Egymást tanítjuk

Személyre szabott oktatás

Pár hete egy nagyon érdekes és gondolatébresztő cikket olvastam az oktatásról Vonzó Vera honlapján, két mellékelt videóval, amely rengeteg gondolatot indított el bennem, amelyet több részletben szeretnék majd megosztani.

Ezek a gondolatok már nagyon régen munkálnak bennem, de most egyszerre elkezdtek formába rendeződni, és ami a legfontosabb, megkaptam a keresett definíciót, a személyre szabott oktatást. Ugyanis ez az, aminek értelme van, az egyenképzés válsága egyre nyilvánvalóbb. Gordon Dryen és Jeanette Vos A tanulás forradalma című könyvében már 1999-ben megírta, több oldalról megvilágította, hogy az oktatásunk (úgy a világban általában) az ipari forradalom elvén alapul, és ha ezen nem változtatunk nagyon hamar gyökeresen, az világméretű katasztrófát fog okozni.

Közben eltelt 12 év, és nekem úgy tűnik, a lényeg nem változott semmit. Továbbra is szinte kizárólag a birkaszellemű alkalmazottak képzése folyik, ami azért is veszélyes, mert állás egyre kevesebb van, és a tendencia nem nagyon fog visszafelé fordulni. Alkalmazottra mindig is szükség lesz, de messze nem annyira, amennyit az iskolarendszer kibocsát magából. Arra kellene kondicionálnunk a gyerekeket, hogy attól függően, hogy mit éreznek magukhoz közel, biztonsággal lehessenek önfoglalkoztatók, illetve vállalkozók is.

Az egyenoktatás további hátránya, hogy a legtöbb gyerekből nem tudja kihozni az adottságait, mert a tehetsége sokszor nem azon a területen van, amit az iskola értékel. Ha a verbális vagy a logikai intelligenciája erős, nyert ügye van. De ha máshol, az már keményebb dió. Bár az erős zenei, vizuális és mozgási intelligenciával rendelkező gyerekek számára is van lehetőség a szakirányú, speciális iskolákkal, foglalkozásokkal, de ettől még a “szokásos” iskolai tantárgyak esetében butának, nehéz felfogásúnak lesznek, lehetnek minősítve. Még nehezebb azoknak a helyzete, akiknek az interperszonális, környezeti vagy éppen a spirituális intelligenciája kiemelkedő, mert ezzel aztán a hagyományos oktatás végképp nem tud mit kezdeni. Pedig ugyanúgy helyük van a világban, mint másnak, sőt egyre nagyobb szükség van az olyan emberekre, akiknek ez az oldaluk (is) erős.

A személyre szabott oktatás lényege abban lenne, hogy a gyermek a saját tempójának és saját érdeklődésének megfelelően sajátít el ismereteket. Végletesen leegyszerűsítve a matematikus számoljon, a táncos táncoljon. Csakhogy ez a valóságban az estek döntő többségében nem ilyen egyszerű. Mozart esetében az volt. De a tehetség rendszerint nem jelentkezik ilyen korán, hanem időt és olykor kemény “aknamunkát” kíván, hogy felszínre hozzuk.

Meggyőződésem, hogy minden ember meghatározott életfeladattal születik, ahhoz megkapja a megfelelő adottságokat, tehetséget, az a dolgunk, hogy ezt megtaláljuk, és ezzel szolgáljuk az emberiséget ezzel tudunk értéket teremteni. Az életfeladat pedig nem feltétlenül úgy jelenik meg, hogy az én feladatom az, hogy hidegburkoló legyek vagy fizikatanár, hanem pl. az, hogy kihozzam a körülöttem élő emberekből a legjobbat, vagy hogy megmutassam, hogy a rendszeren túl is van élet, ezt pedig az életem folyamán több különböző helyzetben, munkakörben gyakorolhatom, tehát egészen más eszközökre is szükségem lehet hozzá 25 évesen meg 40 évesen. Ezért az életfeladat megtalálása és gyakorlása nemhogy nem szabadít fel az élethosszig tartó tanulástól, hanem folyamatos késztetést érzünk a fejlődésre.

