Egymást tanítjuk

Ha anya kimerül…

Egy olyan témáról szeretnék most írni, amelyről valahogy nem beszélünk (eleget), mintha nem létezne. Ez a dolog természetesen nemcsak az otthontanuló családokat érintheti, hanem bárkit, hiszen (szerintem) a nők végleges kimerülése és a család szolgájává válása sokkal inkább kollektív női probléma, nem otthontanulós. Viszont az otthontanulással át-, illetve visszavesszük a feladatot és a felelősséget olyan területeken is, amelyeket az előző generációkban (és most is) jobbára az oktatási intézmények láttak (látnak) el. Nem feltétlenül a tanítás, hanem inkább a környezetteremtés, hogy érdeklődésüknek megfelelően tudjanak tanulni a gyerekek, és az is, hogy elegendő mennyiségű mintát lássanak családon kívül is, legyen mód testmozgásra, stb. És amíg a gyerekek nem önjáróak, ez a feladat a szülőké, és mivel rendszerint az apa hétköznap dolgozik és pénzt keres, elsősorban az anyáé. (Természetesen a dolgozó anyának sem könnyebb, de ennek a posztnak nem az összehasonlítás a célja.)

Ami a dolgot tovább nehezíti, hogy nem a jól kitaposott úton járunk (mivel azt már ismerjük, tudjuk, hova vezet, és arra nem szeretnénk menni), és a saját utat kialakítani sokszor szintén embert próbáló tényező. A hasonló cipőben járókkal való tapasztalatcsere sem feltétlenül segít, mert mindenki másmilyen batyuval jön, mások az elképzelései. Néha úgy érzem magam, hogy mikor valamilyen helyzetre végre, sokadik nekifutás után sikerült megtalálni azt a megoldást, ami megnyugtató, hatékony és mindegyik érintett félnek megfelel, három új teremtődik a helyébe. Tovább »

Otthontanulás folytatódik

Szeptembertől úgy módosult az életünk, hogy már Blanka is itthon van, papíron első osztályos. Azzal tisztában voltam, hogy Blanka egészen más karakter, mint Beni, valamint azzal is, hogy ők ketten rendszerint nem férnek meg egymással, konfliktus konfliktus hátán, de majd csak kialakul valahogy.

Kialakult. A szeptember nem volt egyszerű, tényleg össze kellett szokniuk, rengeteg veszekedés volt, de októberre drasztikusan visszaesett a mennyiség. Amíg nem voltak együtt szinte egész nap, addig a kevesebb együtt töltött időben biztosan robbant valami, most már azért jobb.

A délelőtti együttléteink nem módosultak abban a tekintetben, hogy szabadon tanulás van, azzal foglalkozik mindenki, amihez kedve, érdeklődése van, illetve ha kérdése van, vagy valamiben segítségre van szüksége, akkor ott vagyok. (Természetesen Brúnóra nem teljesen ez vonatkozik, mert ő még azért jobban igényli, hogy többet legyek vele.) A különböző nyelveket továbbra is használjuk, hetenként mást, de ez mindenkinek megfelel. Tovább »

Paradigmaváltás

Ezt a bejegyzésemet egy Facebook-poszt és az arra érkező hozzászólások ihlették. Nem is az a lényeg, hogy ki mit írt és miért, hanem az, hogy rájöttem, milyen messze kerültem már attól a világtól, amiben ők élnek, és egyszerűen nem értem a problémáikat. Arról volt mindössze szó, hogy mit tanulnak most éppen az első osztályosok matekból, és a hozzászólások között felbukkant olyan is, hogy de kár, hogy nincs idegen nyelv elsőben, majd erre a kontra, hogy minek ezzel terhelni még egy ekkora gyereket. Vagy hogy egy már olvasni tudó gyermeknek mennyire vicces, amikor a Meixner-módszer szerint olvashat egy csomó értelmetlen betűkapcsolatot.

Szóval a családommal olyan szinten más gondolati alapra kerültünk, hogy tátott szájjal olvastam, és szó szerint nem értettem semmit. Azt hiszem, ezt hívják paradigmaváltásnak… A jelenség persze egyáltalán nem új az életemben, de most már olyan nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudok elmenni mellette. Otthonoktató-otthontanuló család vagyunk, és az egyik fő csapásirányunk a soknyelvűség. Meg a Doman-módszer. Azaz minden szemben áll a jól megszokottal, a véleményem szerint  épp összedőlni készülő világrenddel. És ami a poén: a régi gondolatminta szerint egy csomó negatív hatásnak meg kellene jelennie nálunk, amiből egész egyszerűen semmi nem jelenik meg! Viszont egy másik gondolati alapra építve minden tökéletesen logikus és érthető, a részek szervesen illeszkednek az egészbe. Tovább »

