Egymást tanítjuk

Szülőknek, akik szeretnének együtt fejlődni tehetséges gyermekükkel
  • blue
  • Doman-kártyák
  • E-book letöltés
  • Hasznos oldalak
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • Rólam
« Elmúlt két hónap… / Doman-módszer folytatásokban 1. »

Egy vita margójára 1.

2012. ápr 08. Kategória Család, Elméletek, Értékrend, Gondolkodás, Iskola, Kommunikáció, Otthonoktatás, Tehetséggondozás, Tudatos szülő, Világkép, Waldorf | 9 hozzászólás

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. :) Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak :)

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.”

A vita indítója egy Ranschburg Jenő idézet volt, amelyre reagáltam, hogy pontosan ezért intézzük most a magántanulói státuszt. Erre kaptam a választ, amelynek az volt a lényege, hogy megfelelő iskolát kell keresni, és kész, valamint hogy az iskola nemcsak a tanulásról szól ám.

A kommunikációm egyik hibája volt – erre is utólag jöttem rá -, hogy (tudattalanul) feltételeztem olyan tanulmányok, írások ismeretét, amelyeket én már párszor jó alaposan megrágtam, és jó ideje ebben az elméleti körben mozgok. Ezek nélkül a hátterek nélkül pedig valóban zavarosnak és ellentmondásosnak tűnik néhány gondolatom. Mint korábban tettem rá utalást, nem ezek a cikkek alakították a gondolkodásmódomat, hanem óriási meglepetésként ért, hogy viszontlátom a saját gondolataimat mások írásaiban, sokkal összeszedettebben, mint ahogy én eljutottam ezek tisztázásában.  Csak emlékeztetőképpen néhány link a kiemelt anyagokról (többről írtam már itt).

John Taylor Gatto beszéde 1990-ben, amikor az év tanárává választották az Egyesült Államokban, amelyben többek között nagyon jól körbejárja az iskolázottság és az oktatás közötti különbséget, valamint azt a szocializációs szakadékot, amit az iskola rendszere okoz. Egyik legnagyobb bajnak pedig azt látja, hogy nem hagyják a gyerekeket egyedül lenni! Úgy láttam, az interneten érdemes még utánanézni ennek az embernek, biztosan találunk pár gyöngyszemet.

Sir Ken Robinson két előadása a TED Konferencián, a kreativitiás tönkretételéről, az emberi tehetség sokféleségéről és az oktatás lineáris szemlélete miatti problémákról. Arról, hogy nem elég az oktatási reform, mert azzal csak egy rossz modellt javítgatunk. Magát a modellt kellene megváltoztatni.

Hogy ne csak külföldi példát hozzak: egy magyar középiskolai tanár írása az Élet és Irodalomban, kimondottan a magyar helyzetről, és végére eljut oda – úgy hogy az otthonoktatás lehetősége fel sem merül benne -, hogy a gyerekek pont azért nem tudnak se művelődni, se a kedvteléseikkel foglalkozni, se igazán társasági életet élni, mert iskolába járnak. Hogy mekkora kamu az a bizonyos általános műveltség, valamint még a tankönyvek is tele vannak tárgyi tévedésekkel.

De említhetném még Rüdiger Dahlke: Sorsfordulók című könyvét, A tanulás forradalma című könyvet, vagy éppen James Redfieldtől a Mennyei próféciát, Deepak Choprától az Élet hét törvényét.

Megmondom őszintén, nem a más vélemény nyitja ki a bicskát a zsebemben, hanem az, ha nagyon jó szándékkal elkezdenek engem arra oktatni, hogy mi jó nekem és a gyerekeimnek. Évek óta pontosan azért alkalmazom az én-üzeneteket (szerintem, azt gondolom, úgy érzem, így csinálom, stb.) ahelyett, hogy a másikra utalgatnék. Nem kevés otthonszülős, Doman-módszeres, többnyelvű neveléses és otthonoktatásos vitán edződtem, de van egy bizonyos visszatérő motívum, ami a témától független. Azaz: megmondja, mi a jó nekem és a gyerekeimnek, és ez a jó kivétel nélkül a belénk táplált kollektív gondolkodásminta. Elmondja ennek az előnyeit (amelyet 36 éve hallgatok), aztán a legtöbb esetben megspékeli azzal, hogy mennyit ártok, ha másképp csinálom. Az a kedvencem, hogy effektíve meg akarja védeni a gyerekeimet az én deviáns gondolkodásomtól és annak a következményeitől. Valóban érdeklik őt az én gyerekeim meg a sorsuk? Ugyan már. És rendszerint kapok valami nem túl szívélyes jelzőt, mint frusztrált, agymosott, szektás, milyen anya az ilyen. Holott én úgy gondolom, hogy egész egyszerűen felébredtem, és már nem lehet megetetni ezekkel a szólamokkal és nem lehet megfélemlíteni.

