyelvű nevelés világkép válság változás ÉFT értékrend érzés írás óvoda

Ezeket írtam legutóbb:

  • Otthonoktató találkozó
  • Doman-módszer folytatásokban 1.
  • Egy vita margójára 1.
  • Elmúlt két hónap…
  • Olvasunk, olvasunk, olvasunk

Ezeket írtátok Ti:

  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Sauze - Otthonoktató találkozó
  • Németes - Indigó felnőtt kristálygyermekekkel
  • Németes - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Egy vita margójára 1.
  • Katonáné Viktória - Egy vita margójára 1.
  • Neva - Doman-módszer folytatásokban 1.

Ekkor kerültek bejegyzések a blogba:

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Theme designed by Compare Hotel Prices
Coder Conservatories UK | Presented by Silver Jewelry