Egymást tanítjuk

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül.

A baráti társaságom szinte teljes mértékben kicserélődött, és egyre több olyan emberrel kerülök kapcsolatba, akik előre visznek azon az úton, amelyen én is elindultam. Mert ha más köntösben is, de lényegében ugyanazt csinálják, mint amire én vágyom, csak éppen (jó)néhány lépéssel előbb járnak mint én. Rajtuk látom, hogy érdemes előre menni, és nem szabad feladni. Olyan hihetetlen tempóban történt minden, hogy én magam sem értem…

Aztán tegnap “véletlenül” rátaláltam egy honlapon a válaszra:

“A szülőknek az a feladata, hogy megértsék a Kristály Gyermekük lényét és lélekmunkáját, és hogy ennek megfelelően megpróbálják támogatni őt.

Viszonzásképp a Kristály Gyermek támogatja szülei spirituális fejlődését. A Kristály Gyermek képes “bevonzani” szülei életébe azokat az embereket és eseményeket, amikre a szülőknek szükségük van a fejlődésük érdekében. Ez azért lehetséges, mert a Kristály Gyermekek tudatossága nagyon messzire terjed, és odahelyezi és odavonzza azokat a lényeket, akik az adott időszakban leghasznosabbak a család számára. Így a Kristály Gyermekek szülei gyakran a növekedés és a fejlődés egy gyorsított útján találják magukat, ami gyermekük ajándéka.”

A nagymértékű változás első jelei gyakorlatilag napra pontosan megegyeznek azzal, amikor az első gyermekem megfogant, bár lényegesen az utóbbi két évben gyorsult fel. Nem hiszem, hogy véletlen egybeesés lenne. Annál inkább, mert több ismerősöm átment ezen a fordulóponton: az anyaság kezdetével olyan szemléletváltás indult el náluk, hogy a GYED-GYES lejárta után egyszerűen képtelenek ott folytatni az életüket, ahol abbahagyták. Szinte mind hivatást váltott, és lassan, de biztosan elindultak az alkalmazotti létből az önfoglalkoztató, illetve vállalkozó életmód felé, egyrészt azért, mert a frissen felfedezett életfeladatok döntő többsége alkalmazottként nem kivitelezhetők, másrészt azért, mert fokozottan megjelent a szabadság és az anyagi függetlenség iránti igény.

Ahogy mások esetében, nálam is az történt, hogy ebben az időszakban kerültek kezembe olyan könyvek, illetve a látóterembe olyan honlapok, illetve személyek, amelyek és akik alapjaiban rengették meg az addig biztosnak hitt világképemet. És nem egy vagy kettő, hanem tömegével… Bármelyiket megtalálhattam volna előbb, vagy később is, de nem, ennek valamiért itt és most kellett történnie.

Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy kristálygyermekeket kaptam, és velük hatalmas ajándékot, amelyet csak úgy tudok igazán élvezni, ha nyitott vagyok erre és a változásra, változtatásra, ha nem, akkor a gyermek egy “istencsapása” lenne számomra, akit mindenáron meg kell változtatni. Az indigó gyerekként pontosan ez utóbbi volt az egyik meghatározó élményem. Ez, valamint más gyermekként, majd felnőttként  átélt élethelyzeteim, pozitívak és negatívak egyaránt, bár főképp az utóbbiak felkészítettek arra, hogy ezekkel a gyerekekkel nem lehet akárhogy bánni. A feltétel nélküli szeretet, tisztelet, figyelem, egyenrangú kapcsolat, elfogadás illetve hajlandóság az ajándékuk befogadására alapvető fontosságú. Igen, nekünk kell valamilyen irányt mutatnunk, hogy hogyan éljünk a fizikai világban, de nem szabad megfeledkeznünk a fejlődési lehetőségünkről sem, amely gyermekeinkkel együtt érkezik életünkbe, és nagyon könnyen elzárhatjuk magunkat ettől, ha gyermekeinket a régi skatulyákba próbáljuk gyömöszölni.

Mindannyian azért vagyunk itt, hogy tanuljunk és előre menjünk, ne hátra. Ezért is esik nehezemre, hogy “hagyományos” szemléletű oktatási rendszerbe küldjem őket. Biztosan tudom, hogy nem lesz jó nekik, hiszen évtizedekkel túlhaladott világképet közvetít feléjük, és leginkább arra nevel, hogy azt csinálják, amit mondanak nekik, a személyiség tisztelete, az önállóság és a szabadság csak csírájában jelenik meg, ha megjelenik egyáltalán. Különösen azért nehéz, mert itthon teljesen más szellemben élünk, ráadásul én pont a szabadság, függetlenség és az életfeladattal összhangban élés eszményét valósítom meg lépésről lépésre (még ha csak az elején járok is :)). És ebből a kiindulási pontból küldjem be a gyerekeimet a kötelező keretek közé, olyan keretek közé, amelyeket már én sem tartok elfogadhatónak? Csupa ellentmondás lenne az életem, és a gyerekeimé is, ezért is szükségszerű, hogy új utat válasszunk.

Ez az új út első körben egy kétnyelvű Montessori ovi lesz (később, a következő körben az otthonoktatás), egyelőre csak Benit érinti, és októberben kezdődik. Egy frissen induló kis, családias oviról van szó, nagyon lelkes és elkötelezett pedagógusokkal. (A Montessori pedagógiára majd kitérek később.) Beni még az ilyen óvoda gondolatának is ellenállt a múlt hétig, pedig megbeszéltük, hogy csak délig lesz ott, és egyelőre csak azt kérnénk tőle, hogy próbálja ki, és utána döntse el, hogy jó vagy nem. Hiába próbáltuk többféle nézőpontból megvilágítani a témát, hiába ígértünk mindenféle jutalmakat kizárólag a kipróbálásért, hajthatatlan volt. Pedig azt azért szeretném megtanítani neki, hogy azután döntsük el valamiről, hogy jó-e nekünk vagy nem, ha kipróbáltuk.

A megoldást egészen véletlenül találtuk meg. Az apja ugyanis ezt mondta neki: “Te már okos, ügyes nagyfiú vagy, sok mindent tudsz, amit mások esetleg nem, és lehetőséged lesz segíteni a kisebbeknek.” Ezzel, hogy segítségére lehet valakinek, egy pillanat alatt fordult át a gondolkodása, és azóta lelkesen várja a kezdést. Igaz, szóvá tette, hogy ha mégse tetszik, akkor nem megy (ez részemről természetes), valamint hogy jutalomként kéri, hogy menjünk el a planetáriumba.

Hm… ilyen az élet