Napokig azon gondolkoztam, hogy vajon mi váltja ki ezt a viselkedést, miért fáj az a másiknak, hogy én másképp teszek és gondolok valamit, mikor ezzel én nem gátolom abban, hogy ő is azt tegye, ami neki jó. Próbáltam összehozni ezt a bejegyzést, míg “linkvadászat” közben “véletlenül” ráakadtam. Szerepel benne ugyanis a már említett John Taylor Gatto.

Ébresztőfilm 14/16 – Agymosás

Külön felhívnám a figyelmet az agyféltekékről szóló részre, mert pontosan ott van megfogalmazva ez a körülmény. A többi egy sor olyan, amelyet lassan két éve hangoztatok ezen a blogon.

A hideg futkos a hátamon, mikor olyan kijelentéseket hallok pszichológusoktól, hogy a gyereknek nem kell sok idő, mert sokkal többet ér fél óra egymásra figyelve, mint négy óra a tévét bámulva. Ebben a vonatkozásban történetesen igaza van, de csak ebben. A gyerekeknek ugyanis az egészséges, kiegyensúlyozott fejlődéshez rengeteg idő, energia kell, amelyet a felnőttek rájuk szánnak. Elsősorban a szülők, de nemcsak azok. A tanár pedig erre a legjobb szándéka ellenére sem képes, mert a körülmények nem úgy lettek kialakítva. Ahogy John Taylor Gatto elmondja.

Előrebocsátom, hogy idegenkedem az összeesküvés-elméletektől, de nem tudok amellett elmenni, hogy az eredmények láthatóak, érezhetőek. A család intézménye szétesve, a gyerekek az egyenoktatásban, és ennek még örülünk is, dicsőítjük, és módszeresen támadjuk a másképp gondolkodót, sokszor szerintem azt se igazán tudjuk, hogy miért. Csak úgy reflexből. Szörnyű. Az szerintem mindegy, hogy emögött tényleg áll-e egy csoport, vagy egyszerűen a felemelkedési folyamat eredménye, és szét kell esnie a régi struktúráknak azért, hogy új egyensúlyban, új alapokon újraszerveződjenek. A változás itt van és szükséges. És ha ez a bizonyos csoport valóban létezik, még hálás is vagyok nekik, hogy felgyorsították a folyamatot. :)

Számunkra azért nincs megfelelő iskola, mert az alapstruktúra rossz (nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem az egyes tanárokról van ilyen-olyan véleményem, hanem a lélektelen rendszerről). Ebből a szempontból pedig a rendszeren belül nincs választásunk, hiába hisszük, hogy van. Igen, vannak alternatív pedagógiát alkalmazó iskolák – már amennyit engednek a módszerből használni -, de legalábbis Magyarországon a gyerek ugyanúgy be van zárva egy épületbe, ugyanúgy el van szakítva az idő nagy részében a családjától, ugyanúgy a padban ül és a tanár magyaráz. A különbség csak ott van, hogy ugyanazt az állami szinten elvárt anyagot milyen módszerekkel töltik a gyerek a fejébe. Szintén a “linkvadászatom” eredménye volt egy hozzászólás egy német alternatív iskoláról, amelyről azt kérdezték, hogy olyan-e, mint a Waldorf. Dehogy, a Waldorf túl kötött.És nálunk ez minősül extra szabad iskolának…

Számunkra nincs megfelelő iskola, mert csak annak a tanulásnak látjuk értelmét, amely kihozza a gyermekben rejlő tehetséget, akármi is legyen az, ami olyan tevékenységhez juttatja, amit örömmel végez, és hozzájárul a szakmai, személyes, és nem utolsó sorban a spirituális fejlődéséhez. Az iskola a legjobb esetben a szakmai fejlődéshez járul hozzá, a többit kifejezetten gátolja.

