Egymást tanítjuk

Elvek és önámítás

Ennek az írásomnak az ihletője egy unschooling-os FB-csoport volt, amelyben pár hetet töltöttem mindössze, aztán kijelentkeztem. Hogy azóta mi történik ott, értelemszerűen nem tudom,  vélemény arra a pár hétre vonatkozik. Kaptam kérdéseket, hogy miért léptem ki, ezért is írok. Azt hittem, végre kialakul egy valódi tapasztalat-megosztó csoport, ehelyett azt láttam, hogy elindul egy “nekem van igazam” típusú egó-építés, valamint az, hogy minél pontosabban meghatározzuk ez elveket, hogy mi az unschooling és mi nem, és ki felel meg ennek és ki nem (a filozófia iránt még mindig nagyobb az érdeklődés, mint az, hogy hogyan működik, vagy éppen nem működik a gyakorlatban), vagyis elkezdődött az elméleti síkra terelése annak, ami nagyon sokaknál inkább szívbeli döntés volt, és ahelyett, hogy élveztük volna azt a határtalan sokszínűséget, amelyet az egyéni életutak adtak, mindegyik a maga szépségével, elkezdtük a csoport megosztását, és elindult a kéretlen tanácsadás.

Ekkor döntöttem úgy, hogy ehhez nekem sem időm, sem kedvem, másrészt az elvek megfogalmazásakor rájöttem, hogy nem is vagyok unschoolingos, és nem is leszek az soha, következésképp semmi keresnivalóm ott. Már a Doman-módszerrel belekotortam a gyerekek spontán fejlődésébe. Továbbá nekem is belekerült harmincegynéhány évembe, míg rájöttem, hogy értelmetlen és káros kéretlenül tanácsot és segítséget adni, azzal csak a saját igazságomat akarom lenyomni a másik torkán. Saját tapasztalatból úgy érzem, ez a szakasz is hozzátartozik az úthoz, én is átmentem rajta: megtalálok valamit, ami az életemben kiválóan működik, és hirtelen úgy érzem, ha mindenki ezt tenné, eljönne a világbéke, és osztogatom a kéretlen tanácsot és véleményt, próbálom meggyőzni a másikat, mi több, felsőbbrendűnek is érzem kissé magam, mert hogy bizonyos területen előbb járok ugyebár. Tovább »

Szabadon tanulás és a szülő

A szabadon tanulás hosszútávú befektetés. Alapja a hit és a bizalom, és a lehető legkevesebb kontroll. Fontosnak tartom emellett a gyermekre irányuló elvárások drasztikus csökkentését, a mindenféle mérések kiiktatását, valamint fokról fokra elengedni a Mátrixot, a gondolkodásmintát, amelyet eddig a tanulásról gondoltunk. Ez az a bizonyos önnevelés, amely mindenképp szükséges, ha szabadon tanulást választunk. Ha fontosak az érdemjegyek, vagy az, hogy komoly problémának éljük meg, ha Pistike már tud karácsonyra olvasni, a mi gyerekünk meg nem, ha elhisszük, hogy mindenképp papírok kellenek az életben maradáshoz, akkor nekünk a hagyományos iskolarendszer való.

A saját gyerekeimen már megfigyeltem, de észrevettem más ismerős gyerekeken is, hogy míg a szabad környezetben kiteljesedik, elképesztő dolgokra képes, amint találkozik az elvárásokkal, a nyomással, hogy teljesítsen, azonnal begörcsöl, és nem mutat semmit. És a nyomás sajnos legtöbb esetben a szülőtől származik, bár nem mindig tudatosan. Tovább »

Hogyan telik egy napunk

Több kedves olvasómtól kaptam azt a kérést, hogy mutassam be, hogyan is működik egy napunk, így nem privát levelekkel válaszolok, hanem ezzel a bejegyzéssel, hogy minden érdeklődő szerezzen belőle információt.

Mint máshol, az otthonoktatásban sincs egyetlen helyes út, sőt, ahányan vannak, annyiféleképpen művelik, a mi utunkat is csak egyféle iránymutatásnak szánom, amiből mindenki kiszedegeti azt, amivel szinkronban van, és hozzáteszi azt, ami belőle fakad. Nálunk fontos kiemelnem azt, hogy a gyerekek a Doman-módszerrel és a többnyelvű neveléssel kaptak egy alapot, valamint igencsak kitágult az érdeklődési körük, ezért tudjuk pont így szervezni a napokat. Mivel ezzel indultunk, már nem nagyon tudom elképzelni, milyen lenne enélkül.

