Egymást tanítjuk

Szabadon tanulás és a szülő

A szabadon tanulás hosszútávú befektetés. Alapja a hit és a bizalom, és a lehető legkevesebb kontroll. Fontosnak tartom emellett a gyermekre irányuló elvárások drasztikus csökkentését, a mindenféle mérések kiiktatását, valamint fokról fokra elengedni a Mátrixot, a gondolkodásmintát, amelyet eddig a tanulásról gondoltunk. Ez az a bizonyos önnevelés, amely mindenképp szükséges, ha szabadon tanulást választunk. Ha fontosak az érdemjegyek, vagy az, hogy komoly problémának éljük meg, ha Pistike már tud karácsonyra olvasni, a mi gyerekünk meg nem, ha elhisszük, hogy mindenképp papírok kellenek az életben maradáshoz, akkor nekünk a hagyományos iskolarendszer való.

A saját gyerekeimen már megfigyeltem, de észrevettem más ismerős gyerekeken is, hogy míg a szabad környezetben kiteljesedik, elképesztő dolgokra képes, amint találkozik az elvárásokkal, a nyomással, hogy teljesítsen, azonnal begörcsöl, és nem mutat semmit. És a nyomás sajnos legtöbb esetben a szülőtől származik, bár nem mindig tudatosan. Tovább »

Gyerekektől tanulni

Újabb gyöngyszemre bukkantam a TED konferencia anyagai között. Az előadó ezúttal egy 12 éves kislány, Adora Svitak. Érdemes figyelni arra, amit mond, mert azt hiszem, bizonyos dolgokkal kapcsolatban sok zavar van a fejekben. Én egy ideje nagyon is jól értem, hogy miről beszél, és a kivitelezést is folyamatosan csiszolom. Azért nem olyan könnyű a régi beidegződéseket megváltoztatni. Mindenesetre megnyugtatott, hogy ezúttal egy gyerek győzött meg arról, hogy a gyerek szempontjából sem olyan szörnyű az, ahogy élünk. A videót itt tudod megnézni.

Június első két hetének érzelmi mélypontján az is megkérdőjeleződött bennem, hogy van-e egyáltalán értelme a korai fejlesztésnek, hogy mi lenne, ha Brúnóval hagynám a csudába az egészet, majd ellentétes érzésként jött, hogy de hát szeretném az összes gyerekemnek ugyanazt nyújtani. Mire visszakerültem a belső középpontomba, megérkezett a válasz. Tovább »

Amikor a kicsi azt szeretné, amit a nagyok

Egy korábbi bejegyzésben már írtam arról, hogy néha egészen meglepő témák foglalkoztatják a gyerekeket. Számomra eddig a legnagyobb meglepetés Viola, aki ugyan még csak két éves, beszélni még nem akar, viszont egyéb dolgokban szédületesen halad a nagyobb testvérek után. A Doman-módszerben, korai fejlesztésben, többnyelvű nevelésben a harmadik “kísérleti alanyom”, de ő produkál olyan dolgokat, amelyeket a többieknél nem tapasztaltam. A beszédfejlődés késése magyarázható a többnyelvű neveléssel is, de nem aggódom, ugyanis mindhárom nyelven tökéletesen veszi az információkat, a maga módján “metakommunikál”, a hallása tökéletes, és már volt hasonló tapasztalatom Benivel, aki szintén nem beszélt 27 hónapos koráig. Aztán meg rögtön mondatokban. Tovább »

Lehet egy gyermekkel több?

Kedves Olvasóim!

Nem jelentkeztem új bejegyzéssel az elmúlt hónapokban, annak ellenére, hogy bőven lenne, lett volna miről írnom. Február elején megtudtam, hogy októberre érkezik a negyedik gyermekünk. A hír kissé meglepett bennünket, annak ellenére, hogy tudtam, hogy van még egy kisfiú, aki hozzánk szeretne megszületni. Tulajdonképpen évek óta kapcsolatban vagyok vele, csak a harmadik gyermekem, Viola születése után mintha elvesztettem volna ezt a kapcsolatot. Ez fájt is akkor, de emellett azt is éreztük, hogy fizikailag éppen eléggé leterhel minket a három gyermek, rájuk is szeretnénk a lehető legtöbb figyelmet fordítani, tehát elengedtük Őt.

De Neki mégiscsak fontos dolga van itt, nekünk pedig fontos tanulnivalónk, hiszen úgy döntött, jön. Annak ellenére, hogy materiális szinten gyakorlatilag esélye sem volt… Tovább »

Szülő mint tanító

A napokban akadt a kezembe az Okosbaba szemináriumon szerzett, képeket tartalmazó CD-m, amelyen a következő logó áll: “Az én professzorom a mama.” Ez nagyon tetszett már akkor, amikor megkaptam, azt hiszem, a fő motivációs tényezők közé tartozott ez a mondat ahhoz, hogy egyáltalán belevágjak.

Azóta sokszoroson átérzem ennek a jelentőségét. Sokkal több múlik rajtunk, szülőkön, hogy merre, hogyan indul el a gyermekünk élete, mint ahogy azt gondolnánk. A gyermekünk első szellemi vezetői mindenképpen mi vagyunk. Fokozottan érvényes az új gyermekekre, vagy kristálygyermekekre.

Mivel alapvetően a példából tanulnak, a vizet prédikál, bort iszik módszer nem fog működni, vagy legalábbis nem azt a hatást váltja ki, mint amire számítunk. Általában az élethez való hozzáállás mintáját mindenképpen mi adjuk. A kristálygyerekek egy része az első életét tölti a Földön, valakitől kezdettől fogva tanulniuk kell, hogy hogyan is kell itt élni. Néha még a viccekkel és az “átvitt értelmű kifejezésekkel” is vigyázni kell, mert a gyerekek azt hiszik, az tényleg úgy van, és szó szerint értelmeznek mindent. Ők a lehetőséget hozzák el nekünk a spirituális életvitelre, és együtt össze tudjuk hangolni a kettőt. Tovább »

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül. Tovább »

Rendszeridegen gyermekek

Nagyon foglalkoztat a téma, hogy miért van az, hogy egyre kevesebb gyermek képes alkalmazkodni az iskola követelményeihez, kereteihez, sőt lassanként megjelennek azok, akik az óvodához sem. Főleg azért, mert ezt a fajta “rendszeridegenséget” érzékelem a saját gyermekeimnél is.

Persze rengeteg oka lehet, kezdve a gyermekükre egyáltalán nem figyelő, problémahalmozó szülőktől, a túl sok tévén át a szabályok, keretek nélküli nevelésig. Arról nem is beszélve, hogy széles körű társadalmi probléma jelenik meg az iskola, illetve az óvoda szintjén. Ez teljesen érthető. De mi magyarázza azt, hogy a harmonikus családi háttérrel rendelkező, jól nevelt gyermekek is ellenállnak az oktatási intézményeknek? A megközelítés még ebben az esetben is az, hogy a gyerek “hibásan működik” és “meg kell javítani”.

Én viszont az gondolom, hogy a nézőpont is hibás. Ha a gyermekek ilyen mértékben nem tudnak igazodni a rendszerhez, nagy a valószínűsége, hogy maga a rendszer nem tudja már betölteni a szerepét, és főként azon kellene változtatni. Tovább »