Családi kupaktanács

Az ünnepek alatt, és úgy általában a téli szünetben teljesen felborult az életünk. Tényleg azt terveztük, hogy maximálisan a gyerekekkel foglalkozunk, játszunk, beszélgetünk. Sikerült korábban pár olyan “programomat” felülírni, amely már inkább csak akadályozott, és jól éreztem magam, szabadon. Hogy nem idegesítettem magam azon, hogy a konyha tiszta retek maradt szentestére, ahelyett hogy azt súroltam volna, inkább a fát díszítettük együtt nyugiban, sehova sem rohanva. Teljesen jól kezeltem azokat az embereket is, akiket korábban nem nagyon, szóval minden rendben lett volna, ha…

Először is az összes gyereket elkapta valamilyen brutális nátha, de megoldottunk már ennél nagyobb problémákat is, ki is jöttek belőle pár nap alatt. Gyógyító ismerőseim megnyugtattak: a karácsonynak akkora energiája van, hogy az teljesen általános, hogy betegségtünetek jelentkeznek. Brúnó elkezdett nem aludni éjszaka, először négyszer kelt fel, aztán nyolcszor, aztán kb. tizenötször, és az ötödik át nem aludt éjszaka után kiborult nálam a bili. Addig még egészen jól helytálltam… Akkor fogtam gyanút, hogy mi lehet a probléma, mikor Brúnó nemes egyszerűséggel kirugdosta Violát az ölemből. Hogy féltékeny! Még meg sem oldottuk teljesen ezt a feladatot, Blanka is bedurvult, szépen elkezdte ellehetetleníteni az életünket. Az estékkel kezdődött, hogy már éjfélig nem volt nyugalmunk, aztán jött a nappal is, mindent otthagyott felibe-harmadába, a társasjátékokat is – amelyeket mellesleg ő választott ki – , a testvérek nem kis bosszúságára. Nem értettük, mi van, arra különösen odafigyeltünk, hogy Blankával mindketten foglalkozzunk külön is, minden nap. Ha azt kérdeztük, mi hiányzik neki, a válasz azt volt, hogy az, amit éppen csinál, vagy amit egy perce tett tönkre éppen. Tovább »

Ha a gyermek szuperérzékeny

Azzal kezdeném, hogy egyelőre nem ismerem Elaine N. Aron szuperérzékenyekről szóló könyveit (ami késik, nem múlik), amit leírok, saját megfigyelésen alapul, aztán majd meglátom, mennyire van szinkronban az említett szakirodalommal. Beni lelkiállapotában, viselkedésében egyre erősebb a pozitív változás. Tény, hogy továbbra is használtam egy pár tisztító, rezgésszint emelő módszert ezzel kapcsolatban, de a megoldás messze túlmutat ezeken, és kezd összeállni a kép. Ahhoz tudom hasonlítani az élményt, mintha folyamatosan kapnék puzzle-darabkákat, sokszor csak egy érzés formájában, amit akkor még szavakba se tudok önteni, de elraktározom, mert tudom hogy jelentősége van. Persze először a kép egymástól távoli részeit kapom, és akkor még az összefüggést sem látom, aztán rövid idő alatt jön sok-sok rész, és a kép kezd kirajzolódni. Tovább »

A szabadságról

A szabadság szóval és elméletével nagyon szeretnek az emberek dobálózni, hirdetik úton-útfélen a gyermekneveléssel és a tanítással, oktatással kapcsolatban is, közben pedig azon sem csodálkozom, ha elhivatott pedagógusok panaszkodnak, hogy hová is vezetett ez a nagy szabadság… A probléma az, hogy a legtöbbünknek nagy valószínűséggel fogalma sincs arról, hogy mi is a szabadság, rengetegen összekeverik a féktelenséggel, mások meg akkor is szabadnak hiszik magukat, ha kőkemény elvárások mentén élik az életüket. Létezik-e egyáltalán teljes szabadság, illetve hogyan tudom a szabadon nevelés, tanítás elméletét jól kivitelezni a gyakorlatban, ezekre a kérdésekre kerestem a választ, és nagyon jó támpontokat találtam A. S. Neill: Summerhill című könyvében. A könyv olvasását szeretettel ajánlom mindenkinek, akit érdekel az oktatásnak egy más, erősen szokatlan, ám hosszú távon annál eredményesebb módja. Ezen kívül sok fontos idézetet olvashatsz a könyvből itt. Tovább »

Nyári szünet és tanévkezdés

Augusztusban nem nagyon volt módom annyi időt egyben a számítógép előtt tölteni, hogy egy cikket meg tudjak írni. Itthon volt mind a négy gyermekem, délutáni szieszta már régen nincs, a két nagynak legalábbis, de most már Viola is megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó délután aludni. Amivel semmi baj nem lett volna, ha rendesen kibírja estig… Nem állítom, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor arra gondoltam, beadom a felmondásomat és elmenekülök, de végül minden szépen megoldódott.

