Egymást tanítjuk

Két éves lett az Egymást tanítjuk honlap

Számomra is hihetetlen, de már két éve, hogy útnak indítottam ezt a honlapot, mindenféle nagy tervekkel, aztán minden alakult, változott, legfőképpen én mentem át meghatározó jellemfejlődésen. A második évforduló alkalmára a férjem és egy kedves barátnőm segítségével végre sikerült felrakni az e-book-ot is a honlapra, Hogyan építsük be a Doman-módszert a mindennapjainkba címmel. Remélem, sokatoknak tudok vele segíteni, bár gyakorlatban megvalósítani sokkal könnyebb, mint leírni, és az írásból kihámozni. Szeretettel várom az esetleges kérdéseket is.

Igaz, forgattam a fejemben online vállalkozás elindítását is, csak közben rájöttem, hogy erre nincs igazából se időm, se kapacitásom. A legfontosabb feladatom most az, hogy a gyermekeimet neveljem, tanítsam, és bármi egyebet csak addig a pontig érdemes vállalnom, míg nem megy ennek a rovására. Pillanatnyilag a blog az, ahol megoszthatom a tapasztalatokat, élményeket, szükség esetén válaszolok a felmerülő kérdésekre. Tovább »

Gyerekektől tanulni

Újabb gyöngyszemre bukkantam a TED konferencia anyagai között. Az előadó ezúttal egy 12 éves kislány, Adora Svitak. Érdemes figyelni arra, amit mond, mert azt hiszem, bizonyos dolgokkal kapcsolatban sok zavar van a fejekben. Én egy ideje nagyon is jól értem, hogy miről beszél, és a kivitelezést is folyamatosan csiszolom. Azért nem olyan könnyű a régi beidegződéseket megváltoztatni. Mindenesetre megnyugtatott, hogy ezúttal egy gyerek győzött meg arról, hogy a gyerek szempontjából sem olyan szörnyű az, ahogy élünk. A videót itt tudod megnézni.

Június első két hetének érzelmi mélypontján az is megkérdőjeleződött bennem, hogy van-e egyáltalán értelme a korai fejlesztésnek, hogy mi lenne, ha Brúnóval hagynám a csudába az egészet, majd ellentétes érzésként jött, hogy de hát szeretném az összes gyerekemnek ugyanazt nyújtani. Mire visszakerültem a belső középpontomba, megérkezett a válasz. Tovább »

Egy vita margójára 2.

Korábban írtam egy facebook-on elkezdett vitáról, most kibontanék pár lényegesnek tartott részletet. Azaz mennyire a társadalom színtere az iskola, szerezhet-e más mintát a gyermek a szülein kívül, ha nem jár iskolába, egészséges-e csak gyerekek között élni. (Sajnos a busmanokról csak jogvédett képet találtam, így kicsit mással illusztrálom, de a lényeg ugyanaz :)).

A vita azért kezdett parttalanná válni – és erre az apuka utolsó megjegyzésekor jöttem rá -, mert olyan az egész, mintha különböző frekvenciákon beszélgetnénk, következésképp szépen elbeszélgetünk egymás mellett, és az ő szemszögéből az én véleményem tele van ellentmondással. Amikor megemlítettem az amerikai OTTHONOKTATÁSI tapasztalatokat, azzal válaszolt, hogy az amerikaiak közül nem azért járnak sokan MAGÁNISKOLÁBA, mert oda akarnak, hanem mert nincs más a közelben. Ezt az állítást se bizonyítani, se cáfolni nem tudom, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hány amerikai jár magániskolába és miért. A képzavar lepett meg, miszerint az otthonoktatást magániskolaként értelmezte. Ebből nekem az jött le, hogy egyrészt vagy nem hallotta még magát a fogalmat, és / vagy el sem tudja képzelni, hogy a civilizált világban létezik más alternatíva is a gyerekek számára, mint az iskola, nemhogy az még  jól is tudjon működni.

