Egymást tanítjuk

Családi kupaktanács

Az ünnepek alatt, és úgy általában a téli szünetben teljesen felborult az életünk. Tényleg azt terveztük, hogy maximálisan a gyerekekkel foglalkozunk, játszunk, beszélgetünk. Sikerült korábban pár olyan “programomat” felülírni, amely már inkább csak akadályozott, és jól éreztem magam, szabadon. Hogy nem idegesítettem magam azon, hogy a konyha tiszta retek maradt szentestére, ahelyett hogy azt súroltam volna, inkább a fát díszítettük együtt nyugiban, sehova sem rohanva. Teljesen jól kezeltem azokat az embereket is, akiket korábban nem nagyon, szóval minden rendben lett volna, ha…

Először is az összes gyereket elkapta valamilyen brutális nátha, de megoldottunk már ennél nagyobb problémákat is, ki is jöttek belőle pár nap alatt. Gyógyító ismerőseim megnyugtattak: a karácsonynak akkora energiája van, hogy az teljesen általános, hogy betegségtünetek jelentkeznek. Brúnó elkezdett nem aludni éjszaka, először négyszer kelt fel, aztán nyolcszor, aztán kb. tizenötször, és az ötödik át nem aludt éjszaka után kiborult nálam a bili. Addig még egészen jól helytálltam… Akkor fogtam gyanút, hogy mi lehet a probléma, mikor Brúnó nemes egyszerűséggel kirugdosta Violát az ölemből. Hogy féltékeny! Még meg sem oldottuk teljesen ezt a feladatot, Blanka is bedurvult, szépen elkezdte ellehetetleníteni az életünket. Az estékkel kezdődött, hogy már éjfélig nem volt nyugalmunk, aztán jött a nappal is, mindent otthagyott felibe-harmadába, a társasjátékokat is – amelyeket mellesleg ő választott ki – , a testvérek nem kis bosszúságára. Nem értettük, mi van, arra különösen odafigyeltünk, hogy Blankával mindketten foglalkozzunk külön is, minden nap. Ha azt kérdeztük, mi hiányzik neki, a válasz azt volt, hogy az, amit éppen csinál, vagy amit egy perce tett tönkre éppen.

Első felbuzdulásom az volt, hogy ennek a kislánynak semmi más nem kell, mint a határok masszív kijelölése, mert amiben Beni és Viola teljesen jól működik, az neki semmiség. Aztán jutott eszembe Summerhill és a diákönkormányzat, annak a fontossága, hogy a gyerekek be legyenek vonva a döntésekbe olyan kérdésekben, amelyek őket érintik. Így 2013. január 6-án összehívtuk az első családi kupaktanácsot.

Kiindulópont: este a saját helyén mindenkinek joga van a pihenéshez, tehát nem zavarhatja őt más.

Beni: És ha ő a lányok szobájában szeretne aludni? Akkor a lányszoba szabályait tartja be, vagyis nem méltatlankodik azon, ha Blanka még olvas, amikor ő már aludni szeretne.

Én: Mit lehet tenni ebben az időben?

Blanka: csendesen olvasni a saját helyén

Beni: mindegy, csak legyen csendben, és ne mászkáljon ki

Én: Mi legyen azzal, aki zavarja az esti szundimesét? (Ezt is Blanka művelte…)

Viola: Másnap maradjon ki valami jó dologból.

Blanka: Vegyük el a játékait, lámpáit, és zárjuk be a szobájába kulccsal.

Beni: Küldjük ki a szobából a mese idejére.

(Az azért érdekes, hogy a fő rebellis hozná a legkeményebb szabályokat. Mindenesetre Beni javaslatát szavaztuk meg, ennek volt értelme, ha zavarja a közösséget, távozzon, foglalja el magát máshol, mással.)

Én: Mi legyen azzal, aki zavarja mások játékát?

Beni: Menjen a saját szobájába öt percre, második alkalommal tíz percre, harmadik alkalommal olyan helyre megy 10 percre, ahol nincs játék.

Ezt a kupaktanács 5 szavazattal elfogadta. (Brúnó szavazata egyelőre nem értékelhető :))

Apa: az étkezések során várjuk meg egymást, amíg mindenki befejezi az evést.

