Egymást tanítjuk

Mindeközben Viola és Brúnó

Viola jelenleg nagycsoportos az óvodában, és júliusban tölti be a hatodik évét. Szeptembertől ő is itthon tanul, ha iskolába kellene járnia, még hagynám óvodában, azért, mert fizikailag nem bírná az iskolát. A mai napig szüksége van / lenne a délutáni alvásra, ha nem is minden nap. De ő már nagy, nem fekszik le. Csak éppen akkor este elviselhetetlen. Az oviban még alkalomadtán alszik, itthon nem, a hétvége még nem is gond, de a szünetekben eljön az a pont, hogy három naponta elküldjük aludni, amikor már nem bírjuk a kiképzést. De itthon lesz, így remélhetőleg ki tudja pihenni magát.

Közben apa segítségével megtanulta a folyóírást, ez előttem volt titok, csak akkor mutatták meg, amikor már jól ment. Nem sorok közé ír, hanem sima papírra, de az arányok pontosak. Viola változatlanul nagyon teper a tesók után, Brúnót ez nem izgatta, egészen az elmúlt pár hétig, mikor egyrészt mindent akart, amit a nagyok csinálnak, most vezetgethetem a görkorcsolyával naponta többször, Blanka néptánc órájáról nem bírtam kivinni, zeneiskolába akar menni; a kérdésemre, hogy milyen hangszeren szeretne tanulni, rövid gondolkodás után azt mondta, hogy „szerintem a hegedű az jó lesz”. Másrészt elkezdett nyitni más emberek felé, szívesen beszélget pl. a szomszéd nénikkel, és hogy végre itt a tavasz, és délutánonként gyerekkel van tele az udvar, a szomszéd gyerekekkel is próbál játszani, bár még mindig a testvérek az első számú társaság. Tovább »

Alkotás, kreatív magány

Mostanában, ha a kreativitásról olvasok, visszatérő elem, hogy azt valahogyan mindenki fejleszteni akarja. Pedig én kb. úgy látom – bár a keresztmetszet elég szűk -, hogy a kreativitás van, és szárnyalni tud, ha van rá idő, tér, energia, figyelem, és lehetőleg minél kevesebb korlátozás, azaz az alkotási folyamatba csak akkor nyúlunk bele, ha ezt kifejezetten kérik, vagy épp elmenne a testi épség veszélyeztetése irányába, de ez utóbbi helyzet nem igazán jellemző. Vagyis a kreativitást nem fejleszteni kéne, hanem egyszerűen csak hagyni, hogy legyen.

Nálunk a gyermekeknek rendszerint annyi ötletük van, hogy a nap 24 órája nem elég a kivitelezéshez, de hát szelektálni is meg kell tanulni. Az alkotás fő területei az írás, a rajz és a mindenféle papírból alkotás, zeneszerzés, ének és a színház, azonkívül a fantáziajátékok. Ezek az alkotások mind különlegesek, hiszen egyediek, két különböző ember nem tud megnyilvánulni ugyanúgy, de azt gondolom, hogy lényegileg hasonlóra bármelyik gyerek képes lenne, akit hagynak, illetve támogatnak. Hogy melyik területen nyilvánul meg az alkotóerő, függ  a gyermek hozott “csomagjától”, valamint attól, ami a családban, szűkebb környezetében körülveszi.

A meseírás ott kezdődött kb. másfél éve, hogy Blanka a nagyszülőknél talált egy dísztárggyá változtatott tengeri csillagot, ami nagyon megtetszett neki. Haza akarta hozni, de őszintén szólva én nem nagyon szeretem a halott állatot a lakásban, így apa felajánlotta neki, hogy mit szólna hozzá, ha írnánk róla egy mesét. Ezzel Blanka egyetértett, így vagy két hétig írtuk, amit diktált. Ott esett szét a történet, hogy sajnos Beni is beszállt a diktálásba, ez nagy nehézség számára, nem tudja kibírni, hogy ne legyen ott mindenhol (bár ebben is sokat alakult már). Ott folytatódott, hogy tavaly ősszel, mikor tollaslabdaedzésre menet találtam az iskolában egy pályázati kiírást, Mesehősökkel a környezetünkért címmel. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pályázata volt, rajzokat, illetve írásműveket lehetett készíteni arról, hogy a kedvenc mesehőseid hogyan mentenék meg a világot a mindent elborító szeméttől. Beni szépen összemixelte a Sári, Samu és a titkokat a Harisnyás Pippivel és a Bambival, tett még bele egy leheletnyi Dzsungel könyvét is. Díjat ugyan nem nyert, de nagyon boldog volt, mert teljesült egy korábbi kívánsága: nyomtatásban megjelent egy műve, ugyanis a beérkezett pályaművekből könyv is készült. De maga a pályázat csak kiindulópont volt, az alkotási folyamat lelkesítette. Tovább »

