Egymást tanítjuk

Szülőknek, akik szeretnének együtt fejlődni tehetséges gyermekükkel
  • blue
  • Hasznos oldalak
  • Hírlevél
  • Kapcsolat
  • Rólam

Egy vita margójára 1.

2012. ápr 08. Kategória Család, Elméletek, Értékrend, Gondolkodás, Iskola, Kommunikáció, Otthonoktatás, Tehetséggondozás, Tudatos szülő, Világkép, Waldorf | 8 hozzászólás

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. :) Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak :)

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

Share

Előre gyártott elméletek csapdájában 1.

2010. nov 17. Kategória Elméletek, Korai fejlesztés, Pszichológia, Rendszeridegen, Többnyelvű nevelés, Világkép | 2 hozzászólás

Azzal kezdeném, hogy nem vagyok pszichológus, de még csak különösebben olvasott sem a témában. Háromgyermekes gyakorló anya vagyok, aki előszeretettel próbál ki a fővonaltól eltérő nevelési-oktatási módszereket, mivel a “hagyományosakat” sem kielégítőnek, sem jónak nem találom, és sok már nálam sem vált be, vagy éppen több kárt okozott, mint hasznot.Az általam alkalmazott módszereket azonban a fővonalhoz tartozó gyermekpszichológia rendszeresen erősen bírálja. A “tájékozatlanságomat” már inkább előnynek érzem, mint hátránynak, ugyanis az elméletek sokszor rendkívüli módon korlátoznak, és félelmet keltenek. Láttam már rettegni anyukákat attól, mert a gyermekük szellemileg gyorsabban érett, mint az “átlag”, vagy éppen rendkívül tehetségesnek mutatkozott valamiben. Pedig a gyermeket az adott téma szórakoztatta, jól érezte magát benne, a szülőből az öröm helyett mégis a félelmet hozták az úton-útfélen hangoztatott előregyártott elméletek. Mert a gyermek “hibás”, “nem működik megfelelően” és ettől majd boldogtalan lesz, holott egy hibája van: nem “rendszerkompatibilis”, és ha valami boldogtalanná teszi valaha, az pont a rendszerhez való kötelező alkalmazkodás lesz. Tovább »

Share

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

2010. szept 20. Kategória Értékrend, Indigó- és kristálygyermek, Montessori, Spiritualitás, Világkép | 10 hozzászólás

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül. Tovább »

Share

Keresel valamit?

Idézet

"A felvilágosult modern embereknek jót tenne, ha nemcsak a gyerekeket akarnák megváltoztatni, hanem felismernék a lehetőségét annak, hogy gyermekeikkel együtt ők maguk is változhatnak, fejlődhetnek." Rüdiger Dahlke

Kategóriák

  • Család (4)
  • Doman-módszer (17)
  • Egyéb (2)
  • Életfeladat (7)
  • Elméletek (6)
  • Érezelmi Felszabadítás Technika (ÉFT) (2)
  • Értékrend (13)
  • Érzés (6)
  • Felelősség (5)
  • Felsőoktatás (2)
  • Finommotorika fejlesztése (1)
  • Gondolkodás (9)
  • Indigó- és kristálygyermek (5)
  • Írás (3)
  • Iskola (17)
  • Itt jártunk (1)
  • Játék (13)
  • Játékos oktatás (5)
  • Jellemfejlesztés (5)
  • Kérdések (1)
  • Kézműves (1)
  • Kiemelkedő tehetség (4)
  • Kommunikáció (4)
  • Korai fejlesztés (14)
  • Közösség (6)
  • Lexikai tudás (1)
  • Mesék (1)
  • Montessori (7)
  • Olvasás (5)
  • Otthonoktatás (8)
  • Óvoda (9)
  • Pénzügyi nevelés (1)
  • Pszichológia (2)
  • Rendszeridegen (2)
  • Spiritualitás (12)
  • Számolás (3)
  • Tehetséggondozás (3)
  • Teljesség (1)
  • Természettudomány (3)
  • Többnyelvű nevelés (15)
  • Tudatos szülő (11)
  • Világkép (4)
  • Waldorf (3)

Címkék

Balogh Béla diploma Doman-módszer elméletek fejlődés felelősség felsőoktatás gondolkodás Gordon-módszer hivatás idegen nyelvek iskola John Taylor Gatto Játék játékos oktatás kisgyermekkori nyelvelsajátítás kommunikáció korai fejlesztés kristálygyermek közösség Logico LÜK-füzetek mese Montessori nagycsalád olvasás otthonoktatás pszichológia spiritualitás Szabó Magda szocializáció számolás tehetséggondozás természettudomány tudatos szülő tudatosság többnyelvű nevelés világkép válság változás ÉFT értékrend érzés írás óvoda

Ezeket írtam legutóbb:

  • Otthonoktató találkozó
  • Doman-módszer folytatásokban 1.
  • Egy vita margójára 1.
  • Elmúlt két hónap…
  • Olvasunk, olvasunk, olvasunk

Ezeket írtátok Ti:

  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Otthonoktató találkozó
  • Sauze - Otthonoktató találkozó
  • Németes - Indigó felnőtt kristálygyermekekkel
  • Németes - Otthonoktató találkozó
  • Xanita - Egy vita margójára 1.
  • Katonáné Viktória - Egy vita margójára 1.
  • Neva - Doman-módszer folytatásokban 1.

Ekkor kerültek bejegyzések a blogba:

május 2012
H K S C P S V
« ápr    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Theme designed by Compare Hotel Prices
Coder Conservatories UK | Presented by Silver Jewelry