Egymást tanítjuk

Olvasóklub

Esti olvasóklubunk három személyről négyre bővült, amely okozott egy kis bonyodalmat a szervezésben. Beni ugyanis megirigyelte Blankát, aki esténként még kedvére olvasott. Blanka könnyű helyzetben volt, ugyanis Viola pár perc alatt elaludt az esti mesére, és onnantól kezdve neki mindegy volt, mi történik körülötte, a lámpa a legkevésbé sem zavarta. Ez sajnos nem volt igaz Brúnóra, akivel Beni osztja a szobát.

Első megoldási kísérletünk az volt, hogy Beni olvasson a nappaliban, amíg mi el nem alszunk. Ez ment is egy darabig, Beni ült, feküdt, guggolt, térdelt a zongora alatt (ennyit a padban ülni egyenes háttal testtartásról), körülötte könyvek, és olvasott. Vagy verset tanult (!). Magától. Ugyanis egy könyváruháztól ajándékba kaptuk Lackfi János egyik gyermekvers kötetét, amelyen folyt a könnyünk a röhögéstől, és Beni hetekig tanulta belőle a verseket. Ilyenkor nem értem a mindenféle verstanító segédeszközöket (láttam a neten itt-ott), ez lehetett akár egy nagyon gondosan, napokig készített lapbook is. Pedig a gyermek pikk-pakk megtanulja azt a verset, amit MEG AKAR TANULNI. Tovább »

Paradigmaváltás

Ezt a bejegyzésemet egy Facebook-poszt és az arra érkező hozzászólások ihlették. Nem is az a lényeg, hogy ki mit írt és miért, hanem az, hogy rájöttem, milyen messze kerültem már attól a világtól, amiben ők élnek, és egyszerűen nem értem a problémáikat. Arról volt mindössze szó, hogy mit tanulnak most éppen az első osztályosok matekból, és a hozzászólások között felbukkant olyan is, hogy de kár, hogy nincs idegen nyelv elsőben, majd erre a kontra, hogy minek ezzel terhelni még egy ekkora gyereket. Vagy hogy egy már olvasni tudó gyermeknek mennyire vicces, amikor a Meixner-módszer szerint olvashat egy csomó értelmetlen betűkapcsolatot.

Szóval a családommal olyan szinten más gondolati alapra kerültünk, hogy tátott szájjal olvastam, és szó szerint nem értettem semmit. Azt hiszem, ezt hívják paradigmaváltásnak… A jelenség persze egyáltalán nem új az életemben, de most már olyan nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudok elmenni mellette. Otthonoktató-otthontanuló család vagyunk, és az egyik fő csapásirányunk a soknyelvűség. Meg a Doman-módszer. Azaz minden szemben áll a jól megszokottal, a véleményem szerint  épp összedőlni készülő világrenddel. És ami a poén: a régi gondolatminta szerint egy csomó negatív hatásnak meg kellene jelennie nálunk, amiből egész egyszerűen semmi nem jelenik meg! Viszont egy másik gondolati alapra építve minden tökéletesen logikus és érthető, a részek szervesen illeszkednek az egészbe. Tovább »

Blanka, a rebellis boszorka

Ahogy korábban jeleztem, nemcsak Beniről, és a friss otthonoktatós tapasztalatokról szeretnék írni, hiszen van három másik gyermekem is, aki szintén halad a maga érdeklődése és tempója alapján. Az elmúlt fél évben Blanka is előrukkolt pár dologgal. Vele egyszerre könnyű és ugyanakkor végtelenül nehéz. Könnyű, mert elképesztő memóriája van, egyszerre képes több irányban maximálisan koncentrálni, és mindent fogni, nehéz, mert hozzá találom a legkevésbé a hangot. Ha teheti, mindennek ellenáll (sokszor kiderül, hogy igazából csak a felszínen), képes elmenni a végsőkig, hogy ez elképzeléseit érvényesítse (mint kiderült, nemcsak itthon, hanem az óvodában is), és olyan “érzékelőrendszere” van, hogy minden embert “bemér” pillanatok alatt, és annak megfelelően viselkedik vele. Nekem elég tized hajszálnyit megborulnom, kikerülnöm a belső egyensúlyból, azonnal érzékeli és támad. Jó kis jelzőműszer nekem is Tovább »

