Indigó felnőtt kristálygyermekekkel
2010. szept 20. Kategória Értékrend, Indigó- és kristálygyermek, Montessori, Spiritualitás, Világkép | 13 hozzászólásAz indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.
A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül.
A baráti társaságom szinte teljes mértékben kicserélődött, és egyre több olyan emberrel kerülök kapcsolatba, akik előre visznek azon az úton, amelyen én is elindultam. Mert ha más köntösben is, de lényegében ugyanazt csinálják, mint amire én vágyom, csak éppen (jó)néhány lépéssel előbb járnak mint én. Rajtuk látom, hogy érdemes előre menni, és nem szabad feladni. Olyan hihetetlen tempóban történt minden, hogy én magam sem értem…
Aztán tegnap “véletlenül” rátaláltam egy honlapon a válaszra:
“A szülőknek az a feladata, hogy megértsék a Kristály Gyermekük lényét és lélekmunkáját, és hogy ennek megfelelően megpróbálják támogatni őt.
Viszonzásképp a Kristály Gyermek támogatja szülei spirituális fejlődését. A Kristály Gyermek képes “bevonzani” szülei életébe azokat az embereket és eseményeket, amikre a szülőknek szükségük van a fejlődésük érdekében. Ez azért lehetséges, mert a Kristály Gyermekek tudatossága nagyon messzire terjed, és odahelyezi és odavonzza azokat a lényeket, akik az adott időszakban leghasznosabbak a család számára. Így a Kristály Gyermekek szülei gyakran a növekedés és a fejlődés egy gyorsított útján találják magukat, ami gyermekük ajándéka.”
A nagymértékű változás első jelei gyakorlatilag napra pontosan megegyeznek azzal, amikor az első gyermekem megfogant, bár lényegesen az utóbbi két évben gyorsult fel. Nem hiszem, hogy véletlen egybeesés lenne. Annál inkább, mert több ismerősöm átment ezen a fordulóponton: az anyaság kezdetével olyan szemléletváltás indult el náluk, hogy a GYED-GYES lejárta után egyszerűen képtelenek ott folytatni az életüket, ahol abbahagyták. Szinte mind hivatást váltott, és lassan, de biztosan elindultak az alkalmazotti létből az önfoglalkoztató, illetve vállalkozó életmód felé, egyrészt azért, mert a frissen felfedezett életfeladatok döntő többsége alkalmazottként nem kivitelezhetők, másrészt azért, mert fokozottan megjelent a szabadság és az anyagi függetlenség iránti igény.
Ahogy mások esetében, nálam is az történt, hogy ebben az időszakban kerültek kezembe olyan könyvek, illetve a látóterembe olyan honlapok, illetve személyek, amelyek és akik alapjaiban rengették meg az addig biztosnak hitt világképemet. És nem egy vagy kettő, hanem tömegével… Bármelyiket megtalálhattam volna előbb, vagy később is, de nem, ennek valamiért itt és most kellett történnie.
Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy kristálygyermekeket kaptam, és velük hatalmas ajándékot, amelyet csak úgy tudok igazán élvezni, ha nyitott vagyok erre és a változásra, változtatásra, ha nem, akkor a gyermek egy “istencsapása” lenne számomra, akit mindenáron meg kell változtatni. Az indigó gyerekként pontosan ez utóbbi volt az egyik meghatározó élményem. Ez, valamint más gyermekként, majd felnőttként átélt élethelyzeteim, pozitívak és negatívak egyaránt, bár főképp az utóbbiak felkészítettek arra, hogy ezekkel a gyerekekkel nem lehet akárhogy bánni. A feltétel nélküli szeretet, tisztelet, figyelem, egyenrangú kapcsolat, elfogadás illetve hajlandóság az ajándékuk befogadására alapvető fontosságú. Igen, nekünk kell valamilyen irányt mutatnunk, hogy hogyan éljünk a fizikai világban, de nem szabad megfeledkeznünk a fejlődési lehetőségünkről sem, amely gyermekeinkkel együtt érkezik életünkbe, és nagyon könnyen elzárhatjuk magunkat ettől, ha gyermekeinket a régi skatulyákba próbáljuk gyömöszölni.
Mindannyian azért vagyunk itt, hogy tanuljunk és előre menjünk, ne hátra. Ezért is esik nehezemre, hogy “hagyományos” szemléletű oktatási rendszerbe küldjem őket. Biztosan tudom, hogy nem lesz jó nekik, hiszen évtizedekkel túlhaladott világképet közvetít feléjük, és leginkább arra nevel, hogy azt csinálják, amit mondanak nekik, a személyiség tisztelete, az önállóság és a szabadság csak csírájában jelenik meg, ha megjelenik egyáltalán. Különösen azért nehéz, mert itthon teljesen más szellemben élünk, ráadásul én pont a szabadság, függetlenség és az életfeladattal összhangban élés eszményét valósítom meg lépésről lépésre (még ha csak az elején járok is :)). És ebből a kiindulási pontból küldjem be a gyerekeimet a kötelező keretek közé, olyan keretek közé, amelyeket már én sem tartok elfogadhatónak? Csupa ellentmondás lenne az életem, és a gyerekeimé is, ezért is szükségszerű, hogy új utat válasszunk.
