Egymást tanítjuk

Szabadon tanulás és a szülő

A szabadon tanulás hosszútávú befektetés. Alapja a hit és a bizalom, és a lehető legkevesebb kontroll. Fontosnak tartom emellett a gyermekre irányuló elvárások drasztikus csökkentését, a mindenféle mérések kiiktatását, valamint fokról fokra elengedni a Mátrixot, a gondolkodásmintát, amelyet eddig a tanulásról gondoltunk. Ez az a bizonyos önnevelés, amely mindenképp szükséges, ha szabadon tanulást választunk. Ha fontosak az érdemjegyek, vagy az, hogy komoly problémának éljük meg, ha Pistike már tud karácsonyra olvasni, a mi gyerekünk meg nem, ha elhisszük, hogy mindenképp papírok kellenek az életben maradáshoz, akkor nekünk a hagyományos iskolarendszer való.

A saját gyerekeimen már megfigyeltem, de észrevettem más ismerős gyerekeken is, hogy míg a szabad környezetben kiteljesedik, elképesztő dolgokra képes, amint találkozik az elvárásokkal, a nyomással, hogy teljesítsen, azonnal begörcsöl, és nem mutat semmit. És a nyomás sajnos legtöbb esetben a szülőtől származik, bár nem mindig tudatosan. Tovább »

Első vizsgánk

Május végén Beni túljutott élete első vizsgáján. Végül is olvasásból és környezetismeretből jól megfeleltet, matematikából megfeleltet kapott. Emellett megkaptuk azt, amit a leginkább szerettünk volna elkerülni. Azért is vártam eddig a beszámolással, mert le kellett higgadnom, és azon túl meg kellett értenem, hogy  mi miért történt. Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy kár ezen rágódni, hiszen erre valamilyen szinten számítani lehetett, mivel bomlasztó elemek vagyunk egy szétesőben lévő rendszerben. De aztán kiderült, hogy ennél kicsit többről van szó. A lényeg, hogy megtapasztaltuk azt, amit sikerült már jónéhány otthonoktatónak, annak a bizonygatását, hogy az iskolánál jobb nincs, és mekkora merényletet követünk el a gyermek ellen, ha nem jár oda.

Mindent összevetve: az úgynevezett rejtett tantervből buktunk meg csúfosan, de másik nézőpontból nézve erre tulajdonképpen még büszke is lehetek, hiszen ez volt a cél. A rejtett tanterv megérne egy külön posztot, most csak címszavakban utalok rá. John Taylor Gattónak van egy könyve a témáról: Dunbing us down. The hidden curriculum of compulsory schooling. (Elbutításunk. A kötelező oktatás rejtett tanterve). Most olvasom angolul, de még nem értem a végére. Idézek a könyv előszavából: A társadalomfilozófus Hannah Arendt írta egyszer: „Az önkényuralmi nevelés célja sosem az volt, hogy meggyőződéseket adjon át, hanem az, hogy megakadályozza azt a képességet, hogy valaki meggyőződéseket tudjon kialakítani.” (Hanna Arendt, Totalitarianism. New York: Harcourt Brace Jovanovich, 1968. 168. o.) Az előszót elolvashatod magyarul itt. Ami Beni vizsgáján előjött, hogy a  rejtett tanterv része a feltétlen engedelmesség, mások igazságának kérdés nélküli elfogadása, és hogy egyetlen helyes út van. Többek között ezekkel a módszerekkel lehet kinevelni a rendszer engedelmes szolgáit. Tovább »

Ha a gyermek szuperérzékeny

Azzal kezdeném, hogy egyelőre nem ismerem Elaine N. Aron szuperérzékenyekről szóló könyveit (ami késik, nem múlik), amit leírok, saját megfigyelésen alapul, aztán majd meglátom, mennyire van szinkronban az említett szakirodalommal. Beni lelkiállapotában, viselkedésében egyre erősebb a pozitív változás. Tény, hogy továbbra is használtam egy pár tisztító, rezgésszint emelő módszert ezzel kapcsolatban, de a megoldás messze túlmutat ezeken, és kezd összeállni a kép. Ahhoz tudom hasonlítani az élményt, mintha folyamatosan kapnék puzzle-darabkákat, sokszor csak egy érzés formájában, amit akkor még szavakba se tudok önteni, de elraktározom, mert tudom hogy jelentősége van. Persze először a kép egymástól távoli részeit kapom, és akkor még az összefüggést sem látom, aztán rövid idő alatt jön sok-sok rész, és a kép kezd kirajzolódni. Tovább »

Két éves lett az Egymást tanítjuk honlap

Számomra is hihetetlen, de már két éve, hogy útnak indítottam ezt a honlapot, mindenféle nagy tervekkel, aztán minden alakult, változott, legfőképpen én mentem át meghatározó jellemfejlődésen. A második évforduló alkalmára a férjem és egy kedves barátnőm segítségével végre sikerült felrakni az e-book-ot is a honlapra, Hogyan építsük be a Doman-módszert a mindennapjainkba címmel. Remélem, sokatoknak tudok vele segíteni, bár gyakorlatban megvalósítani sokkal könnyebb, mint leírni, és az írásból kihámozni. Szeretettel várom az esetleges kérdéseket is.

