Új játékunk: a LÜK-füzetek
2011. jún 14. Kategória Doman-módszer, Gondolkodás, Játék, Többnyelvű nevelés | 4 hozzászólás
A LÜK-füzeteket egy kedves ismerősöm ajánlotta először még valamikor ősszel, addig a létezéséről sem tudtam. Rá is néztem a hivatalos honlapra, konstatáltam, hogy ez is jó dolog lehet, aztán sok más minden mellett nem foglalkoztam vele.
Aztán jött a téli szünet és a karácsony, amikor Beni és Blanka hosszabb időt töltött a nagyszülőknél, ahol – a mi engedélyünkkel ugyan – naponta megnézték a Verdák című mesefilmet. Arra ugyanis nem számítottam, hogy nagylányomnál ez a mese komplett agymosást okoz. Az addig mindenre nyitott, érdeklődő Blankával szinte semmi másról nem lehetett beszélni, csak a verdákról, semmi mást nem lehetett játszani csak verdásat. Ez még úgy két-három hétig el is ment volna. Sőt, az elején még szórakoztatott is, hogy milyen leleményes, mennyire jól összerakta a rendelkezésre álló matchbox-készletből (amelyben apa gyermekkorából származó kőkori darabok is vannak bőven) az egész szereposztást.
Három hónap után azonban már kezdtem kicsit besokallni. Elegem lett, hogy egyszerűen nem tudok Blankával mit kezdeni, egyik korábbi játéka se érdekli. Tehát valahol változtatni kell valamennyit az életvitelünkön, más tevékenységekkel, más játékokkal. Ekkor került újra a látóterembe a LÜK, és láttam abban fantáziát, hogy kimozdít erről a mélypontról. Egy kicsit más, mint az eddigi játékaink, kell rajta agyalni, megfigyelni. És ahogy visszaemlékeztem a gyermekkoromra, eszembe jutott, hogy mennyire szerettem az ilyen típusú játékokat, bár akkor maximum foglalkoztató füzet formájában volt jelen. Volt egy könyvünk, talán Iskolás lesz a gyermekünk volt a címe, a sok tanulmányozástól a lapjaira esett szét.
Annak, aki nem ismerné a LÜK-öt – mint ahogy én sem tudtam róla semmit még fél évvel ezelőtt – elmondok róla pár dolgot. Két típusa van két korosztálynak, az egyik 3-5 éveseknek (Bambino LÜK) szól, a másik 5-8 éveseknek (Mini LÜK). Tartozik hozzá egy műanyag “keret”, a “kezdő” csomagban hat, a “haladóban” tizenkét lapocskával. Ez a keret használható az összes, kategórián belüli füzethez.
A gyakorlatok fejlesztik a megfigyelőképességet, a kitartást, a logikus, problémamegoldó gondolkodást. Alapvetően a gyerekek önállóan is tudják használni, de Beni és Blanka egyelőre velem együtt szeret játszani, mert közben meg is beszéljük, hogy mi történik, miről van szó. Vagy éppen együtt játszanak. A játék egyik nagy előnye, hogy a gyerekek tudják magukat ellenőrizni vele. Itt videókat is találsz arról, hogy hogyan is működik.
Mindkét típusból rendeltünk néhány füzetet, és természetesen a hozzá tartozó keretet, mert az várható volt, hogy a Bamino csomag Beninek (5 éves) már kevés lesz. De a tapasztalatunk az volt, hogy bár Blanka (3,5 éves) nagyon élvezi az elvileg neki való szintet, nagy része túl nagy kihívást nem jelent neki, ugyanis többek között a Doman-módszernek köszönhetően nagyon jó a megfigyelőképessége. A Mini LÜK csomag már árnyaltabb, van benne olyan, ami azért még Beninek is húzós, de olyan is, amivel Blanka is próbálkozott sikerrel. Mert a nagytesóé mindig érdekesebb
Viola is bekapcsolódott a játékba, Az első LÜK füzetem kifejezetten neki való (22 hónapos), de persze ő is szeretne azzal játszani, amivel a testvérei. Az az érdekes, hogy egy játék erejéig még tud is koncentrálni, aztán csak lapozgat és rakja a lapocskákat, ahogy kedve van.
Az azért meglepett, mikor a Mini LÜK keretben minden gond nélkül a helyére rakta a számos lapocskákat…
A Mini LÜK alapvetően kisiskolásoknak szóló “csomag”, van pl. egy Geometria című füzet is, amelyben vonalzóval is kellett vonalakat mérni, ez Beninek nagyon tetszett. Sok füzet épül a négy alapműveletre,van betűs játék is. És van kifejezetten a megfigyelőképességről szóló is, csak sokkal bonyolultabb, mint a kicsiknek való. Beni egyik kedvence, ahol több különböző járművet kell megtalálni különböző nézetekből (elöl-, oldal-, felülnézet).
Emellett, mivel rendszerint átbeszéljük a feladatokat, a LÜK-füzeteket hozzá tudtam kapcsolni a többnyelvű neveléshez is. Azaz az angol, illetve az orosz időszakokban ezeken a nyelveken tárgyaljuk meg, kivéve azokat a feladatokat, amelyeknek csak magyarul van értelmük (pl. betűs füzetek). Bőven gyakorolhatjuk a színek, formák, tárgyak, állatok nevét.
További előny, hogy akárhányszor felhasználható. Mivel nálunk ezeket a játékokat még két gyerek használni fogja, illetve a nagyobbaknak valót még három
, érdemes volt befektetni. A készlet bővíthető is, hiszen van még pár füzet, és nem kizárt, hogy megjelenik több is.
Ja, és a Verda-őrületnek is használt a játék: jelentősen csökkent az autókra való koncentrálás, és hirtelen újra érdekes lett egy-két régebbi játék is.

június 14, 2011 22:03-kor
waaaúúú
hogy mindig tudsz újat mondani
június 16, 2011 08:29-kor
Én is megtapasztaltam a hétvégén a játék előnyeit…
június 18, 2011 19:04-kor
en ismertem a luk fuzeteket, de meg nem ruhaztunk be… lehet hogy erdemes lenne befekteteni??? hm…
augusztus 25, 2011 09:52-kor
[...] LÜK-füzetekhez hasonló koncepcióra épül egy másik játék, a Logico. Ugyanúgy két korosztálynak készült, [...]