Többféle napirenddel dolgoztunk eddig, az első úgy működött (onnantól kezdve, hogy Beni papíron iskolás lett), hogy minden nap írtam ki neki egy cédulára feladatokat, rendszerint többet, mint amennyit megcsinálna magától, pont azért, hogy legyen miből választani. Utána ő válogat belőle, elvégzi, amihez kedve van, illetve kér segítséget ahhoz, amihez szükséges. Ez az alap. Közben persze foglalkozom Brúnóval (tavaly ilyenkor egy éves volt), a lányok oviban vannak. Voltak napok, amikor egész sok feladattal dolgozott, volt amikor alig valamivel, van, amikor valami számára fontos kérdés merül fel, és épp arról beszélgetünk órákig (kisebb-nagyobb megszakításokkal, ahogy a tesó hagyja). De igazából akkor tudok teljes mértékben rá figyelni, amikor Brúnó alszik, az új ismeretek feldolgozását vagy az idegen nyelvi olvasást rendszerint ekkor bonyolítottuk le. Tovább »

Törtek, tizedestörtek és térfogaszámítás a’la Beni

Beni már nagyon kérte, hogy a sok önálló feladata között mutassak neki valami újat is. Így kerültek a képbe először a törtek. Színes kartonból köröket vágtam ki, és azokat daraboltam, tizenkettedekig csináltam meg, többnek nem láttam értelmét, kezdtek már nagyon egyformák lenni. A törtek fogalma egyébként már rég nem ismeretlen előtte, sőt, az oviban a Montessori eszközök között is van pár, ami ezt hivatott szemléltetni.

Beni nézte a gyártási folyamatot, majd köröket rajzolt szabad kézzel, és szintén osztotta. Mikor elkészültek a törtek, kanyargós utat rakott a körcikkekből, és azon autózott. Másnap újra elővette, akkor már elkezdte egymásra rakni, összehasonlítani, majd az egészre rárakott egy felet, egy negyedet és egy ötödöt, és azt próbálta kitalálni, mit lehet a maradék helyre beilleszteni, de mindegyik túl nagynak bizonyult. Mondtam, olyan törtet már pont nem készítettem, de ki lehet számolni, mennyi hiányzik onnan, ha érdekli, megmutatom, hogy kell. Naná. Tovább »

Olvasóklub

Esti olvasóklubunk három személyről négyre bővült, amely okozott egy kis bonyodalmat a szervezésben. Beni ugyanis megirigyelte Blankát, aki esténként még kedvére olvasott. Blanka könnyű helyzetben volt, ugyanis Viola pár perc alatt elaludt az esti mesére, és onnantól kezdve neki mindegy volt, mi történik körülötte, a lámpa a legkevésbé sem zavarta. Ez sajnos nem volt igaz Brúnóra, akivel Beni osztja a szobát.

Első megoldási kísérletünk az volt, hogy Beni olvasson a nappaliban, amíg mi el nem alszunk. Ez ment is egy darabig, Beni ült, feküdt, guggolt, térdelt a zongora alatt (ennyit a padban ülni egyenes háttal testtartásról), körülötte könyvek, és olvasott. Vagy verset tanult (!). Magától. Ugyanis egy könyváruháztól ajándékba kaptuk Lackfi János egyik gyermekvers kötetét, amelyen folyt a könnyünk a röhögéstől, és Beni hetekig tanulta belőle a verseket. Ilyenkor nem értem a mindenféle verstanító segédeszközöket (láttam a neten itt-ott), ez lehetett akár egy nagyon gondosan, napokig készített lapbook is. Pedig a gyermek pikk-pakk megtanulja azt a verset, amit MEG AKAR TANULNI. Tovább »

Blanka, a rebellis boszorka

Ahogy korábban jeleztem, nemcsak Beniről, és a friss otthonoktatós tapasztalatokról szeretnék írni, hiszen van három másik gyermekem is, aki szintén halad a maga érdeklődése és tempója alapján. Az elmúlt fél évben Blanka is előrukkolt pár dologgal. Vele egyszerre könnyű és ugyanakkor végtelenül nehéz. Könnyű, mert elképesztő memóriája van, egyszerre képes több irányban maximálisan koncentrálni, és mindent fogni, nehéz, mert hozzá találom a legkevésbé a hangot. Ha teheti, mindennek ellenáll (sokszor kiderül, hogy igazából csak a felszínen), képes elmenni a végsőkig, hogy ez elképzeléseit érvényesítse (mint kiderült, nemcsak itthon, hanem az óvodában is), és olyan “érzékelőrendszere” van, hogy minden embert “bemér” pillanatok alatt, és annak megfelelően viselkedik vele. Nekem elég tized hajszálnyit megborulnom, kikerülnöm a belső egyensúlyból, azonnal érzékeli és támad. Jó kis jelzőműszer nekem is Tovább »