Otthontanulás folytatódik

Szeptembertől úgy módosult az életünk, hogy már Blanka is itthon van, papíron első osztályos. Azzal tisztában voltam, hogy Blanka egészen más karakter, mint Beni, valamint azzal is, hogy ők ketten rendszerint nem férnek meg egymással, konfliktus konfliktus hátán, de majd csak kialakul valahogy.

Kialakult. A szeptember nem volt egyszerű, tényleg össze kellett szokniuk, rengeteg veszekedés volt, de októberre drasztikusan visszaesett a mennyiség. Amíg nem voltak együtt szinte egész nap, addig a kevesebb együtt töltött időben biztosan robbant valami, most már azért jobb.

A délelőtti együttléteink nem módosultak abban a tekintetben, hogy szabadon tanulás van, azzal foglalkozik mindenki, amihez kedve, érdeklődése van, illetve ha kérdése van, vagy valamiben segítségre van szüksége, akkor ott vagyok. (Természetesen Brúnóra nem teljesen ez vonatkozik, mert ő még azért jobban igényli, hogy többet legyek vele.) A különböző nyelveket továbbra is használjuk, hetenként mást, de ez mindenkinek megfelel. Tovább »

Elkezdtük a 2013-2014-es tanévet

A szeptember kicsit nehézkesen indult az otthonoktatásban is – legalábbis nálunk – főleg azért, mert a délutáni programok nem nagyon akartak alakulni, vagy ha igen, akkor egy csomó minden ütközött. Persze nem csodálom, mert sok program legalább helyileg valamilyen iskolához kötődik, nekik pedig szépen kijutott mindenből ebben az évben. Minden programunk 16:00 utánra csúszott, aminek rögtön lett egy olyan következménye, hogy az akrobatikus rock and roll-ból nem jött össze a haladó csoport, mert a 17:00-s kezdés a legtöbb szülőnek logisztikai gondot okoz (nem viszi vissza a gyermeket az iskolába, ha már egy órával azelőtt elviszi onnan), így maradt a kezdő csoport egy órával előbb, Benit nem zavarja, sőt kimondottan örül, hogy még egy fiú van. Így viszont a heti kettőből az egyik időpont a szolfézsórával ütközik. A másik ilyen pont az úszás és a kórus, de ez úgy tűnik, rendeződni fog hamarosan, mindkettő lesz, és nem egy időben.

Ami Beninek új az idén: a szolfézs mellett elkezdődtek a zongoraórái, valamint iskolát váltottunk, ahol úgy egyeztünk meg a tanárokkal, hogy nem félévi vizsga lesz, hanem havonta egyszer ott tölt egy napot, akkor megnézik, mit tud, és az alapján értékelik. Igaz, ezért utaznunk is kell, de az a legkevesebb. Tovább »

Első vizsgánk

Május végén Beni túljutott élete első vizsgáján. Végül is olvasásból és környezetismeretből jól megfeleltet, matematikából megfeleltet kapott. Emellett megkaptuk azt, amit a leginkább szerettünk volna elkerülni. Azért is vártam eddig a beszámolással, mert le kellett higgadnom, és azon túl meg kellett értenem, hogy  mi miért történt. Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy kár ezen rágódni, hiszen erre valamilyen szinten számítani lehetett, mivel bomlasztó elemek vagyunk egy szétesőben lévő rendszerben. De aztán kiderült, hogy ennél kicsit többről van szó. A lényeg, hogy megtapasztaltuk azt, amit sikerült már jónéhány otthonoktatónak, annak a bizonygatását, hogy az iskolánál jobb nincs, és mekkora merényletet követünk el a gyermek ellen, ha nem jár oda.