A nyári szünetünk úgy kezdődött, hogy egy teljes hetembe került – vért izzadva -, hogy egyáltalán szót tudjak érteni a gyerekeimmel. Normális emberi szót. Nyilván minden másképp van az óvodában, másképp a nagyszülőknél, és minden gyereknek megvannak azok a dilijei, amelyeket kizárólag a szüleiknek tartogatnak. És amikor éppen szokásrendszer-váltás van, ezek csőstül borulnak a kedves szülőkre. Most ez az egész katyvasz még meg volt toldva azzal, hogy az utolsó két hétben az oviban (azóta letisztult belső ügyek miatt) elég feszült volt a légkör, és ez a gyerekeken is érződött, különösen Beni reagált mindenre érzékenyen. A saját akaratának a testvérekre nyomása, a dührohamok, hisztik eddig nem látott mértékben jelentkeztek. Tovább »

Hoponoponó a gyermeknevelésben

A Hoponoponóról jó sokáig csak annyit tudtam, hogy azt jelenti: Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. 2011 karácsonya körül történt, hogy egy héten belül kb. hatodjára futottam bele Joe Vitale és Dr. Ihakeakala Hew Len Hoponoponó című könyvébe, amely magyarul az Agykontroll Kft. gondozásában jelent meg. Az ilyet már jelként kezelem, meg is rendeltem a könyvet, és rögtön egymás után kétszer is elolvastam. Több helyen írtak már nagyon jó összefoglalókat a könyvről, ezért nem is írok még egyet, itt elolvashatod.

Buzgón el is kezdtem alkalmazni a könyvben olvasható módszer némelyikét, és úgy másfél hónapig egészen jól ment, utána viszont nem akart működni. Most már tudom, ez a 2012-es év egyszerűen ilyen, elképesztő hullámhegyeket és hullámvölgyeket tudok megélni, sokszor egyik napról a másikra is, és hasonló tapasztalatokról több ismerősömtől kaptam megerősítést.

Akkor úgy éreztem, a módszer tele van hiányzó láncszemekkel, Joe Vitale több helyen is írja, hogy a Hoponoponó-tanfolyamon elhangzottak nagy részét nem is közölheti, titoktartási szerződés köti. Ó, ha lenne ilyen tanfolyam Magyarországon is. Hát lett, március 15-én érkezett ebből a célból Mabel Katz, és volt szerencsém az ő előadását meghallgatni. Azóta az ő könyve is megjelent magyarul, Az élet legkönnyebb útja címmel. Az előadás anyagát szigorúan szerzői jogok védik, így csak óvatosan csemegézek belőlük, és inkább a saját tapasztalataimat mesélem. Tovább »

Szocializáció iskola nélkül 2.

Folytatom a John Taylor Gatto beszédéből vett idézeteket, kiegészítve a saját gondolataimmal.

“Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.”

Ez az, amit évek óta próbálok bizonyítani. Hol van a világon olyan hely, ahol azonos korú emberek vannak összezárva? Az iskolán kívül sehol. Mégis hányan, de hányan hiszik, hogy ez a szocializáció csúcsa… A természeti népekre gondoltam, ahol az emberek egész nap együtt élnek, fiatalok és öregek, felnőttek és gyerekek, és a gyerekek mégis gyerekek maradnak. Mi ezzel szemben mesterségesen leválasztjuk őket a felnőttektől, de minifelnőtteket csinálunk belőlük: ne játssz, ne álmodozz, figyelj, koncentrálj. Igaz, a mi kultúránk bőven kitermelt olyan helyzeteket, ahol a gyereknek semmi keresnivalója nincs, de ez a teljes leválasztás a valódi tanulás lehetőségét is elveszi a gyerekektől. A gyerekeknek ugyanis nem egymástól kellene tanulni a világot, hanem a felnőttektől. Tovább »

Szocializáció iskola nélkül 1.

Jártatok már úgy, hogy érik bennetek mindenféle gondolat, és egyszer csak visszaolvasod az összeset valaki másnak a cikkében, beszédében? Éppen készültem egy jó kis veretes bejegyzést írni a szocializációról, és tessék, a kulcsgondolatok itt vannak benne. Köszönet és hála John Taylor Gatto-nak, hogy leírta, elmondta, illetve annak is, aki lefordította. Csak ellátom néhány saját gondolattal, és kész. Csak hogy én is könnyebben emésszem a mondanivalót

A cikk nagyon hosszú és tömény, mégis javaslom, hogy olvasd el, mert nagyon tanulságos. Olyan szemfelnyitó fajta. Sok gondolatát már én is körbejártam itt, és még valószínűleg fogom is.

Idézem a cikk néhány kulcsmondatát, és kiegészítem a saját gondolataimmal, tapasztalataimmal. Tovább »