Egymást tanítjuk

Szülőknek, akik szeretnének együtt fejlődni tehetséges gyermekükkel
  • blue
  • Hasznos oldalak
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • Rólam

Otthonoktató találkozó

2012. ápr 24. Kategória Család, Életfeladat, Iskola, Otthonoktatás, Spiritualitás, Waldorf | 4 hozzászólás

2012. április 14-én, szombaton részt vettem egy találkozón, amelynek célja az volt, hogy a Dunakanyar térségében fogja össze azokat a családokat, amelyek az otthonoktatás (annak mindenféle változatában) keretei között nevelik, tanítják a gyerekeiket, vagy ez a távlati céljuk, illetve akik intézményi keretek között keresnek a jelenlegieknél szabadabb megoldást. A szervezőt is meglepte, hogy közel negyven résztvevő jelentkezett, még ha a végén nem is jött el mindenki, messze meghaladta azt, amire eredetileg számított.

A találkozón részt vett Fóti Péter, akit én magamban John Taylor Gatto magyar megfelelőjének neveztem (az utóbbi időben eleget olvastam, hallgattam az amerikai tanártól tanárról, azért látom ezt a párhuzamot), Kristóf Péter, akinek a nevéhez a Palánta alternatív iskola kötődik, több  család, akiknek már vannak tapasztalataik a homeschooling vagy éppen az unschooling területén, érdeklődő családok, illetve tanárok is. Nagyon sok kedves és értékes embert volt alkalmam megismerni :) Sajnos nem tudtam végig ott maradni, a gyerekek kezdtek fáradni, és a férjem is, aki épp alkalmi bébiszitter és óvóbácsi volt. Pedig jóformán akkor kezdtünk belemelegedni a témába, szerintem erre egy egész hetes eszmecserét fel lehetne húzni rögtön az elején. Tovább »

Share

Egy vita margójára 1.

2012. ápr 08. Kategória Család, Elméletek, Értékrend, Gondolkodás, Iskola, Kommunikáció, Otthonoktatás, Tehetséggondozás, Tudatos szülő, Világkép, Waldorf | 8 hozzászólás

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. :) Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak :)

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

Share

Elmúlt két hónap…

2012. márc 18. Kategória Család, Doman-módszer, Írás, Iskola, Játék, Kommunikáció, Korai fejlesztés, Olvasás, Számolás, Természettudomány, Többnyelvű nevelés | 4 hozzászólás

Régen írtam bejegyzést. Az elmúlt két hónap minden téren hozott nekünk hideget-meleget, fontos megoldandó feladatokat az ÉLET nevű tanítómestertől. Ez az időszak, megvallom őszintén, kicsit a hitemet is kikezdte, nem egyszer éreztem úgy magam, mintha már az Univerzális Törvények – mint pl. az ok-okozat törvénye, amit adok, azt kapom vissza -, se működnének. Csúnyán kiestem a belső középpontomból, és amíg nem találtam vissza, addig írni sem érdemes, mert abban nem lesz köszönet. :) Mindez tetézve volt az azóta 5 hónapos Brúnó kialakuló napirendjével, kialvatlansággal. Egy kellemes, pihentető hétvége után úgy tűnik, kezdenek rendeződni a dolgok, legalábbis belül, de ez majd rendezi szépen azt is, ami kívül van. :)

Mi is történt ezalatt, miben, hogyan fejlődtek a gyerekek? Tovább »

Share

Szocializáció iskola nélkül 2.

2012. jan 02. Kategória Család, Értékrend, Felelősség, Iskola, Közösség, Otthonoktatás, Óvoda, Spiritualitás, Tudatos szülő | Nincs hozzászólás.

Folytatom a John Taylor Gatto beszédéből vett idézeteket, kiegészítve a saját gondolataimmal.

“Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.”

Ez az, amit évek óta próbálok bizonyítani. Hol van a világon olyan hely, ahol azonos korú emberek vannak összezárva? Az iskolán kívül sehol. Mégis hányan, de hányan hiszik, hogy ez a szocializáció csúcsa… A természeti népekre gondoltam, ahol az emberek egész nap együtt élnek, fiatalok és öregek, felnőttek és gyerekek, és a gyerekek mégis gyerekek maradnak. Mi ezzel szemben mesterségesen leválasztjuk őket a felnőttektől, de minifelnőtteket csinálunk belőlük: ne játssz, ne álmodozz, figyelj, koncentrálj. Igaz, a mi kultúránk bőven kitermelt olyan helyzeteket, ahol a gyereknek semmi keresnivalója nincs, de ez a teljes leválasztás a valódi tanulás lehetőségét is elveszi a gyerekektől. A gyerekeknek ugyanis nem egymástól kellene tanulni a világot, hanem a felnőttektől. Tovább »

Share

Szocializáció iskola nélkül 1.

