Egymást tanítjuk

Olvasunk, olvasunk, olvasunk

A történet még az őszi szünetben kezdődött, azzal, hogy kiderült, Blanka tud olvasni. Beni eddig is tudott, de nem nagyon alkalmazta a tudását, de így, hogy már nem ő birtokolta egyedül az érdemet, gyorsan belehúzott.

Blanka esetében úgy fedeztük fel a képességet, hogy kérte a LÜK-füzetek közül a Betűkóstolgatót. Rögtön kiválasztotta benne a legnehezebb játékot, ahol hasonló hangzású szavak közül kellett kiválasztani azt, amelyiknek köze volt a melléjük rendelt képhez. Ilyen szavak is voltak benne, mint szögletes, értékes, hangsúlyos, könnyelmű, szóval nem a kéz, láb, ház típusú szavakkal kezdett. Illetve honnan is tudjam, hol kezdődött… Lényeg, hogy mindet gond nélkül elolvasta, bár néhánynak a jelentését meg kellett magyarázni. Ráadásul a feladat megoldása közben ide-oda mászkált, és kiderült, hogy fejjel lefelé is kiválóan olvas. (Nekem már van ebben gyakorlatom, mert sokszor úgy olvasok könyveket, hogy a gyerek szemben van velem, és úgy fogja a könyvet…)

Ezt követően pedig mindketten elkezdtek könyveket is olvasni. Az első próbálkozások a Kippkopp és Tipptopp című könyvvel voltak, abban ugyanis elég nagyok a betűk. (A Mikulás hozott nekik még egy-egy Kippkopp könyvet.) Aztán folytatódott minden mással, ami a kezükbe került, beleolvastak az én könyveimbe, az Édesvíz Kiadó szórólapjába, az utcán minden feliratot olvastak és értelmeztek.

Beni persze ebben is inkább alkotni akart, szépen össze is rakta a mondatait a Tüske ABC-vel, de volt példa arra is, hogy az óvodában is valami hasonlóval várt. (A Montessori oviban betűs játékok is vannak.) A mellékelt képen az első táblán normál irányban kell olvasni, a másikon lentről felfelé. Ráadásul okozott némi gondot, hogy a betűk egy idő után elfogytak, tehát a maga kreatív módján pótolta a készlet többi darabjából. És hogy minél több férjen el a táblán, a szóközökkel, amelyek feleslegesen foglalják a helyet, nem foglalkozott. (Apa szeret autózni Benivel. És Blankát és Violát és anyát. Ezért apa mindig boldog. De Marci is a barátunk.) Mostanra azonban már erre is figyel, sőt megtanult elválasztani is. Eygszer még apát is kioktatta, mert szerinte alig látszott a szóköz abban, amit apa rakott ki, tehát legközelebb szíveskedjen nagyobb szóközöket hagyni, inkább használja mindkét táblát

Szótagolni szóban nagyon jól tudott, a logopédusos feladatokkal gyakoroltuk sokat, de valahogy még arra is ráérzett, pedig senki nem mondta neki, hogy a szemüveg szót így szótagoljuk: szem-ü-veg. Most már szívesebben ír, mint hogy kirakja betűkből a mondatokat, igaz egyelőre a nyomtatott nagybetűket használja, írástanító játék ide, vagy oda. Egyik nap könyvet akart írni, gondosan kettéhajtott egy papírlapot, és írt is egy fél oldalnyi történetet, aztán elfáradt. Blankát az írás karácsony óta foglalkoztatja, a képeire rendszerint ír egy-két szót (nem a nevét).

