Egymást tanítjuk

Otthonoktató találkozó

2012. április 14-én, szombaton részt vettem egy találkozón, amelynek célja az volt, hogy a Dunakanyar térségében fogja össze azokat a családokat, amelyek az otthonoktatás (annak mindenféle változatában) keretei között nevelik, tanítják a gyerekeiket, vagy ez a távlati céljuk, illetve akik intézményi keretek között keresnek a jelenlegieknél szabadabb megoldást. A szervezőt is meglepte, hogy közel negyven résztvevő jelentkezett, még ha a végén nem is jött el mindenki, messze meghaladta azt, amire eredetileg számított.

A találkozón részt vett Fóti Péter, akit én magamban John Taylor Gatto magyar megfelelőjének neveztem (az utóbbi időben eleget olvastam, hallgattam az amerikai tanártól tanárról, azért látom ezt a párhuzamot), Kristóf Péter, akinek a nevéhez a Palánta alternatív iskola kötődik, több  család, akiknek már vannak tapasztalataik a homeschooling vagy éppen az unschooling területén, érdeklődő családok, illetve tanárok is. Nagyon sok kedves és értékes embert volt alkalmam megismerni Sajnos nem tudtam végig ott maradni, a gyerekek kezdtek fáradni, és a férjem is, aki épp alkalmi bébiszitter és óvóbácsi volt. Pedig jóformán akkor kezdtünk belemelegedni a témába, szerintem erre egy egész hetes eszmecserét fel lehetne húzni rögtön az elején. Tovább »

Szocializáció iskola nélkül 2.

Folytatom a John Taylor Gatto beszédéből vett idézeteket, kiegészítve a saját gondolataimmal.

“Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.”

Ez az, amit évek óta próbálok bizonyítani. Hol van a világon olyan hely, ahol azonos korú emberek vannak összezárva? Az iskolán kívül sehol. Mégis hányan, de hányan hiszik, hogy ez a szocializáció csúcsa… A természeti népekre gondoltam, ahol az emberek egész nap együtt élnek, fiatalok és öregek, felnőttek és gyerekek, és a gyerekek mégis gyerekek maradnak. Mi ezzel szemben mesterségesen leválasztjuk őket a felnőttektől, de minifelnőtteket csinálunk belőlük: ne játssz, ne álmodozz, figyelj, koncentrálj. Igaz, a mi kultúránk bőven kitermelt olyan helyzeteket, ahol a gyereknek semmi keresnivalója nincs, de ez a teljes leválasztás a valódi tanulás lehetőségét is elveszi a gyerekektől. A gyerekeknek ugyanis nem egymástól kellene tanulni a világot, hanem a felnőttektől. Tovább »

A Jövő Legendáriuma

Kedves Olvasóim!

Az elmúlt év folyamán 16 lelkes társammal részt vettünk egy 2012-es évre szóló ezoterikus és üzleti naptár létrehozásában. A naptár a Jövő Legendáriuma címet kapta.

A naptárban a számmisztikai, asztrológiai-asztrozófiai előrejelzések mellett minden nap találhatsz egy-egy érdekes bejegyzést a következő témákban: alternatív gyógymódok, gyermeknevelés, pénzügyek, siker, vállalkozás,  spiritualitás, a Vonzás Törvénye, feng shui. Én természetesen a gyermeknevelési vonalat erősítem benne négy kedves szerkesztőtársammal. Nagyon örültem a felkérésnek, amelyet  elsősorban a blogom miatt kaptam, ugyanakkor izgultam is, hiszen ez először jelenik meg írásom olyan körben, amely messze túlmutat a blogon. Tovább »

Szocializáció iskola nélkül 1.

Jártatok már úgy, hogy érik bennetek mindenféle gondolat, és egyszer csak visszaolvasod az összeset valaki másnak a cikkében, beszédében? Éppen készültem egy jó kis veretes bejegyzést írni a szocializációról, és tessék, a kulcsgondolatok itt vannak benne. Köszönet és hála John Taylor Gatto-nak, hogy leírta, elmondta, illetve annak is, aki lefordította. Csak ellátom néhány saját gondolattal, és kész. Csak hogy én is könnyebben emésszem a mondanivalót

A cikk nagyon hosszú és tömény, mégis javaslom, hogy olvasd el, mert nagyon tanulságos. Olyan szemfelnyitó fajta. Sok gondolatát már én is körbejártam itt, és még valószínűleg fogom is.

Idézem a cikk néhány kulcsmondatát, és kiegészítem a saját gondolataimmal, tapasztalataimmal. Tovább »

Tanuld meg jól érezni magad!

Már korábban utaltam erre a videóra, de újra előkerült, és ismét ajánlom minden szülő figyelmébe. Ugyanis nagyon komolyan át kell gondolnunk, hogy milyen jövőt szeretnénk magunknak és a gyermekeinknek. Az út, amely a 70-es, 80-as vagy talán még a 90-es években vezetett valahová, az ma már nem járható, illetve egészen pontosan nem vezet sehová. Hogy többek között miért, ezt elmondja Sir Ken Robinson. Azon kívül, hogy fontos gondolatokat oszt meg, még humora is van. Tovább »

Formamentes figyelem

Eckhart Tolle Új Föld című könyvében kétféle figyelmet említ a gyermekneveléssel kapcsolatban: a formaalapú figyelmet és a formamentes figyelmet. A formaalapú figyelmet valószínűleg mindannyian ismerjük, ez “valamilyen módon mindig a cselekvéshez vagy az értékeléshez kötődik. Elkészítetted már a házi feladatodat? Edd meg a vacsorádat! Tedd rendbe a szobádat! Moss fogat! Tedd ezt! Hagyd abba! Siess, készülj el!”