Számunkra nincs megfelelő iskola, mert az meghatározza, hogy a gyereknek hány éves korban mit illik tudnia. A gyerekeim nagyon nem ott járnak, ahol az iskola szerint korukból adódóan kellene, valamint a gyerekeknek (bármelyiknek) számos olyan tehetsége van , amelyet az iskola nemcsak hogy nem hagyja kibontakozni, hanem esetenként el is nyomja.

Számunkra nincs megfelelő iskola, mert a magyar közegről tapasztalatból tudom, hogy nem szereti azt, aki kilóg a sorból. Főleg akkor, ha ezzel eredményesebb, hatékonyabb. És tapasztalatból tudom, mi várna a gyerekeimre…

Számunkra nincs megfelelő iskola, mert ha már egyszer leváltam a nyájról, és felismertem dolgokat, nem fogom a gyerekeimet olyan közegbe küldeni, ahol a legfőbb cél a nyájba visszaterelés, sokszor úgy, hogy a “kivitelezők” erről nem is tudnak. Valamit nagyon megérezhettem ebből – bár megfogalmazni akkor még nem tudtam -, mert rögtön otthagytam a tanári pályát a gyakorló tanítás után.

Share

Kapcsolódó hozzászólások

  • 2015. október (2015, október 25)
  • Ha anya kimerül… (2015, augusztus 02)
  • Mindeközben Viola és Brúnó (2015, április 30)
  • Elvek és önámítás (2015, március 28)
  • 2014-2015 első féléve – Blanka (2015, március 22)

9 hozzászólás van a(z) “Egy vita margójára 1.” cikkhez

  1. Eszter írja:
    2012, április 8 18:25-kor

    Köszi ezt a bejegyzést. Sajnos én is sokszor estem a te hibádba, hogy vitatkoztam. Főleg interneten, ismeretlen emberekkel nem érdemes, mert ha nem ismernek, és csak kiragadnak egy mondatot, akkor könnyen szektásnak és sok minden másnak titulálhatnak.

  2. Babo írja:
    2012, április 9 11:38-kor

    kedves Anita! Nagyon nagyon érzem, hogy ezt érzem énis legbelül, ugyanakkor vannak félelmeim is, bár még nem ástam bele magamat a témába.Elsőként amit nehezen tudok elképzelni-hogy hogyan lesz a gyerekem is együtt más gyerekekkel is?mi van akkor ha nem lesznek barátaink, akik gyerekeivel eltud játszani.Már most is vannak nehézségeink abból, hogy 3,5 évesen nem jár oviba-de szereti a gyerekek társaságát, ő igényli, hogy menjünk valahová, valakihez, szeret gyerekekkel játszani, de nehéz-mert ha nincsenek hasonló emberek a környezetben, akkor “magányos”farkasok vagyunk.Persze most is úgy gondolom, hogy nemis akarom 5 éves kora előtt oviba vinni, de nem tudom, hogy, hogyan lehet igy normális társaságba vinni-hiszen nincs társaságunk-de arra is szüksége van, neki is, nekünk is.

  3. Bori írja:
    2012, április 9 12:04-kor

    Sziasztok!

    Mi (10 éves lányom és én)is szoktunk vitatkozni, de csak szemtől szembe, mert úgy lehet a legjobban látni, hogy milyen a kérdező hozzáállása. Őszinte érdeklődésre szívesen reagálunk, de szűk látókörű emberek piszkálódására nincs időnk.

    A kezdetben, a szomzéd gyerekek folyton azzal próbálták lenyomni a lányomat, hogy biztosan azért tanul otthon, mert nagyon buta. (Ellenkezőleg! Bár nem ez a lényeg.) Aztán szépen lassan, egy bátrabb pillanatukban külön-külön bevallották, hogy “hű, te nagyon szerencsés vagy!”

    Nekünk sokat segít, hogy a környékünkön nagyon aktívak az otthontanuló családok. Néha hetente többször is van lehetőségünk velük találkozni – hol szocializálódni, hol tanulni, de természtesen a kettő gyakran szét sem választható.

    :)

  4. Xanita írja:
    2012, április 9 15:10-kor

    Kedves Babo!