Blankának nem régen volt a 4. születésnapja, és rendeztünk neki egy kis ajándékkereső játékot is. Az ötlet nem az enyém, Maria Montessori is alkalmazta valamilyen formában: leírta a gyerekeknek, hogy mit csináljanak. Először egyszerű mondatokat, majd egyre hosszabbakat, szinte cicerói körmondatokat, akár 5-6 egymás utáni cselekvéssel. Az értő olvasás kiválóan tesztelhető vele. Blanka esetében maradtunk a két tagmondatos összetett mondatnál, mint “Menj az ebédlőbe, és nyisd ki a kis szekrényt.”  Hat ilyen mondatot kapott, jól körbejárattuk a lakáson, míg megtalálta az ajándékot. Gondoltam, hat elég lesz neki, abban talán még nem fárad el. Az első üzenetet még gyanakodva nézegette, el sem akarta olvasni, hanem Benire bízta, de mikor megtalálta a másodikat, és ráérzett a játékra, már ki nem adta volna a kezéből. A végén derült ki, hogy írhattam volna sokkal többet is, mert akkor kezdett igazán belejönni, amikor véget ért.

Egyszer reggeli feladatai közül valamelyiket nem volt hajlandó megcsinálni (vagy öltözés, vagy reggeli, vagy mosakodás, már nem emlékszem), egy hirtelen jött ötlettel írásban kértük meg, miután szóban hatodjára sem ment, és érdekes módon működött. Lehet, hogy bevetjük még párszor a dac kezelésére.

Az esti mese rendszere is átalakult kicsit. A négy gyerek két szobában van (egyben nem fértek el), Beni szeretett volna Brúnóval lenni (erre gondoltam utoljára), így lett fiúszoba és lányszoba, és már nem felváltva mesélünk apával, hanem minden este mindketten, csak a szobákat váltogatjuk. Emellett apa lett a magyar nyelvű mesélő, én pedig a többi (angol, orosz, német). De ez nem elég, Beni és Blanka is olvas. Blanka Anna, Peti, Gergőt olvas a babájának, Beni a Vidám Matematika I-II. című meseregényt olvassa rendszerint. Hangosan. Érthető módon még lassan olvasnak, egy-egy szónak többször nekifutnak, ebből viszont kerekedett egy gubanc: a kicsiket zavarta. Tehát vagy Beni és Blanka költözik egy szobába, vagy megvárják, míg Viola és Brúnó elalszanak, és csak azután olvasnak. Mert nekik is szeretnénk azt megadni, amit a nagyok megkaptak, a rendszeres olvasást. Az utóbbit választották, mert azért még a mi mesénkre is szükségük van.

Beni egyszer arra is vállalkozott, hogy ő mesél a lányoknak. Úgy egy oldalig bírta is, utána befejezte. Viszont Viola addig elaludt (nagyon fáradt volt ). És egy este, mikor apa a munkahelyi karácsonyi partin volt, mindkét mese rám maradt. Benit megkértem, hogy olvasson addig, míg a lányokat elaltatom, és Brúnóval együtt bevonultam először a lányszobába. Beni közölte, hogy neki ez jó, úgyis jobban szeret olvasni, mint mesét hallgatni. ??? De azért csak kérte utána az én mesémet is.

Az, hogy tudnak olvasni négy, illetve hat évesen, többek között a Doman-módszernek is köszönhető, meg annak is, hogy nálunk ez nem extra, én 4,5 évesen tanultam meg, a férjem öt évesen. De hogy szeretnek is, az sokkal inkább a több ezer óra közös olvasás eredménye. Ezt minden túlzás nélkül állíthatom. Beni lassan hat éves, hathetes kora óta olvasunk neki ( többiek beleszülettek ebbe), és napi átlag másfél órával biztosan számolhatunk.

Persze van némi hátulütője a dolognak: az óvodában nem kezdenek el addig öltözni, mikor megyek értük, míg végig nem olvassák az összes faliújságot, ahol a gyerekek művein kívül rendszeresen vannak szülőknek szóló üzenetek, mikor milyen program lesz, heti menü, stb. Ezzel sem lenne gond, ha nem volna velem még két gyerek, akik nem mindig bírják türelemmel. De hát valamit valamiért.