Igaz, forgattam a fejemben online vállalkozás elindítását is, csak közben rájöttem, hogy erre nincs igazából se időm, se kapacitásom. A legfontosabb feladatom most az, hogy a gyermekeimet neveljem, tanítsam, és bármi egyebet csak addig a pontig érdemes vállalnom, míg nem megy ennek a rovására. Pillanatnyilag a blog az, ahol megoszthatom a tapasztalatokat, élményeket, szükség esetén válaszolok a felmerülő kérdésekre. Tovább »

Hoponoponó a gyermeknevelésben

A Hoponoponóról jó sokáig csak annyit tudtam, hogy azt jelenti: Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. 2011 karácsonya körül történt, hogy egy héten belül kb. hatodjára futottam bele Joe Vitale és Dr. Ihakeakala Hew Len Hoponoponó című könyvébe, amely magyarul az Agykontroll Kft. gondozásában jelent meg. Az ilyet már jelként kezelem, meg is rendeltem a könyvet, és rögtön egymás után kétszer is elolvastam. Több helyen írtak már nagyon jó összefoglalókat a könyvről, ezért nem is írok még egyet, itt elolvashatod.

Buzgón el is kezdtem alkalmazni a könyvben olvasható módszer némelyikét, és úgy másfél hónapig egészen jól ment, utána viszont nem akart működni. Most már tudom, ez a 2012-es év egyszerűen ilyen, elképesztő hullámhegyeket és hullámvölgyeket tudok megélni, sokszor egyik napról a másikra is, és hasonló tapasztalatokról több ismerősömtől kaptam megerősítést.

Akkor úgy éreztem, a módszer tele van hiányzó láncszemekkel, Joe Vitale több helyen is írja, hogy a Hoponoponó-tanfolyamon elhangzottak nagy részét nem is közölheti, titoktartási szerződés köti. Ó, ha lenne ilyen tanfolyam Magyarországon is. Hát lett, március 15-én érkezett ebből a célból Mabel Katz, és volt szerencsém az ő előadását meghallgatni. Azóta az ő könyve is megjelent magyarul, Az élet legkönnyebb útja címmel. Az előadás anyagát szigorúan szerzői jogok védik, így csak óvatosan csemegézek belőlük, és inkább a saját tapasztalataimat mesélem. Tovább »

Gyerekektől tanulni

Újabb gyöngyszemre bukkantam a TED konferencia anyagai között. Az előadó ezúttal egy 12 éves kislány, Adora Svitak. Érdemes figyelni arra, amit mond, mert azt hiszem, bizonyos dolgokkal kapcsolatban sok zavar van a fejekben. Én egy ideje nagyon is jól értem, hogy miről beszél, és a kivitelezést is folyamatosan csiszolom. Azért nem olyan könnyű a régi beidegződéseket megváltoztatni. Mindenesetre megnyugtatott, hogy ezúttal egy gyerek győzött meg arról, hogy a gyerek szempontjából sem olyan szörnyű az, ahogy élünk. A videót itt tudod megnézni.

Június első két hetének érzelmi mélypontján az is megkérdőjeleződött bennem, hogy van-e egyáltalán értelme a korai fejlesztésnek, hogy mi lenne, ha Brúnóval hagynám a csudába az egészet, majd ellentétes érzésként jött, hogy de hát szeretném az összes gyerekemnek ugyanazt nyújtani. Mire visszakerültem a belső középpontomba, megérkezett a válasz. Tovább »

Egy vita margójára 2.

Korábban írtam egy facebook-on elkezdett vitáról, most kibontanék pár lényegesnek tartott részletet. Azaz mennyire a társadalom színtere az iskola, szerezhet-e más mintát a gyermek a szülein kívül, ha nem jár iskolába, egészséges-e csak gyerekek között élni. (Sajnos a busmanokról csak jogvédett képet találtam, így kicsit mással illusztrálom, de a lényeg ugyanaz :)).