Mindent összevetve: az úgynevezett rejtett tantervből buktunk meg csúfosan, de másik nézőpontból nézve erre tulajdonképpen még büszke is lehetek, hiszen ez volt a cél. A rejtett tanterv megérne egy külön posztot, most csak címszavakban utalok rá. John Taylor Gattónak van egy könyve a témáról: Dunbing us down. The hidden curriculum of compulsory schooling. (Elbutításunk. A kötelező oktatás rejtett tanterve). Most olvasom angolul, de még nem értem a végére. Idézek a könyv előszavából: A társadalomfilozófus Hannah Arendt írta egyszer: „Az önkényuralmi nevelés célja sosem az volt, hogy meggyőződéseket adjon át, hanem az, hogy megakadályozza azt a képességet, hogy valaki meggyőződéseket tudjon kialakítani.” (Hanna Arendt, Totalitarianism. New York: Harcourt Brace Jovanovich, 1968. 168. o.) Az előszót elolvashatod magyarul itt. Ami Beni vizsgáján előjött, hogy a  rejtett tanterv része a feltétlen engedelmesség, mások igazságának kérdés nélküli elfogadása, és hogy egyetlen helyes út van. Többek között ezekkel a módszerekkel lehet kinevelni a rendszer engedelmes szolgáit. Tovább »

Vadvirágból rózsaszál

Régen írtam Violáról. Ő is hihetetlen sokat változik, fejlődik, nyílik, és valami egészen más energiákat képvisel, mint a nagyobb testvérei. Kisbabának, totyogónak érdekes módon nem volt olyan megnyerő, figyelmet magára irányító, mint Blanka, vagy most éppen Brúnó. Olyan volt, mint egy vadvirág (helyesebben vad virág :)), kócos, borzas, befelé forduló. Aztán bő egy éve elkezdett kinyílni, ragyogni, “kislányosabb” lenni, igazi rózsaszállá vált. Hamarosan ünnepli a negyedik születésnapját.

Az az érdekes, hogy Beninek és Blankának bőven van tanulnivalója az emberi kapcsolatok terén (tapasztalnak és tanulnak is), Violának pedig csuklóból megy. Ő az, aki mindenkivel kijön, nagyon hamar képes együtt játszani vadidegen gyerekekkel is, és mindezt úgy, hogy nem hagyja magát elnyomni. Felnőttekkel is könnyen megtalálja a hangot, némi ismerkedési idő után persze; olyan kisugárzása lett, hogy szinte mindenki áradozva beszél róla. Tovább »

Túl snassz… avagy október, november, december értékelése

Sajnos nem tudtam annyit írni az otthonoktatásos projektről, mint szerettem volna, talán azért is, mert időközben elvesztette a projekt jellegét. Még októberben működött az, hogy szépen kiírtam Beninek a feladatokat, amelyekből megcsinálta azt, amihez épp kedve volt. Aztán valahogy elmaradt. Azt hiszem főképp azért, mert Brúnó közben oda ért a mozgásfejlődésben, hogy mindenre felmászott, fél másodpercre nem lehetett egyedül hagyni, lemászni persze még vagy másfél hónapig nem tudott, most már megy ez is, így a napok némileg tervezhetőbbek lettek. Úgy éreztem, egyre inkább a szabad tanulás felé kell elmozdulnom, ha nem megy magamtól, hát kapok egy kis külső kényszerítő erőt. Tovább »

Szeptember értékelése

Az első otthonoktatós hónapunk sok szempontból nagy-nagy tanulsággal szolgált. Szeptember 30-án Benivel leültünk, és átbeszéltük a célokat, és hogy hová jutottunk annak megvalósításában. Mint ahogy a korábbi bejegyzésben is írtam, szeptember első felében szabályosan paráztam attól, hogy voltak napok, amikor csak játszott, vagy hogy bizonyos típusú feladatokat egyáltalán nem végzett el, csak ha nógattam, de akkor csak szenvedtünk vele. Azt viszont felmértem, hogy ha azzal foglalkozik, amihez kedve van, 15 perc alatt többre jut, mint az iskolában egy hét alatt. A legnagyobb népszerűségnek a szövegértéses feladatok, valamint a folyóírás örvendett. A fejlődés döbbenetes volt. Azt is érdekes volt látni, hogy míg ugyanazzal a feladattal nagyon látványosan kínlódik, ha mellette vagyok, hihetetlen sebességgel, csuklóból megoldja, ha magára hagyom. Az önálló munka aránya így gyakorlatilag napról napra nő.