    Amíg a gyerek kicsi (értsd: óvodás korú) valóban nehezebb társaságot találni, mint később, mert utána jóval több lehetőség van, attól függően, hogy mihez éreztek kedvet: zenetanulás, sport, tánc, rajz-“szakkör”. Csak érdekességképpen: a legnagyobb gyermekem 4,5 éves volt, mikor óvodába került, de ha nem nyílik meg a közelben a kétnyelvű Montessori ovi, akkor nem vittem volna. Igaz, nála hozzátartozik az is, hogy bár jártunk össze ismerős gyerekekkel, túlzottan nem foglalkozott velük. Inkább csak nézte, mit csinálnak, de nem nagyon játszott velük. Az oviban kezdetben hatan voltak, és ez így volt neki ideális :) Blanka viszont szinte rögtön akart Beni után menni, így 3,5 évesen már oviban volt. De itt lényegesen jobb egyrészt a gyerek-pedagógus arány, másrészt nagyjából képviselik azt az értékrendet, mint mi itthon.
    Nálunk azért is más, mert négyen vannak, és a három nagy már társaság egymásnak. Beni szeretne zeneiskolába menni (a hangszer még nincs ugyan kiválasztva), sportolni fog, és valószínűleg úszni is visszajár majd az ovi szervezésében. Az ovi is tervez valami heti egy délutános programot (ez majd később kiderül), hiszen velük indult az intézmény, és szeretnének lehetőséget adni a kapcsolat ápolására. Két másik gyerekem pedig eleve ott lesz. Továbbá egy 20 lakásos társasházban lakunk, a fele kisgyerekes család. Akik azért délután, estefelé az udvaron vannak. Nem ismerem a Te körülményeidet, de mi csak akkor tudunk elzáródni, ha magunkra zárjuk a lakást, és ki se jövünk. Így nem nagyon tartok a társaság hiányától.

  5. Xanita írja:
    2012, április 9 15:20-kor

    Kedves Bori!
    Nektek gratulálok a választásotokhoz és az eredményeitekhez!
    Ami a vitát illeti: utólag én is tudom, hogy nem kellett volna belemenni, okoztam is pár kellemetlen napot magamnak. Szándékosan nem látogatok évek óta nyílt fórumokat :)Maga a mechanizmus és a lelki háttér kezdett érdekelni.
    Egyébként pedig néha nagyon hasznos teljesen más világképű emberekkel beszélgetni, mert engem érdekel, hogy miért választ valaki olyat, ami eszembe nem jutna. De megkérdezem tőle, és nem javasolgatok neki. Kivételt képeznek azok, akik – ahogy írtam – csak a kollektív gondolkodásmintát mondják vissza, mert azt ismerem, ott nincs mit kérdezni :)
    Csak hogy egy konkrét példát mondjak: kb. egy éve nagyon érdekes eszmecserét folytattam otthonszülőként egy epidurálos, kis híján választott császáros technokrata anyukával. És a végén kiderült, hogy a kiinduló okunk nagyon hasonlított, csak éppen más irányban akartuk másképp :)

  6. Xanita írja:
    2012, április 9 15:25-kor

    Babó, még annyit, hogy a “fizikai” közelségben még nekünk sincs hasonló gondolkodású társaságunk. Nem tudom, merre laksz, most, április 14-án szombaton lesz Vácon egy találkozó, ahol a Dunakanyar környéki otthonoktató vagy azt tervező családok ismerkednek, valamilyen későbbi együttműködés reményében. Ha érintve vagy, szívesen elküldöm a szervező elérhetőségét privátban.

  7. Katonáné Viktória írja:
    2012, április 23 15:14-kor

    Kedves Anita!

    Nagy örömmel olvastam a cikkedet!
    Jó volt viszontlátni azokat a gondolatokat, amik bennem is megfordultak. :)
    Három gyermekünkkel (14-12-10 évesek)szeretnénk otthontanulókká válni, de elég sok bennem a kérdés.
    Beszélhetünk magánban?
    Viki

  8. Xanita írja:
    2012, április 23 17:29-kor

    Kedves Viki!
    Persze, írj a kapcsolat alatt megadott e-mail címre, aztán a továbbiakat ott. :)
    Anita