Ez az új út első körben egy kétnyelvű Montessori ovi lesz (később, a következő körben az otthonoktatás), egyelőre csak Benit érinti, és októberben kezdődik. Egy frissen induló kis, családias oviról van szó, nagyon lelkes és elkötelezett pedagógusokkal. (A Montessori pedagógiára majd kitérek később.) Beni még az ilyen óvoda gondolatának is ellenállt a múlt hétig, pedig megbeszéltük, hogy csak délig lesz ott, és egyelőre csak azt kérnénk tőle, hogy próbálja ki, és utána döntse el, hogy jó vagy nem. Hiába próbáltuk többféle nézőpontból megvilágítani a témát, hiába ígértünk mindenféle jutalmakat kizárólag a kipróbálásért, hajthatatlan volt. Pedig azt azért szeretném megtanítani neki, hogy azután döntsük el valamiről, hogy jó-e nekünk vagy nem, ha kipróbáltuk.
A megoldást egészen véletlenül találtuk meg. Az apja ugyanis ezt mondta neki: “Te már okos, ügyes nagyfiú vagy, sok mindent tudsz, amit mások esetleg nem, és lehetőséged lesz segíteni a kisebbeknek.” Ezzel, hogy segítségére lehet valakinek, egy pillanat alatt fordult át a gondolkodása, és azóta lelkesen várja a kezdést. Igaz, szóvá tette, hogy ha mégse tetszik, akkor nem megy (ez részemről természetes), valamint hogy jutalomként kéri, hogy menjünk el a planetáriumba.
Hm… ilyen az élet
2010, szeptember 20 20:38-kor
Mindig nagy érdeklődéssel olvasom az írásaidat -és mivel van szerencsém személyesen is ismerni téged, elmondom, hogy tényleg különleges EMBER vagy



ez a cikk, ez remek
sokat gondolkodtam hasonlókon-és tudom hogy teljes kapcsolat van a kisebbik fiam és köztem-de a tantusz most esett le nekem, hogy mennyi mindent is köszönhetek “őkristályságának”
(igazából sokszor azt gondoltam, hogy a szeretet és lelkesedés vonzza hozzám mostanában az embereket, pedig neked van igazad, hogy a gyermekem vonzásának is köszönhetem ezeket)
acéltantusz volt…
2010, szeptember 26 15:39-kor
Manita kedves,

köszönöm az elismerő szavakat
Örülök, hogy más is megtapasztalja azt, amit én
2011, május 8 09:28-kor
Sziasztok! Indigó vagy sem, de az bizonyos, hogy első gyermekem, csodálatos kisfiam születése hozta ki belőlem az igazi énemet, találtatta meg velem az életcélt, és segített megérten azt a sok kúszaságot ami addigis történt velem baba-gyermekkoromtól egészen az anyaságig. Mindig másként láttam, éltem meg mindent, mint a többiek, úgy otthon, mint bármilyen közösségben (oviban, iskolában, udvaron, ahol játszodtunk), ezért sokáig inkább magamban játszodtam, vagy csak azzal az egy-két gyerekkel, aki kicsit elfogadott engem azzal a “másságommal” együtt. Még a szüleimmel is nehezen jöttem ki emiatt, mert mindent másképp láttam jónak :)Édesanyám a félgyermekkorom idejét a karriernek szentelte a mi anyagi jólétünk megteremtéséért. Rengeteget hiányzott, sokszor napokig nem volt otthon, és hiába mondta, hogy értünk dolgozik, mert nem értettük. Ma már tudom, hogy ő sem így tervezte éppen, hogy ennyit hiányozzon, de így alakult. Talán éppen ezért, nem tudom, az én életemben, az anyaginál sokkal értékesebb lett a család, az együttlét, a béke, szeretet.
És ebben a gyerekeim, rengeteget segítenek. Rengeteg mindent atnultam tőlük, és tanulok ezután is
Imádom az életemet! S ezt a férjecskémnek, s a gyerekeimnek köszönhetem.
2011, május 22 14:47-kor
Gratula, nagyon jo a cikked, Fantasztikus Utazasban van mar most is reszed, ..eleje, kozepe, vege.. nem szamit, hisz minden MOST TORTENIK es ez igy Tokeletes, jo Utat kivanok a Rad varo Csodakhoz
Udv,
Szilvi
2011, május 27 07:54-kor
Köszönöm szépen

Hasonló csodákat kívánok Nektek is
2012, április 13 21:28-kor
mar ezer eve keszulok elolvasni ezt a cikket, koszonom, szoval Szamüel is kristalygyerek… van errol angol szakirodalom is?
