Egymást tanítjuk

A Montessori pedagógus szemével

Még februárban volt az első személyre szóló szülői értekezlet az óvodában. Ez azt jelentette, hogy külön-külön beszéltek a gyerekekről a szülőkkel, mit figyeltek meg, honnan indult, hová jutott egyes területeken a gyermek az elmúlt pár hónap során, miben kérik esetleg a szülők segítségét, támogatását, együttműködését.

Beni esetében azzal indult az egész beszélgetés, hogy mik a terveink iskola szempontjából, mert olyan szintű érettsége és érdeklődési köre van különösen a természettudományos irányok felé, hogy egy iskola nemhogy nem tudja motiválni benne, hanem félő, hogy pár hónap alatt ki is nyírhatják a lelkesedését. Mondtam is az óvónőnek, hogy otthonoktatást tervezünk, magántanulói státuszt, mert mi is pontosan látjuk, hogy az oktatási rendszer szempontjából a gyerek problémás. Ugyanis kérdez. Addig, amíg meg nem érti, miről is van szó, de még utána is eszébe juthat megnézni más szemszögből a dolgokat, ami megint csak generál pár kérdést. Igaz ugyan, hogy csak a gyakorló tanításig jutottam, de ebből is tudom, hogy akár egy 20 fős osztályban is elég két ilyen gyerek, hogy szétrobbantsa a tantervet, különösen, hogy rendszerint összekeverik őket a motiválatlan, mindenbe belekötő gyerekekkel…

Pedig addig jó, amíg a gyerek tele van kérdésekkel. De azt is be tudom látni, hogy az ilyen típusú gyereket nem lehet kezelni sokadmagával, feszített tanterv szerint, ahol egyentudást kell elsajátítani egyentempóban. Pláne, hogy a helyi iskolákban a megnövekedett gyermeklétszám miatt 30-40 fős osztályokra kell számítani…

Az első alkalom volt, hogy tervünket illetően teljes egyetértéssel találkoztunk. Kiegészítve persze azzal a kérdéssel, hogy hogyan oldjuk meg a többi gyerekkel való kapcsolatot. A zeneiskola, a rendszeres sport, valamint a művészeti oktatás házon kívüli megoldása kezdetben elegendő lesz, azt pedig még nem látom, hogy 3-4 év múlva mire lesz szükségünk, illetve lehetőségünk.

Megtudtuk továbbá azt is, hogy Beninek kitűnő a vizuális memóriája, nagyon jól látja a nagy kép egészét, és rögtön kiszűri az éppen lényeges részeket is belőle, a köztük lévő összefüggést, mind konkrét, mind átvitt értelemben. Ebben biztos, hogy nagyon sokat segítettek a Doman-módszer során alkalmazott, ilyen típusú képek, amelyeket főként a térképek és az anatómia kapcsán használunk. A képekre még később visszatérek, ugyanis szerintem a gyerekek tanításában kulcsfontosságúak.

Amikor a Montessori óvodát elkezdik a gyerekek, eleinte mindig azokat az eszközöket választják, amelyek olyan terültekhez kapcsolódnak, amelyekben eleve jók. Később aztán bátran próbálkoznak minden mással. Beni természetesen a számos játékokkal kezdett. Ami addig neki csak „látható” dolog volt (pöttyös matek a Doman-nel), vagy a könyvek oldalszámai, az a gyöngyökből készített Montessori eszközökkel megfoghatóvá vált, a tízes számrendszer pedig rögtön átláthatóvá. Összeadni addig is tudott, de februárban már elkezdte a kivonást is.

Ami még érdekes volt, az a szocializáció kérdése. Beni introvertált gyerek, vagy legalábbis eddig annak tűnt. Az oviban ez így nem teljesen igaz, bár kellett neki egy hónap, hogy egyáltalán beálljon pl. táncolni a többiekkel. Viszont egész tárházát fejlesztette ki az olyan módszereknek, amelyekkel benn is van a körben, meg kívül is van. Mint az okos lány című népmesében Az egyik ilyen megoldása az volt, hogy táncolni nem akart, de a buliból kimaradni sem, így gyártott magának hangszert, az egyik játékba belerakott pár szem kukoricát, és azt rázta a kör közepén. Aztán március elején, amikor hirtelen többen lettek pár gyerekkel, megint visszahúzódott kicsit, a köridőben is úgy vett részt, hogy fizikailag kívül volt a körön, de a figyelme ott volt végig. Nagyon hálás vagyok azért, hogy hagyják a maga tempójában kibontakozni és támogatják a kreatív megoldásait.

Már a szülői értekezleten is elhangzott, hogy Beni beszél angolul az oviban. Itthon nem szokott, csak érteni. További fejleményekről csak címszavakban tudok, mivel itthon teljesen másképp viselkedik, és csak szórványosan mesél egy-két dolgot arról, ha valami izgalmas történt, – remélhetőleg hamarosan lesz a tanév végi szülői – , de a lényeg az, hogy március elején megérkezett Steve, az óvóbácsi Kaliforniából, aki viszont nem tud magyarul. Ez az élmény nagyon kellett a gyerekeimnek, hogy van valaki, akivel nem tudnak magyarul kommunikálni, hogy ez nemcsak az angol tudást robbantotta ki belőlük, hanem az oroszt is…

Beni a Montessori eszközös időben profi módon megszervezi a napját: ez első egy órában úgymond magát fejleszti, utána pedig a kicsiket tanítja. De valahogy nagyon diplomatikusan csinálja, mert ha nagyon nyomulna, a többi gyerek úgyis lerázná magáról.

Ami még számunkra is nagyon látványos fejlődés volt, az a rajzoláshoz, kézműveskedéshez való hozzáállása. Itthon 4,5 fél évig nem tudtam semmivel kitrükközni, hogy egyáltalán ceruzát vegyen a kezébe, hogy úgy fogja meg az ollót, hogy vágni is tudjon vele, vagy hogy kezdjen valamit a gyurmával. Továbbra sem tartozik a kedvenc tevékenységei közé, viszont ha eszébe jut, akkor örömmel rajzol, a színezésben is figyelmes, alapos, és az oviban sem menekül messzire a kézműves foglalkozások elől, sőt büszke arra, amit elkészít.