Az egyik sarkalatos pont természetesen a szocializáció kérdésköre volt. Nála ez (mint oly sok másnál) a kortársakkal való együttlétet jelenti. Szerintem a mindenféle korú emberrel való együttlétet. Ő azt mondja, hogy az iskolában a gyermeknek lehetősége van megismerni a társadalmat, mert ott mindenféle gyerek előfordul, szegény és gazdag, célratörő és kevésbé az, szorgalmas és lusta, stb. Ez természetesen igaz, én nem is ezt kétlem, csak egy másik szintről nézem a problémát. Ez alapján pedig van egy felnőtt társadalom, egy gyerektársadalom és egy öreg-társadalom, amelyek között egyre kevesebb az átjárás. Ennek az állapotnak pedig az egyik legfőbb letéteményese és konzerválója az iskola rendszere, függetlenül a benne dolgozó pedagógusok személyétől, és attól, hogy valamikor milyen céllal indult. Az a szocializáció csak a gyerektársadalomba illeszkedést oldhatja meg, a többit nem. Már amennyiben gyerektársadalomnak tekinthető egy osztály, egy ugyanolyan korú gyerekekből álló csoport, függetlenül attól, hogy ők hányfélék. Mert az nagyon szép elmélet, hogy sok osztály van, a gyakorlatban ezek között az átjárás, a kapcsolatok kiépülése a saját tapasztalatom szerint nem igazán jellemző. Akinek vannak, voltak baráti kapcsolatai idősebb, fiatalabb gyerekekkel, azt sokkal inkább köszönhette a testvére(i) baráti kapcsolatainak vagy éppen a környéken lakó gyerekeknek, mint az iskolának. Tovább »

Egy vita margójára 1.

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

A tökéletes nyelvtudás illúziója

Újabb cikk jelent meg a korai nyelvoktatásról, ezúttal Sződy Judit tollából. Mindig örülök annak, ha pszichológusok is elkezdik nyitottabban kezelni a témát. Azaz a véleményalkotáskor sokkal jobban hagyatkoznak a saját tapasztalataikra, vagy éppen azokéra, akik az adott dolgot történetesen művelik, nem pedig elméletekre hivatkoznak. Nem is maga a cikk ihlette ezt az írásomat, hanem a hozzászólások, amelyek a facebook-on érkeztek hozzá. Nem mintha bármi meglepőt találtam volna benne, hiszen ugyanazok a klisék ismétlődnek folyamatosan évek óta a témában. Inkább az a meglepő, hogy rendszerint úgy írják az okosságokat, hogy közvetlen tapasztalatuk nincs a témában, hanem a “kutatásokra” hivatkoznak, arra, amit valaki mondott valahol, bár nem biztos, hogy látott több nyelven működő családot, vagy az ismerősöm ismerősének az ismerőse katasztrofális tapasztalataira Ezért kicsit provokatív leszek… És valószínűleg hosszú is, még magam sem tudom, hányfelé fogom darabolni a gondolatokat. Tovább »

Előre gyártott elméletek csapdájában 1.

Azzal kezdeném, hogy nem vagyok pszichológus, de még csak különösebben olvasott sem a témában. Háromgyermekes gyakorló anya vagyok, aki előszeretettel próbál ki a fővonaltól eltérő nevelési-oktatási módszereket, mivel a “hagyományosakat” sem kielégítőnek, sem jónak nem találom, és sok már nálam sem vált be, vagy éppen több kárt okozott, mint hasznot.Az általam alkalmazott módszereket azonban a fővonalhoz tartozó gyermekpszichológia rendszeresen erősen bírálja. A “tájékozatlanságomat” már inkább előnynek érzem, mint hátránynak, ugyanis az elméletek sokszor rendkívüli módon korlátoznak, és félelmet keltenek. Láttam már rettegni anyukákat attól, mert a gyermekük szellemileg gyorsabban érett, mint az “átlag”, vagy éppen rendkívül tehetségesnek mutatkozott valamiben. Pedig a gyermeket az adott téma szórakoztatta, jól érezte magát benne, a szülőből az öröm helyett mégis a félelmet hozták az úton-útfélen hangoztatott előregyártott elméletek. Mert a gyermek “hibás”, “nem működik megfelelően” és ettől majd boldogtalan lesz, holott egy hibája van: nem “rendszerkompatibilis”, és ha valami boldogtalanná teszi valaha, az pont a rendszerhez való kötelező alkalmazkodás lesz. Tovább »

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül. Tovább »