Maga Tolle sem állítja, hogy ez a fajta figyelem felesleges, hiszen főleg a kisgyermekeknek nagyon is szükségük van segítségre, útmutatásra védelemre. Ha azonban csak azt nyújtjuk számukra, elveszünk a cselekvésekben és a szülői szerepben, holott “a gyermek mélyen vágyik arra, hogy a szülő ott legyen számára, méghozzá emberi lényként, s nem holmi szerepként.” Ezt a lehetőséget adja meg az ún. formamentes figyelem, amellyel a rengeteg cselekvés közé behozhatjuk a jelenlétet, és sokkal hitelesebbé teheti a kapcsolatunkat a gyermekekkel, mint akármilyen jó szándékú irányítás. Tovább »

Szülő mint tanító

A napokban akadt a kezembe az Okosbaba szemináriumon szerzett, képeket tartalmazó CD-m, amelyen a következő logó áll: “Az én professzorom a mama.” Ez nagyon tetszett már akkor, amikor megkaptam, azt hiszem, a fő motivációs tényezők közé tartozott ez a mondat ahhoz, hogy egyáltalán belevágjak.

Azóta sokszoroson átérzem ennek a jelentőségét. Sokkal több múlik rajtunk, szülőkön, hogy merre, hogyan indul el a gyermekünk élete, mint ahogy azt gondolnánk. A gyermekünk első szellemi vezetői mindenképpen mi vagyunk. Fokozottan érvényes az új gyermekekre, vagy kristálygyermekekre.

Mivel alapvetően a példából tanulnak, a vizet prédikál, bort iszik módszer nem fog működni, vagy legalábbis nem azt a hatást váltja ki, mint amire számítunk. Általában az élethez való hozzáállás mintáját mindenképpen mi adjuk. A kristálygyerekek egy része az első életét tölti a Földön, valakitől kezdettől fogva tanulniuk kell, hogy hogyan is kell itt élni. Néha még a viccekkel és az “átvitt értelmű kifejezésekkel” is vigyázni kell, mert a gyerekek azt hiszik, az tényleg úgy van, és szó szerint értelmeznek mindent. Ők a lehetőséget hozzák el nekünk a spirituális életvitelre, és együtt össze tudjuk hangolni a kettőt. Tovább »

Előre gyártott elméletek csapdájában 2.

A gyermekek fejlesztése kapcsán gyakran előkerül az a vélemény, miszerint ahhoz, hogy a gyermekek pszichésen egészségesen fejlődjenek, iskolás korukig kizárólag a szabad játék kellene, hogy meghatározza az életüket. Ezek szerint a korai fejlesztés nemhogy felesleges, hanem egyenesen káros. Kivéve a fogyatékos gyerekeket. Pl. ha az anyuka a 2-3 éves Down-kóros gyermekét  — akinek sokkal több erőfeszítésébe kerül, mint egy egészségesnek —, többek között a Doman-módszerrel fejleszti, azt elismerés övezi, ellenben aki ugyanezt az egészséges gyermekeinél alkalmazza sokszoros hatásfokon, az ártalmas. Ez jelentette számomra az első ellentmondást.

Másrészt felmerül bennem a kérdés, hogy mit is nevezünk tulajdonképpen játéknak. Az interneten megnéztem pár definíciót, és megállapítottam, hogy nem egyszerű meghatározni, mi is az a játék. Többször visszatér az, hogy a játék gyermek spontán, szabad cselekedete, amely a világ felismerésre irányul, és örömet okoz. Viszont vannak olyan játékok, amelyeknek kőkemény szabályai vannak, (pl. társasjátékok) a gyerekek mégis szívesen játsszák, noha valamilyen szinten sérül a szabadság és a spontaneitás. Tovább »

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül. Tovább »

Óvoda válsága spirituális szemszögből

Mint már volt róla szó, az óvoda országosan akkor terjedt el nálunk, amikor a nők tömegével elkezdtek dolgozni, a gyerekeket pedig valahova kellett tenni arra az időre. Ez pedig alapjaiban rengette meg a család intézményét. Az anya, apa szerepét átvették a bölcsődék, óvodák, és gyanítom, hogy hozzájárult a szülők-gyerekek közötti konfliktusokhoz is.

Ez bizonyos szempontból szükségszerű is volt, mert a családot is új alapokra kell helyezni, ahhoz pedig előbb le kell bontani a régi, elavult mintákat.  Egyrészt a nőknek is van életfeladata a családon kívül, másrészt ideje volt, hogy az apák is aktívan részt vegyenek a gyermekek nevelésében. A családok válságát is átmenetinek lehet értelmezni, bár még lényegesen több embernél tart ez az átmenet, mint ahányan kezdünk túllépni rajta. Nálunk viszont, akik túlléptünk rajta, egyre erősebben az az igény, hogy a gyermekeinkért mi, a szülei vagyunk felelősek, és nem akarjuk az idő nagyobbik részében mással neveltetni. Pláne, ha a gyermek sem akarja. Ezért pedig folyamatos összeütközésbe kerülünk a környezetünkkel, mert nem értik, mi bajunk van. Tovább »