Túl snassz… avagy október, november, december értékelése

Sajnos nem tudtam annyit írni az otthonoktatásos projektről, mint szerettem volna, talán azért is, mert időközben elvesztette a projekt jellegét. Még októberben működött az, hogy szépen kiírtam Beninek a feladatokat, amelyekből megcsinálta azt, amihez épp kedve volt. Aztán valahogy elmaradt. Azt hiszem főképp azért, mert Brúnó közben oda ért a mozgásfejlődésben, hogy mindenre felmászott, fél másodpercre nem lehetett egyedül hagyni, lemászni persze még vagy másfél hónapig nem tudott, most már megy ez is, így a napok némileg tervezhetőbbek lettek. Úgy éreztem, egyre inkább a szabad tanulás felé kell elmozdulnom, ha nem megy magamtól, hát kapok egy kis külső kényszerítő erőt. Tovább »

Összefoglaló az otthonoktató találkozóról

Elnézést kérek minden kedves olvasómtól, hogy megvárattam a tájékoztató megírásával. Azonban örömmel jelenthetem mindenkinek, hogy az előadásokról hangfelvétel készült, amely meghallgatható itt, valamint Fóti Péterről videó is, amely itt tekinthető meg. Tehát senki nem marad le semmi fontosról, aki nem tudott részt venni, annál is inkább, mert a későbbiekben rendszeresen lesznek találkozók, az az igény merült fel, hogy negyedévente érdemes lenne tartani egyet, a következő várhatóan februárban lesz, de amint tudok részleteket, itt megosztom. Tovább »

Szeptember értékelése

Az első otthonoktatós hónapunk sok szempontból nagy-nagy tanulsággal szolgált. Szeptember 30-án Benivel leültünk, és átbeszéltük a célokat, és hogy hová jutottunk annak megvalósításában. Mint ahogy a korábbi bejegyzésben is írtam, szeptember első felében szabályosan paráztam attól, hogy voltak napok, amikor csak játszott, vagy hogy bizonyos típusú feladatokat egyáltalán nem végzett el, csak ha nógattam, de akkor csak szenvedtünk vele. Azt viszont felmértem, hogy ha azzal foglalkozik, amihez kedve van, 15 perc alatt többre jut, mint az iskolában egy hét alatt. A legnagyobb népszerűségnek a szövegértéses feladatok, valamint a folyóírás örvendett. A fejlődés döbbenetes volt. Azt is érdekes volt látni, hogy míg ugyanazzal a feladattal nagyon látványosan kínlódik, ha mellette vagyok, hihetetlen sebességgel, csuklóból megoldja, ha magára hagyom. Az önálló munka aránya így gyakorlatilag napról napra nő.

Sorban bemutatom, mit is terveztünk, és miből hová jutottunk.

Beni lelkét rendbe tenni:

Megállapítottuk, hogy ehhez azért kicsit több kell, mint egy hónap, annál is inkább, mert nem sikerült megtalálnom a probléma gyökerét. Beni nagyon hamar méregbe tud gurulni, és olyankor elég rondán beszél mindenkivel, kis sikertelenségek esetén kétségbeesik és sírva fakad, a testvéreire pedig rátelepszik, és mindenáron megpróbálja rájuk nyomni az akaratát. Egyik sem új dolog, csak ez utóbbi nagyon feltűnő lett, hogy napközben minden rendben van, ahogy a lányok hazajönnek az oviból, Beni szabályosan kifordul magából. De augusztusban az oviszünetben nonstop ezt csinálta. Blanka már nem nagyon hagyja magát, így Viola a legfőbb célpont. A gyógyítási repertoárban az elmúlt fél évben volt már kismillió beszélgetés, Bach-virágterápia, energetikai tisztítás, hoponoponó, Moksa Elixír, rendszeres önvizsgálat, de lassan haladunk előre. De haladunk. Érdekes volt, hogy az ovi rocki és az ovis jóga első óráját Beni tönkretette, végigbohóckodta az egészet, és sajnos a lányokat sem hagyta rendesen csinálni a gyakorlatokat. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy Beni felnőtt jógát, és felnőtt táncot szeretne, az ovi már derogál neki, így ezt rövid időn belül meg is oldottuk: a tánctanár meghívta az iskolai csoportjába, és velem jógázik itthon. Egyelőre az a megoldás, hogy ha lehet, Benit szedjük le a lányokról, mert így tudnak mindannyian érvényesülni. Ez nekem több logisztikát jelent, de megoldjuk. Tovább »

Egy kis tanév eleji tervezés

Ahogy elindult tanév, az első két napot a ráhangolódás mellett arra szántuk Benivel, hogy végignézzük, hol tart most, milyen képességekkel, készségekkel, tudással rendelkezik, és ebből kiindulva találjuk ki, hogy kb. hová szeretnénk eljutni a hivatalos tanév végére, tehát 2013 júniusára. Ezen túl minden hónap célkitűzéseit összeírjuk a hónap elején, a hónap végén pedig megnézzük, hová jutottunk. Elmondtam Beninek, hogy onnantól kezdve, hogy tudjuk, mit szeretnénk, és az le is írjuk, égi segítőink is azon vannak, hogy ezek elérésében támogassanak minket.