  9. Telfel Grácia írja:
    2017, június 22 09:14-kor

    A nagyszerűen megírt és kulturáltan érvelő cikkel egyetértek. Elérkezett az ideje annak, hogy ha a vezetés nem tudja megreformálni a közoktatást (mert nem is lehet igazán…), akkor mi vegyük a kezünkbe az ügyet. Az egyik legfontosabbat az életünkben: gyermekeink nevelését. Az iskolarendszer hajóját én is épp most hagyom el, mert évről évre egyre nehezebbé tették az ottani életet. A gyerekeknek is, és a pedagógusoknak is. Ez az oka annak, hogy otthonoktató csoportot akarok indítani, ahol fel fogunk készülni a félévenkénti vizsgákra is, de emellett igazi, gyermekhez méltó életet is tudok biztosítani a diákoknak. A kis létszám, igényes, kulturált körülmények, személyre szabott figyelem, a problémák helyett minden gyermek értékeinek fókuszba helyezése, és mindaz, amit a közoktatásban nem tudtam megvalósítani – itt saját elképzeléseim szerint végre valóra válhatnak. Teljesen átlagos tanító vagyok, több éves tapasztalattal, de a helyzet most már tarthatatlanná vált az iskolákban, kénytelen vagyok lépni. Sok sikert kívánok Önöknek az otthoni tanuláshoz, a sok szép közösen eltöltött órához, és csak bátorítani tudom: a lehető legjobban döntött. Az én gyerekeim már nagyok, felnőttek, de ha iskolakötelesek lennének, én is ezt tenném. Most már majd mások gyermekeinek fogok segíteni. :)

Te mit gondolsz?

Keresel valamit?

Idézet

"A felvilágosult modern embereknek jót tenne, ha nemcsak a gyerekeket akarnák megváltoztatni, hanem felismernék a lehetőségét annak, hogy gyermekeikkel együtt ők maguk is változhatnak, fejlődhetnek." Rüdiger Dahlke

Kategóriák

  • Család (33)
  • Doman-módszer (70)
  • Egyéb (3)
  • Életfeladat (13)
  • Elméletek (7)
  • Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) (3)
  • Értékrend (22)
  • Érzés (10)
  • Felelősség (13)
  • Felsőoktatás (3)
  • Finommotorika fejlesztése (1)
  • Gondolkodás (17)
  • Indigó- és kristálygyermek (7)
  • Írás (11)
  • Iskola (35)
  • Itt jártunk (1)
  • Játék (20)
  • Játékos oktatás (8)
  • Jellemfejlesztés (10)
  • Kérdések (3)
  • Kézműves (4)
  • Kiemelkedő tehetség (8)
  • Kommunikáció (7)
  • Könyvajánló (2)
  • Korai fejlesztés (18)
  • Közösség (15)
  • Kreativitás (4)
  • Lexikai tudás (5)
  • Mesék (3)
  • Montessori (11)
  • Nincs kategorizálva (2)
  • Olvasás (25)
  • Önszabályozás (18)
  • Otthonoktatás (46)
  • Óvoda (12)
  • Pénzügyi nevelés (1)
  • Pszichológia (4)
  • Rendszeridegen (3)
  • Spiritualitás (20)
  • Szabadság (21)
  • Számolás (10)
  • Tehetséggondozás (11)
  • Teljesség (3)
  • Természettudomány (5)
  • Tervezés-értékelés (2)
  • Többnyelvű nevelés (37)
  • Tudatos szülő (18)
  • Világkép (7)
  • Waldorf (3)
  • Zene (3)

Címkék

Balogh Béla család Doman-módszer elméletek fejlődés felelősség gondolkodás harmonikus család iskola John Taylor Gatto Játék játékos oktatás kommunikáció korai fejlesztés kreativitás kristálygyermek közösség LÜK-füzetek mese Montessori nagycsalád olvasás otthonoktatás pszichológia spiritualitás szabadon tanulás szabadság Szabó Magda szocializáció számolás tanulási stílus tehetséggondozás természettudomány tudatos szülő tudatosság többnyelvű nevelés világkép változás zene zenetanulás értékrend érzés írás óvoda önszabályozás

Ezeket írtam legutóbb:

  • 2015. október
  • Letölthető Doman-kártyák
  • Doman-módszer folytatásokban 37.
  • Ha anya kimerül…
  • 2014-2015 második félév

Ezeket írtátok Ti:

  • Telfel Grácia - Egy vita margójára 1.
  • Kuzsel Beáta - Ha anya kimerül…
  • Xanita - Ha anya kimerül…
  • Kuzsel Beáta - Ha anya kimerül…
  • Xanita - Ha anya kimerül…
  • Kucsera-Kiss Veronika - Ha anya kimerül…
  • Babka Edit Ilona - Ha anya kimerül…
  • Éri Anita - Alkotás, kreatív magány

Ekkor kerültek bejegyzések a blogba:

2021. január
H K S C P S V
« okt    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Theme designed by Compare Hotel Prices
Coder Conservatories UK | Presented by Silver Jewelry