Sorban bemutatom, mit is terveztünk, és miből hová jutottunk.

Beni lelkét rendbe tenni:

Megállapítottuk, hogy ehhez azért kicsit több kell, mint egy hónap, annál is inkább, mert nem sikerült megtalálnom a probléma gyökerét. Beni nagyon hamar méregbe tud gurulni, és olyankor elég rondán beszél mindenkivel, kis sikertelenségek esetén kétségbeesik és sírva fakad, a testvéreire pedig rátelepszik, és mindenáron megpróbálja rájuk nyomni az akaratát. Egyik sem új dolog, csak ez utóbbi nagyon feltűnő lett, hogy napközben minden rendben van, ahogy a lányok hazajönnek az oviból, Beni szabályosan kifordul magából. De augusztusban az oviszünetben nonstop ezt csinálta. Blanka már nem nagyon hagyja magát, így Viola a legfőbb célpont. A gyógyítási repertoárban az elmúlt fél évben volt már kismillió beszélgetés, Bach-virágterápia, energetikai tisztítás, hoponoponó, Moksa Elixír, rendszeres önvizsgálat, de lassan haladunk előre. De haladunk. Érdekes volt, hogy az ovi rocki és az ovis jóga első óráját Beni tönkretette, végigbohóckodta az egészet, és sajnos a lányokat sem hagyta rendesen csinálni a gyakorlatokat. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy Beni felnőtt jógát, és felnőtt táncot szeretne, az ovi már derogál neki, így ezt rövid időn belül meg is oldottuk: a tánctanár meghívta az iskolai csoportjába, és velem jógázik itthon. Egyelőre az a megoldás, hogy ha lehet, Benit szedjük le a lányokról, mert így tudnak mindannyian érvényesülni. Ez nekem több logisztikát jelent, de megoldjuk. Tovább »

Egy kis tanév eleji tervezés

Ahogy elindult tanév, az első két napot a ráhangolódás mellett arra szántuk Benivel, hogy végignézzük, hol tart most, milyen képességekkel, készségekkel, tudással rendelkezik, és ebből kiindulva találjuk ki, hogy kb. hová szeretnénk eljutni a hivatalos tanév végére, tehát 2013 júniusára. Ezen túl minden hónap célkitűzéseit összeírjuk a hónap elején, a hónap végén pedig megnézzük, hová jutottunk. Elmondtam Beninek, hogy onnantól kezdve, hogy tudjuk, mit szeretnénk, és az le is írjuk, égi segítőink is azon vannak, hogy ezek elérésében támogassanak minket.

Saját tapasztalatból tudom, hogy ennél jobban lebontva tervezni felesleges, egyrészt mert teljesítménykényszert okoz, másrészt korlátozzuk vele magunkat, az improvizáció lehetőségét, és elvonja a figyelmünket olyan élethelyzetektől, amelyeket megkapnánk, és amelyek rendszerint, ha csak közvetve is, de segítenek e célok elérésében, vagy pedig finoman visszaterelnek bennünket a saját utunkra, ha letértünk volna róla. Tovább »

Elmúlt két hónap…

Régen írtam bejegyzést. Az elmúlt két hónap minden téren hozott nekünk hideget-meleget, fontos megoldandó feladatokat az ÉLET nevű tanítómestertől. Ez az időszak, megvallom őszintén, kicsit a hitemet is kikezdte, nem egyszer éreztem úgy magam, mintha már az Univerzális Törvények – mint pl. az ok-okozat törvénye, amit adok, azt kapom vissza -, se működnének. Csúnyán kiestem a belső középpontomból, és amíg nem találtam vissza, addig írni sem érdemes, mert abban nem lesz köszönet. Mindez tetézve volt az azóta 5 hónapos Brúnó kialakuló napirendjével, kialvatlansággal. Egy kellemes, pihentető hétvége után úgy tűnik, kezdenek rendeződni a dolgok, legalábbis belül, de ez majd rendezi szépen azt is, ami kívül van.

Mi is történt ezalatt, miben, hogyan fejlődtek a gyerekek? Tovább »