Beni, Blanka, Viola: NEM, apa és én: IGEN, sajnos kisebbségben maradtuk, de kértük azt a kitételt, hogy aki befejezte az ebédet, az hagyja nyugodtan enni a többieket.

Apa: Ha valaki azt kapja enni, amit kér, aztán nem eszi meg, mert kér mást, a mást csak akkor kapja meg, ha megeszi az elsőt, vagy van olyan szerencséje, hogy megeszi más.

Beni, Viola, apa, én: IGEN, Blanka: NEM.

Beni: ezentúl legyen észt és német nap is.

Öt IGEN szavazattal elfogadtuk, én meg köthetem fel a gatyámat.

Beni és Viola tényleg elkezdtek jól működni így, sőt Blanka is kb. két napig. Utána már megpróbálkozott a saját szabályai felrúgásával.

Pár nappal később apa újabb kupaktanácsot hívott össze, ennek témája a házimunkák felosztása volt. Az ugyanis látszik, hogy ketten nem tudjuk megoldani. Milyen házimunkákat végeznétek szívesen?

A következőket mondták sorban:

• játékok pakolása
• felmosás
• felsöprés
• porszívózás
• étkezőasztal letakarítása
• asztal megterítése
• mosógép kipakolása
• száraz ruhák leszedése a szárítóról
• zoknigombócolás
• tiszta ruha elpakolása a szekrénybe (Beni itt jelezte, hogy ő csak a saját ruháját pakolja el)
• mosogatógép kipakolása
• reggeli ruha előkészítése
• kabátok, sapkák , cipők elpakolása az előszobában
• szemétszedés
• ételkészítés

Ezek után megszavaztuk, hogy mindenki csinál minden nap három dolgot ezek közül, lehet választani. Két napig ez is rendben ment, utána Blanka mindenben nagyon fáradt lett, és jöttek az Oscar-díjas alakítások. Bár a reggeli ruhák összekészítését és a zoknigombócolást szívesen végzi.

Az az igazság, hogy a házimunkákat apa lényegesen jobban tudja menedzselni, mint én, én ugyanis gyakran beleesem abba a hibába, hogy nincs türelmem kivárni, inkább elintézem én. Kb. tíz napja működünk így, és Blanka nógatását nem számítva egészen hatékony.

Sőt, vasárnap délelőtt apa elment Brúnóval és Blankával vásárolni, én a heti egy maratoni vasalással ügyködtem, apa annyit kért Benitől és Violától, hogy mire hazajön, pakolják össze a játékokat a nappaliban, ha rend lesz, hoz nekik valami finomságot. Ehhez képest Beni vezényletével teljesen kitakarították a szobát, mindent felpakoltak az ágyra, kiporszívózták a szőnyegeket (engem csak azért hívtak, hogy dugjam be a konnektorba), utána összetekerték a szőnyegeket, még akkor meg is rázták egy kicsit, ahogy tőlünk látták, és kirakták az ebédlőbe. Épp a padlót porszívózták, mikor hazajöttek a többiek, de azért még befejezték, fel is mostak, vissza is pakoltak. Először szólni sem tudtunk a döbbenettől, aztán jól megdicsértük őket az alapos és kitartó munkájukért. És megkapták a finomságokat.

Utána megkérdeztem Benit, hogy a jutalomért takarított-e. Azt mondta, hogy dehogy, ő el is felejtette, hogy apa ígért ilyet, ő takarítani akart, és élvezte, és folytatná a lakás más részén is. De azért a végén örült a jutalomnak. (Én ugyanis nem vagyok túlzottan jutalompárti, mert az a külső szabályozást erősíti, nem az önszabályozást, de mint látszik, itt nem volt túl nagy jelentősége a dolognak.)

És a fő poén: a maga módján Brúnó is beszállt a házimunkába, a padlón talált csokipapírokat és használt zsebkendőket előszeretettel dobja ki a kukába, de résen kell lenni, mert ma már szedtem ki onnan egy dupló kockát és egy tekercs bontatlan alufóliát is.