Családi kupaktanács

Az ünnepek alatt, és úgy általában a téli szünetben teljesen felborult az életünk. Tényleg azt terveztük, hogy maximálisan a gyerekekkel foglalkozunk, játszunk, beszélgetünk. Sikerült korábban pár olyan “programomat” felülírni, amely már inkább csak akadályozott, és jól éreztem magam, szabadon. Hogy nem idegesítettem magam azon, hogy a konyha tiszta retek maradt szentestére, ahelyett hogy azt súroltam volna, inkább a fát díszítettük együtt nyugiban, sehova sem rohanva. Teljesen jól kezeltem azokat az embereket is, akiket korábban nem nagyon, szóval minden rendben lett volna, ha…

Először is az összes gyereket elkapta valamilyen brutális nátha, de megoldottunk már ennél nagyobb problémákat is, ki is jöttek belőle pár nap alatt. Gyógyító ismerőseim megnyugtattak: a karácsonynak akkora energiája van, hogy az teljesen általános, hogy betegségtünetek jelentkeznek. Brúnó elkezdett nem aludni éjszaka, először négyszer kelt fel, aztán nyolcszor, aztán kb. tizenötször, és az ötödik át nem aludt éjszaka után kiborult nálam a bili. Addig még egészen jól helytálltam… Akkor fogtam gyanút, hogy mi lehet a probléma, mikor Brúnó nemes egyszerűséggel kirugdosta Violát az ölemből. Hogy féltékeny! Még meg sem oldottuk teljesen ezt a feladatot, Blanka is bedurvult, szépen elkezdte ellehetetleníteni az életünket. Az estékkel kezdődött, hogy már éjfélig nem volt nyugalmunk, aztán jött a nappal is, mindent otthagyott felibe-harmadába, a társasjátékokat is – amelyeket mellesleg ő választott ki – , a testvérek nem kis bosszúságára. Nem értettük, mi van, arra különösen odafigyeltünk, hogy Blankával mindketten foglalkozzunk külön is, minden nap. Ha azt kérdeztük, mi hiányzik neki, a válasz azt volt, hogy az, amit éppen csinál, vagy amit egy perce tett tönkre éppen. Tovább »

Túl snassz… avagy október, november, december értékelése

Sajnos nem tudtam annyit írni az otthonoktatásos projektről, mint szerettem volna, talán azért is, mert időközben elvesztette a projekt jellegét. Még októberben működött az, hogy szépen kiírtam Beninek a feladatokat, amelyekből megcsinálta azt, amihez épp kedve volt. Aztán valahogy elmaradt. Azt hiszem főképp azért, mert Brúnó közben oda ért a mozgásfejlődésben, hogy mindenre felmászott, fél másodpercre nem lehetett egyedül hagyni, lemászni persze még vagy másfél hónapig nem tudott, most már megy ez is, így a napok némileg tervezhetőbbek lettek. Úgy éreztem, egyre inkább a szabad tanulás felé kell elmozdulnom, ha nem megy magamtól, hát kapok egy kis külső kényszerítő erőt. Tovább »

A szabadságról

A szabadság szóval és elméletével nagyon szeretnek az emberek dobálózni, hirdetik úton-útfélen a gyermekneveléssel és a tanítással, oktatással kapcsolatban is, közben pedig azon sem csodálkozom, ha elhivatott pedagógusok panaszkodnak, hogy hová is vezetett ez a nagy szabadság… A probléma az, hogy a legtöbbünknek nagy valószínűséggel fogalma sincs arról, hogy mi is a szabadság, rengetegen összekeverik a féktelenséggel, mások meg akkor is szabadnak hiszik magukat, ha kőkemény elvárások mentén élik az életüket. Létezik-e egyáltalán teljes szabadság, illetve hogyan tudom a szabadon nevelés, tanítás elméletét jól kivitelezni a gyakorlatban, ezekre a kérdésekre kerestem a választ, és nagyon jó támpontokat találtam A. S. Neill: Summerhill című könyvében. A könyv olvasását szeretettel ajánlom mindenkinek, akit érdekel az oktatásnak egy más, erősen szokatlan, ám hosszú távon annál eredményesebb módja. Ezen kívül sok fontos idézetet olvashatsz a könyvből itt. Tovább »