Egymást tanítjuk

Egy vita margójára 2.

Korábban írtam egy facebook-on elkezdett vitáról, most kibontanék pár lényegesnek tartott részletet. Azaz mennyire a társadalom színtere az iskola, szerezhet-e más mintát a gyermek a szülein kívül, ha nem jár iskolába, egészséges-e csak gyerekek között élni. (Sajnos a busmanokról csak jogvédett képet találtam, így kicsit mással illusztrálom, de a lényeg ugyanaz :)).

A vita azért kezdett parttalanná válni – és erre az apuka utolsó megjegyzésekor jöttem rá -, mert olyan az egész, mintha különböző frekvenciákon beszélgetnénk, következésképp szépen elbeszélgetünk egymás mellett, és az ő szemszögéből az én véleményem tele van ellentmondással. Amikor megemlítettem az amerikai OTTHONOKTATÁSI tapasztalatokat, azzal válaszolt, hogy az amerikaiak közül nem azért járnak sokan MAGÁNISKOLÁBA, mert oda akarnak, hanem mert nincs más a közelben. Ezt az állítást se bizonyítani, se cáfolni nem tudom, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hány amerikai jár magániskolába és miért. A képzavar lepett meg, miszerint az otthonoktatást magániskolaként értelmezte. Ebből nekem az jött le, hogy egyrészt vagy nem hallotta még magát a fogalmat, és / vagy el sem tudja képzelni, hogy a civilizált világban létezik más alternatíva is a gyerekek számára, mint az iskola, nemhogy az még  jól is tudjon működni.

Az egyik sarkalatos pont természetesen a szocializáció kérdésköre volt. Nála ez (mint oly sok másnál) a kortársakkal való együttlétet jelenti. Szerintem a mindenféle korú emberrel való együttlétet. Ő azt mondja, hogy az iskolában a gyermeknek lehetősége van megismerni a társadalmat, mert ott mindenféle gyerek előfordul, szegény és gazdag, célratörő és kevésbé az, szorgalmas és lusta, stb. Ez természetesen igaz, én nem is ezt kétlem, csak egy másik szintről nézem a problémát. Ez alapján pedig van egy felnőtt társadalom, egy gyerektársadalom és egy öreg-társadalom, amelyek között egyre kevesebb az átjárás. Ennek az állapotnak pedig az egyik legfőbb letéteményese és konzerválója az iskola rendszere, függetlenül a benne dolgozó pedagógusok személyétől, és attól, hogy valamikor milyen céllal indult. Az a szocializáció csak a gyerektársadalomba illeszkedést oldhatja meg, a többit nem. Már amennyiben gyerektársadalomnak tekinthető egy osztály, egy ugyanolyan korú gyerekekből álló csoport, függetlenül attól, hogy ők hányfélék. Mert az nagyon szép elmélet, hogy sok osztály van, a gyakorlatban ezek között az átjárás, a kapcsolatok kiépülése a saját tapasztalatom szerint nem igazán jellemző. Akinek vannak, voltak baráti kapcsolatai idősebb, fiatalabb gyerekekkel, azt sokkal inkább köszönhette a testvére(i) baráti kapcsolatainak vagy éppen a környéken lakó gyerekeknek, mint az iskolának. Tovább »

Egy vita margójára 1.

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

A régi minták felülírása 2.

A kultúránkban jó alaposan meggyökeresedett szokás a büntetés, amitől borzasztó nehéz szabadulni. Nem a verésre gondolok, lényegesen humánusabb dolgokra, de attól még büntetés. Hogy mennyire nem visz előre, arra elmesélek két példát.

Blanka nyáron szabályosan “bojkottálta” az estéket. Nem akart aludni, folyamatosan ki-be mászkált a szobából, felkeltette a többieket is, amitől aztán elszabadult a pokol. Félni nem félt, arra nagyon hamar rájöttünk, sőt inkább szórakoztatta a dolog. Mi az első eszköz, amihez nyúltunk: természetesen a büntetés, illetve inkább jutalom-megvonás (nem vesz részt a közös játékban, nincs vacsora utáni desszert, meg hasonlók). Az eredmény: semmi. Blanka röhögött a büntetésen, a jutalom meg nem érdekelte. Jött a Gordon: elmagyaráztuk neki, mennyire zavar minket, hogy emiatt nem tudjuk este elvégezni a feladatainkat, és hogy milyen rossz a testvéreinek, hogy őket is felébreszti. Ez is lepergett róla. Ekkor jött a büntetés büntetés hátán, elkapott a gépszíj, csak éppen azon túl, hogy nem használt semmit, mi is rettenetesen pocsékul éreztük magunkat tőle. Csak ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha inkább szeretettel válaszolnánk? Nem szidalmakkal zavarnánk az ágyába, hanem melléfeküdne valamelyikünk, átölelné. Valamint apa egyszer kínjában megígérte neki, hogy méteres csokit kap, ha elmúlnak a cirkuszok. Ez valamiért lázba hozta. Tovább »

A régi minták felülírása 1.

Nagyon sok cikk foglalkozik azzal, hogy generációk óta örökítjük egymásra a rossz mintáinkat, az élet minden területén. De bármikor megvan a lehetőségünk arra, hogy ezeket felülírjuk, változtassunk rajta, egyszerűen másképp csináljuk. Ez az időszak, amiben most élünk pedig egyenesen rákényszerít minket a változtatásra. A probléma csak az, hogy nem olyan egyszerű, illetve vannak területek, ahol egészen könnyen megy, máshol meg jóval küzdelmesebben.

Volt valaha olyan érzésed gyermekkorodban, hogy ezt azért nem így kellett volna a szüleidnek csinálni, és te majd biztosan jobban fogod? Elárulom, nekem rengeteg ilyen volt. A jó hírem az, hogy sorra megkapom mindet, hogy ezt bebizonyítsam. És van néhány ismerősöm, aki hasonló tapasztalatokról számol be. Persze mindenki más területen volt érintve, így más feladatokat kapnak, van, hogy pont az ellenkezőjét, mint más, a lényege, hogy lehetőséget kapunk a régi minták felülírására. Tovább »