Saját tapasztalatból tudom, hogy ennél jobban lebontva tervezni felesleges, egyrészt mert teljesítménykényszert okoz, másrészt korlátozzuk vele magunkat, az improvizáció lehetőségét, és elvonja a figyelmünket olyan élethelyzetektől, amelyeket megkapnánk, és amelyek rendszerint, ha csak közvetve is, de segítenek e célok elérésében, vagy pedig finoman visszaterelnek bennünket a saját utunkra, ha letértünk volna róla. Tovább »

Nyári szünet és tanévkezdés

Augusztusban nem nagyon volt módom annyi időt egyben a számítógép előtt tölteni, hogy egy cikket meg tudjak írni. Itthon volt mind a négy gyermekem, délutáni szieszta már régen nincs, a két nagynak legalábbis, de most már Viola is megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó délután aludni. Amivel semmi baj nem lett volna, ha rendesen kibírja estig… Nem állítom, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor arra gondoltam, beadom a felmondásomat és elmenekülök, de végül minden szépen megoldódott.

A nyári szünetünk úgy kezdődött, hogy egy teljes hetembe került – vért izzadva -, hogy egyáltalán szót tudjak érteni a gyerekeimmel. Normális emberi szót. Nyilván minden másképp van az óvodában, másképp a nagyszülőknél, és minden gyereknek megvannak azok a dilijei, amelyeket kizárólag a szüleiknek tartogatnak. És amikor éppen szokásrendszer-váltás van, ezek csőstül borulnak a kedves szülőkre. Most ez az egész katyvasz még meg volt toldva azzal, hogy az utolsó két hétben az oviban (azóta letisztult belső ügyek miatt) elég feszült volt a légkör, és ez a gyerekeken is érződött, különösen Beni reagált mindenre érzékenyen. A saját akaratának a testvérekre nyomása, a dührohamok, hisztik eddig nem látott mértékben jelentkeztek. Tovább »

Két éves lett az Egymást tanítjuk honlap

Számomra is hihetetlen, de már két éve, hogy útnak indítottam ezt a honlapot, mindenféle nagy tervekkel, aztán minden alakult, változott, legfőképpen én mentem át meghatározó jellemfejlődésen. A második évforduló alkalmára a férjem és egy kedves barátnőm segítségével végre sikerült felrakni az e-book-ot is a honlapra, Hogyan építsük be a Doman-módszert a mindennapjainkba címmel. Remélem, sokatoknak tudok vele segíteni, bár gyakorlatban megvalósítani sokkal könnyebb, mint leírni, és az írásból kihámozni. Szeretettel várom az esetleges kérdéseket is.

Igaz, forgattam a fejemben online vállalkozás elindítását is, csak közben rájöttem, hogy erre nincs igazából se időm, se kapacitásom. A legfontosabb feladatom most az, hogy a gyermekeimet neveljem, tanítsam, és bármi egyebet csak addig a pontig érdemes vállalnom, míg nem megy ennek a rovására. Pillanatnyilag a blog az, ahol megoszthatom a tapasztalatokat, élményeket, szükség esetén válaszolok a felmerülő kérdésekre. Tovább »

Gyerekektől tanulni

Újabb gyöngyszemre bukkantam a TED konferencia anyagai között. Az előadó ezúttal egy 12 éves kislány, Adora Svitak. Érdemes figyelni arra, amit mond, mert azt hiszem, bizonyos dolgokkal kapcsolatban sok zavar van a fejekben. Én egy ideje nagyon is jól értem, hogy miről beszél, és a kivitelezést is folyamatosan csiszolom. Azért nem olyan könnyű a régi beidegződéseket megváltoztatni. Mindenesetre megnyugtatott, hogy ezúttal egy gyerek győzött meg arról, hogy a gyerek szempontjából sem olyan szörnyű az, ahogy élünk. A videót itt tudod megnézni.

Június első két hetének érzelmi mélypontján az is megkérdőjeleződött bennem, hogy van-e egyáltalán értelme a korai fejlesztésnek, hogy mi lenne, ha Brúnóval hagynám a csudába az egészet, majd ellentétes érzésként jött, hogy de hát szeretném az összes gyerekemnek ugyanazt nyújtani. Mire visszakerültem a belső középpontomba, megérkezett a válasz. Tovább »