Egymást tanítjuk

A kottaszerkesztő, az új szerelem

Mint korábban írtam, Beni zongorázik, és a tanulás mellett rendszeresen improvizál, próbál hallás után játszani, tanult darabokat különböző hangnemekbe átjátszani, és nem utolsó sorban zenét is szerez. A tanára már többször kérte, hogy vizsgán, illetve házi hangversenyen játsszon saját szerzeményt is.

A szerzeményeit le is kottázza, van külön “szerzeményes füzete“, és mind a zongoratanárának, mind a szolfézstanárának adott ajándékba kézzel írott kottákat. Mivel a szövegszerkesztőt rendszeresen használja, kérdezte, hogy van-e olyan program, amibe kottákat lehet beírni. Kell neki lenni, bár én még ilyet nem használtam, találtunk is ingyenes szoftvert az interneten (Finale NotePad, van egyébként fizetős része is, további pluszokkal, de nekünk pillanatnyilag elég ez). Nekem még hozzászagolni sem volt módom, pedig január óta nyúzzák ezt a szoftvert.

Persze azzal kezdődött, hogy Beni beírta az összes szerzeményét, külön örült annak a funkciónak, hogy vissza lehet hallgatni, amit lekottázott, így legalább ellenőrizheti, hogy pontos-e, ez főleg ritmus szempontjából érdekes. Aztán szerzett pár újat is, már egyenesen itt. Őszintén szólva jobban szeretem, ha alapvetően a hangszerrel komponál, de ez is működik.

Aztán Blankával együtt elkezdték felfedezni a további lehetőségeket, pl. hogy más hangszereket is be lehet állítani, akár egyszerre többet is, és elkezdtek készülni a partitúrák is. Azt tudni kell, hogy Beni szerkeszt, nála a műveknek van eleje, lezárása, szerkezeti egységei, és ért az összhangzattanhoz is, bár fogalmam sincs, honnan. Blankán ezzel szemben “átfolyik” minden, nála úgy tűnik, hogy összevissza rakja be a hangokat, ritmusokat, mégis, ahogy az egész szól a végén, az elképesztő. Amit ő alkot, olyan mint egy folyószakasz, le se zárja, hogy folytathassa tovább, ha kedve van.

Blanka egyik fenomenális alkotása az orgonára, zongorára és csembalóra írt műve, Beni pedig írt kórusművet az Éliás, Tóbiásból, mert hogy dúdoló emberi hangot is be lehet állítani. És ez csak a kezdet.

Márciusban voltunk a Váci Szimfonikus Zenekar koncertjén, Beni a végén azt mondta, hogy akkor ír valamit szimfonikus zenekarra is. Végül is volt alkalma megfigyelni, milyen hangszereket használnak. Szimfonikus zenekar ugyan nem lett belőle, de elővette az én szerzeményemet (kb. 13-14 éves koromban én is alkottam egyet zongorára), és átdolgozta zenekarra. A zongorára írt részt áttette szintetizátorra, beállított mellé egy akusztikus és egy elektromos basszusgitárt, egy dobszettet és egy tubát. (Nem mindennapi hangszerelés, az tény… képzett zenésznek nem biztos, hogy eszébe jutna ilyen. :)) A tubából dallamjátszó hangszert csinált, és meglepően jó második szólamot kreált ez eredetihez. Megpróbáltunk mp3 formátumot gyártani a műből, de az a baj, hogy a “transzformáció” során sok minden torzul, pl. a tubát alig lehet hallani, ha magában a kottaszerkesztőben hallgatjuk vissza, sokkal jobb.

Szóval folyik a kísérletezés, néha megdöbbentő eredménnyel. Viola is beszállt az alkotásba, bár ő leginkább gyerekdalokat kottáz le, de a gépen találtunk egy Brúnó kreálmányt is (az alkotási folyamatot nem láttuk), a címe kb. gfdalkjp, a szerző kb. sigbéjogw, beállított zongorát, ütembeosztást, és telerakta hangjeggyel a kottát, szóval alaposan megfigyelte, hogy csinálják a nagyok. Viszont az mindannyiunk számára rejtély, hogy tett bele az egyik hanghoz kb. 35 pótvonalat…