2012, április 14 07:38-kor
Valószínűleg jóval több, mint magyar. Érdemes keresni a neten. Magyarul megjelent könyvek, amelyekről tudok, nagy részét olvastam is: Lee Carroll: Indigó gyermekek I-II., Doreen Vitrue: Indigó gyermekek nevelése; Kristálygyermekek, van valami, azt hiszem Indigó jelenség címmel, itt a szerzőt nem tudom, de az interneten sok anyag van Celia Fenn-től, valószínűleg több eredetiben, mint amennyit le is fordítottak. Kimondottan angol nyelvűre nem nagyon kerestem, de az említett szerzőktől biztosan van jó pár.
2012, április 14 07:46-kor
Egyébként egyik ismerősöm, az ország egy másik pontján, ma próbál eljutni egy előadásra a témával kapcsolatban. Nekem messze is van, valamint éppen más, hasonlóan építő rendezvényre megyek. De ha kapok érdemi infót, megosztom. Az is érdekes, hogy jó néha visszaolvasni magamat, mert néha elfelejtem ezeket a gondolatokat, és akkor kezd kicsúszni a talaj a lábam alól
2012, április 14 14:14-kor
aha, sikerult olvasnom egy kicsit tobbet a temarol… aztan nem tudom hogy o tenyleg kristaly gyermek-e (bizonyos dolgok nagyon passzolnak ra, de nem minden…)az viszont tobb mint valoszinu hogy en indigo gyerek voltam es most meg indigo felnott… kicsit jobban ertek mostmar bizonyos dolgokat magammal kapcsolatban
2012, május 11 22:06-kor
Emlékszel, beszéltünk róla. Hogy Lilla nagy valószínűséggel indigó, Fanni meg kristály. Mindkettőtől sokat tanultam. Hihetetlen jó dolog:)
Ölelés, drága Anita!
2012, szeptember 14 18:52-kor
Sziasztok én egy indigó emberből változom kristály emberré.Nagyon nehéz elfogadnom,hogy nem vagyok olyan mint a többi ember mert a szüleim azt gondolják,hogy nem vagyok normális hogy valami bajom van.Voltam a pszichiátrián is ott azt mondták a pszichológusok hogy hiperaktív vagyok.Holott látom az isteneket akik segítenek látom és már más dimenziókban is tudatosan létezem alkalmanként.Pl van olyan dimenzió ahol a gondolat erejével változtatsz mindent azt tehetsz amit akarsz ,de szó szerint hihetetlen szinte hihetetlen de valóság.Sokáig azt hittem,hogy hallucinálok hogy képzelődök ám amikor tudatosan léteztem egy magasabb dimenzióban és jól éreztem magam az volt a valóság a szívem szeretete volt az ahol voltam és minden a szeretetről és a fejlődésről szólt.Szóval mit tegyek hogy elfogadjon a környezetem is?????????Köszönöm a választ üdv : Máté
2012, szeptember 14 18:53-kor
Még annyit szeretnék írni hogy 29 éves vagyok szóval már nem vagyok gyerek és tényleg komoly a dolog.
2012, szeptember 23 12:48-kor
Kedves Máté!
Jelen esetben az elfogadást. Nekem is kellett kis idő, míg erre rájöttem, és képes vagyok gyakorolni is
Emellett pedig keresd a hozzád hasonlóak társaságát, ahol nyugodtan, szabadon megélheted egyéniségednek ezt a részét is. És akkor nem azon kell gondolkozni, hogy hol van benned a hiba, és hol kell megjavítani. Mert ez nem betegség, hanem egy létállapot, ahová nem ér fel a jelenlegi orvostudomány…
Sokat gondolkoztam a kérdésen, és oda jutottam, hogy most azokat az időket éljük, amikor nagyon eltérő tudatossági szinten vannak az emberek. De a szüleiddel szemben te vagy előnyben, mert te látod azt a dimenziót is, amit ők látnak, de ők nem látják azt, amit te is. Amit nem látnak, amiről nem tudnak, az számukra vagy nincs, vagy / és félnek tőle. Én is érzékelek pár dolgot, de időközben rájöttem, hogy ezeket nem érdemes a kevésbé tudatos emberek nyakába borítani, bármennyire is szeretnénk megmutatni a fényt. Ha nem nyitottak rá, hiába erőlködünk. Volt rá példa, hogy csak a szélét érintettem valaminek, és már teljes elutasításba ütköztem, na, ott nem kell tovább menni semmiféle tudatosító munkával. Egyébként is a tanulni / gyógyulni vágyó keresi meg a tanítót / gyógyítót, és nem a tanító/gyógyító “vadássza le” a tanítványt. Tudom, mert ez utóbbi szitut is megtapasztaltam már mindkét oldalról
A kevésbé tudatosak esetében érdemes azon a szinten lenni, ahol ők vannak, és őket elfogadni, hogy itt járnak. Tudod, ha valamit szeretnél, kezdd el azt adni másoknak