Egyre több hiteles, valódi hivatásának élő embert ismerek, az azonban jellemző, hogy ezt a hivatást 30 felett (hogy mennyivel, az változó :)), több vargabetű után találják meg. Miért? Többek között azért, mert egész gyermek- és fiatalkorukban teljesen másra kondicionálták őket! A Robert T. Kiyosaki által is emlegetett “tanulj jól és szerezz egy biztos állást” modellt. Ami szép lenne, ha volna még biztos állás… De képzeljük el, hogy eleve úgy lépünk a felnőttkorba, hogy a helyünkön vagyunk.  Meg lehet valósítani? Minden bizonnyal, de ahhoz először a kereteket és a hozzáállást kellene megváltoztatni.

Ez az a pont, ami miatt intézményi szinten egyelőre kivitelezhetetlennek látom. Egyrészt azért, mert nincs meg efelé a megfelelő nyitottság a társadalom részéről, hiszen természetesnek veszünk egy sor dolgot, csak azért, mert így szoktuk meg. Másrészt nincs meg hozzá az erre felkészült szakember-gárda, és hosszú évek kellenek ahhoz, amíg ez kialakul. Akkora kilépés a komfortzónából, hogy a megvalósítást csak kicsiben lehet elkezdeni. A sok, egyre több kicsinek pedig folyamatosan hozni kell a kézzelfogható eredményeket ahhoz, hogy biztonsággal terjedhessen. Jelenleg az otthonoktatást látom kivitelezhető megoldásnak. Az iskolaalapítást egyelőre nem, mert túl sok minden köti törvényileg az iskolát ahhoz, hogy előre tudjon mozdulni. Nem is beszélve a költségekről.

Mi a megoldás? A kiindulópont mindenképp a tudatos szülő, aki hajlandó abba energiát, időt és pénzt fektetni, hogy felszínre hozza gyermeke tehetségét, és azt azután megfelelően gondozza, vagy gondoztassa, ha erre nem érzi alkalmasnak magát. Amit én teszek: minél több dolognál teremtek lehetőséget arra, hogy a gyerekek kipróbálhassák. Aztán figyelek, hogy mihez kezdenek vele.

Beninek nagyon erős a matematikai és a természettudományos érdeklődése, foglalkoztatja a zene és a tánc, de a rajzolás, kézműveskedés teljesen hidegen hagyja, bár az építőjátékok, főként a legó, bármilyen mennyiségben jöhetnek. Ezen túl eddig eléggé introvertáltnak tűnik. A tudásszomja óriási.

Blankának nagyon jók a verbális képességei, a képzelőereje, van benne előadóművész-hajlam, és őt rövid időn belül el kell vinnem táncolni valahová, annyit ugrál itthon, és ebből már nem elég, amit én nyújtani tudok.  A matematikában és a természettudományokban nem vagyok biztos, hogy belülről jön nála az igény, hanem sokkal inkább abból, hogy tudni akarja azt, amit Beni is

Violának korát meghazudtolóan nagyon jó a kézügyessége, a 20 hónapjából többet egyelőre leszűrni nem tudok

Most az a dolgom, hogy ezeken a területeken támogassam őket, de figyelembe kell venni, hogy ez nem feltétlenül marad így, lehet, hogy 8 évesen új témák felé fordul. Ezért fontos a visszacsatolás folyamatos figyelése, valamint hogy a világ más csodáira is kinyissam őket. Arról nem is beszélve, hogy van egy pár elfoglaltság, amit már most is szívesen csinálnának, pl. a tollaslabda, de a mozgáskoordinációjuk még nem jár ott. Ugyanez vonatkozik a hangszerekre is, még kicsik hozzá, mi pedig nem vagyunk többgenerációs zenész família, ahol teljesen természetes akár hároméves gyereket is zenélni tanítani.