A vita azért kezdett parttalanná válni – és erre az apuka utolsó megjegyzésekor jöttem rá -, mert olyan az egész, mintha különböző frekvenciákon beszélgetnénk, következésképp szépen elbeszélgetünk egymás mellett, és az ő szemszögéből az én véleményem tele van ellentmondással. Amikor megemlítettem az amerikai OTTHONOKTATÁSI tapasztalatokat, azzal válaszolt, hogy az amerikaiak közül nem azért járnak sokan MAGÁNISKOLÁBA, mert oda akarnak, hanem mert nincs más a közelben. Ezt az állítást se bizonyítani, se cáfolni nem tudom, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hány amerikai jár magániskolába és miért. A képzavar lepett meg, miszerint az otthonoktatást magániskolaként értelmezte. Ebből nekem az jött le, hogy egyrészt vagy nem hallotta még magát a fogalmat, és / vagy el sem tudja képzelni, hogy a civilizált világban létezik más alternatíva is a gyerekek számára, mint az iskola, nemhogy az még  jól is tudjon működni.

Az egyik sarkalatos pont természetesen a szocializáció kérdésköre volt. Nála ez (mint oly sok másnál) a kortársakkal való együttlétet jelenti. Szerintem a mindenféle korú emberrel való együttlétet. Ő azt mondja, hogy az iskolában a gyermeknek lehetősége van megismerni a társadalmat, mert ott mindenféle gyerek előfordul, szegény és gazdag, célratörő és kevésbé az, szorgalmas és lusta, stb. Ez természetesen igaz, én nem is ezt kétlem, csak egy másik szintről nézem a problémát. Ez alapján pedig van egy felnőtt társadalom, egy gyerektársadalom és egy öreg-társadalom, amelyek között egyre kevesebb az átjárás. Ennek az állapotnak pedig az egyik legfőbb letéteményese és konzerválója az iskola rendszere, függetlenül a benne dolgozó pedagógusok személyétől, és attól, hogy valamikor milyen céllal indult. Az a szocializáció csak a gyerektársadalomba illeszkedést oldhatja meg, a többit nem. Már amennyiben gyerektársadalomnak tekinthető egy osztály, egy ugyanolyan korú gyerekekből álló csoport, függetlenül attól, hogy ők hányfélék. Mert az nagyon szép elmélet, hogy sok osztály van, a gyakorlatban ezek között az átjárás, a kapcsolatok kiépülése a saját tapasztalatom szerint nem igazán jellemző. Akinek vannak, voltak baráti kapcsolatai idősebb, fiatalabb gyerekekkel, azt sokkal inkább köszönhette a testvére(i) baráti kapcsolatainak vagy éppen a környéken lakó gyerekeknek, mint az iskolának. Tovább »

Egy vita margójára 1.

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

Szocializáció iskola nélkül 2.

Folytatom a John Taylor Gatto beszédéből vett idézeteket, kiegészítve a saját gondolataimmal.

“Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.”

Ez az, amit évek óta próbálok bizonyítani. Hol van a világon olyan hely, ahol azonos korú emberek vannak összezárva? Az iskolán kívül sehol. Mégis hányan, de hányan hiszik, hogy ez a szocializáció csúcsa… A természeti népekre gondoltam, ahol az emberek egész nap együtt élnek, fiatalok és öregek, felnőttek és gyerekek, és a gyerekek mégis gyerekek maradnak. Mi ezzel szemben mesterségesen leválasztjuk őket a felnőttektől, de minifelnőtteket csinálunk belőlük: ne játssz, ne álmodozz, figyelj, koncentrálj. Igaz, a mi kultúránk bőven kitermelt olyan helyzeteket, ahol a gyereknek semmi keresnivalója nincs, de ez a teljes leválasztás a valódi tanulás lehetőségét is elveszi a gyerekektől. A gyerekeknek ugyanis nem egymástól kellene tanulni a világot, hanem a felnőttektől. Tovább »

A Jövő Legendáriuma

Kedves Olvasóim!

Az elmúlt év folyamán 16 lelkes társammal részt vettünk egy 2012-es évre szóló ezoterikus és üzleti naptár létrehozásában. A naptár a Jövő Legendáriuma címet kapta.

A naptárban a számmisztikai, asztrológiai-asztrozófiai előrejelzések mellett minden nap találhatsz egy-egy érdekes bejegyzést a következő témákban: alternatív gyógymódok, gyermeknevelés, pénzügyek, siker, vállalkozás,  spiritualitás, a Vonzás Törvénye, feng shui. Én természetesen a gyermeknevelési vonalat erősítem benne négy kedves szerkesztőtársammal. Nagyon örültem a felkérésnek, amelyet  elsősorban a blogom miatt kaptam, ugyanakkor izgultam is, hiszen ez először jelenik meg írásom olyan körben, amely messze túlmutat a blogon. Tovább »