2011. dec 15. Kategória Értékrend, Felelősség, Iskola, Közösség, Otthonoktatás, Óvoda, Spiritualitás, Tudatos szülő | 2 hozzászólás

Jártatok már úgy, hogy érik bennetek mindenféle gondolat, és egyszer csak visszaolvasod az összeset valaki másnak a cikkében, beszédében? Éppen készültem egy jó kis veretes bejegyzést írni a szocializációról, és tessék, a kulcsgondolatok itt vannak benne. Köszönet és hála John Taylor Gatto-nak, hogy leírta, elmondta, illetve annak is, aki lefordította. Csak ellátom néhány saját gondolattal, és kész. Csak hogy én is könnyebben emésszem a mondanivalót :)

A cikk nagyon hosszú és tömény, mégis javaslom, hogy olvasd el, mert nagyon tanulságos. Olyan szemfelnyitó fajta. Sok gondolatát már én is körbejártam itt, és még valószínűleg fogom is.

Idézem a cikk néhány kulcsmondatát, és kiegészítem a saját gondolataimmal, tapasztalataimmal. Tovább »

Share

Tanuld meg jól érezni magad!

2011. nov 30. Kategória Életfeladat, Érzés, Iskola, Spiritualitás, Teljesség, Tudatos szülő | 2 hozzászólás

Már korábban utaltam erre a videóra, de újra előkerült, és ismét ajánlom minden szülő figyelmébe. Ugyanis nagyon komolyan át kell gondolnunk, hogy milyen jövőt szeretnénk magunknak és a gyermekeinknek. Az út, amely a 70-es, 80-as vagy talán még a 90-es években vezetett valahová, az ma már nem járható, illetve egészen pontosan nem vezet sehová. Hogy többek között miért, ezt elmondja Sir Ken Robinson. Azon kívül, hogy fontos gondolatokat oszt meg, még humora is van. :) Tovább »

Share

A magyar oktatásszemléletről

2011. szept 03. Kategória Életfeladat, Értékrend, Felelősség, Iskola, Játékos oktatás, Jellemfejlesztés, Tudatos szülő | 4 hozzászólás

Az utóbbi időben rengeteg cikk, bejegyzés született arra a bejelentésre reagálva, miszerint az iskolában nem az angolt kellene első nyelvként tanulniuk a gyerekeknek, hanem valami “strukturáltabbat”, mert hogy az angol túl könnyű, és ez elhiteti a gyerekekkel, hogy maga a nyelvtanulás is könnyű. Az egyik cikk, amely felkeltette az érdeklődésemet, a Nyelv és Tudomány honlapon jelent meg, ehhez szeretném hozzáfűzni a gondolataimat. Nem is igazán a nyelvoktatás részéhez, hiszen azt már én is megrágtam párszor, sokkal inkább az emögött álló társadalmi gondolkodásmód érdekel. Tovább »

Share

Miért járnak óvodába a gyerekek?

2011. júl 03. Kategória Iskola, Közösség, Montessori, Otthonoktatás, Óvoda, Tudatos szülő | 1 hozzászólás

Egyik kedves olvasómtól kaptam egy kérdést, miszerint miért járnak óvodába a gyerekeim, ha egyszer az otthonoktatás elkötelezettje vagyok? A kérdés jogos, éppen ezért megér pár gondolatot.

Az a tapasztalatom, hogy bármiben hiszünk, bármi mellett köteleződünk el, azt kellő rugalmassággal kell kezelni, mert bármikor felmerülhetnek olyan tényezők, amelyek részben felülírhatják az eredeti elképzelést. Gondolom, sokaknak az anyagi háttér is az eszébe juthat, de nálunk nem ez volt a fő ok. Tovább »

Share

Kell-e nekünk diploma? 2. rész

2011. jún 11. Kategória Életfeladat, Értékrend, Felsőoktatás, Iskola | 2 hozzászólás

Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzések garmadája épül ma arra, hogy “visszacsinálja” azt, amit az oktatás elvett tőlünk, vagy éppen nem adott meg. Nem kétlem a felnőttképzés fontosságát, hiszen élethosszig tanulunk, valószínűleg váltunk is egy párszor, ami új ismereteket is igényel, de mi lenne, ha huszonévesen sokkal magabiztosabban kezdhetnénk az életet, legalább a közelében járnánk a küldetésünknek, vagy lenne némi fogalmunk arról, hogy mit miért csinálunk vagy éppen tanulunk, nem esnénk kétségbe attól, ha nem szerzünk állást, hanem lenne bennünk késztetés és bátorság ahhoz, hogy elkezdjünk önfoglalkoztatóként élni, akár egyedül, de még jobb, ha másokkal hatékonyan együttműködve. Tovább »

Share

Kell-e nekünk diploma? 1. rész

2011. jún 08. Kategória Életfeladat, Értékrend, Felsőoktatás, Iskola | 2 hozzászólás

Kicsit visszakanyarodnék még a személyre szabott oktatás témaköréhez, érintve a felsőoktatás válságát.

Előre bocsátom, hogy én az a fajta gyerek voltam, aki teljesen jól elboldogult a poroszos oktatási rendszerben is, tulajdonképpen ennek köszönhetem a két, teljesen különböző irányú diplomámat, azt is, hogy öt év bölcsészkar után minden gond nélkül meg tudtam írni egy  – akkori rendszer szerint – 14 pontos matek felvételit. A problémát nem is a rendszeren belül éreztem, hanem amikor kikerültem belőle. Azzal kellett szembesülnöm, hogy az összesen 20 év alatt megszerzett tudás legnagyobb része használhatatlan. Beleértve a felsőoktatást is. Tovább »

Share
« Régebbi bejegyzések

Keresel valamit?

Idézet

"A felvilágosult modern embereknek jót tenne, ha nemcsak a gyerekeket akarnák megváltoztatni, hanem felismernék a lehetőségét annak, hogy gyermekeikkel együtt ők maguk is változhatnak, fejlődhetnek." Rüdiger Dahlke

Kategóriák

  • Család (4)
  • Doman-módszer (17)
  • Egyéb (2)
  • Életfeladat (7)
  • Elméletek (6)
  • Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) (2)
  • Értékrend (13)
  • Érzés (6)
  • Felelősség (5)
  • Felsőoktatás (2)
  • Finommotorika fejlesztése (1)
  • Gondolkodás (9)
  • Indigó- és kristálygyermek (5)
  • Írás (3)
  • Iskola (17)
  • Itt jártunk (1)
  • Játék (13)
  • Játékos oktatás (5)
  • Jellemfejlesztés (5)
  • Kérdések (1)
  • Kézműves (1)
  • Kiemelkedő tehetség (4)
  • Kommunikáció (4)
  • Korai fejlesztés (14)
  • Közösség (6)
  • Lexikai tudás (1)
  • Mesék (1)
  • Montessori (7)
  • Olvasás (5)
  • Otthonoktatás (8)
  • Óvoda (9)
  • Pénzügyi nevelés (1)
  • Pszichológia (2)
  • Rendszeridegen (2)
  • Spiritualitás (12)
  • Számolás (3)
  • Tehetséggondozás (3)
  • Teljesség (1)
  • Természettudomány (3)
  • Többnyelvű nevelés (15)
  • Tudatos szülő (11)
  • Világkép (4)
  • Waldorf (3)

Címkék

Balogh Béla diploma Doman-módszer elméletek fejlődés felelősség felsőoktatás gondolkodás Gordon-módszer hivatás idegen nyelvek iskola John Taylor Gatto Játék játékos oktatás kisgyermekkori nyelvelsajátítás kommunikáció korai fejlesztés kristálygyermek közösség Logico LÜK-füzetek mese Montessori nagycsalád olvasás otthonoktatás pszichológia spiritualitás Szabó Magda szocializáció számolás tehetséggondozás természettudomány tudatos szülő tudatosság többnyelvű nevelés világkép válság változás ÉFT értékrend érzés írás óvoda

Ezeket írtam legutóbb:

  • Otthonoktató találkozó
  • Doman-módszer folytatásokban 1.
  • Egy vita margójára 1.
  • Elmúlt két hónap…
  • Olvasunk, olvasunk, olvasunk

Ezeket írtátok Ti:

  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Sauze - Otthonoktató találkozó
  • Németes - Indigó felnőtt kristálygyermekekkel
  • Németes - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Egy vita margójára 1.
  • Katonáné Viktória - Egy vita margójára 1.
  • Neva - Doman-módszer folytatásokban 1.

Ekkor kerültek bejegyzések a blogba:

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Theme designed by Compare Hotel Prices
Coder Conservatories UK | Presented by Silver Jewelry