Egymást tanítjuk

Mindeközben Viola és Brúnó

Viola jelenleg nagycsoportos az óvodában, és júliusban tölti be a hatodik évét. Szeptembertől ő is itthon tanul, ha iskolába kellene járnia, még hagynám óvodában, azért, mert fizikailag nem bírná az iskolát. A mai napig szüksége van / lenne a délutáni alvásra, ha nem is minden nap. De ő már nagy, nem fekszik le. Csak éppen akkor este elviselhetetlen. Az oviban még alkalomadtán alszik, itthon nem, a hétvége még nem is gond, de a szünetekben eljön az a pont, hogy három naponta elküldjük aludni, amikor már nem bírjuk a kiképzést. De itthon lesz, így remélhetőleg ki tudja pihenni magát.

Közben apa segítségével megtanulta a folyóírást, ez előttem volt titok, csak akkor mutatták meg, amikor már jól ment. Nem sorok közé ír, hanem sima papírra, de az arányok pontosak. Viola változatlanul nagyon teper a tesók után, Brúnót ez nem izgatta, egészen az elmúlt pár hétig, mikor egyrészt mindent akart, amit a nagyok csinálnak, most vezetgethetem a görkorcsolyával naponta többször, Blanka néptánc órájáról nem bírtam kivinni, zeneiskolába akar menni; a kérdésemre, hogy milyen hangszeren szeretne tanulni, rövid gondolkodás után azt mondta, hogy „szerintem a hegedű az jó lesz”. Másrészt elkezdett nyitni más emberek felé, szívesen beszélget pl. a szomszéd nénikkel, és hogy végre itt a tavasz, és délutánonként gyerekkel van tele az udvar, a szomszéd gyerekekkel is próbál játszani, bár még mindig a testvérek az első számú társaság.

Viola beszállt a családi együtt zenélésbe is, ami úgy nézett ki, hogy Beni éppen tanulta a Cickom, cickom gyermekdal Bartók Béla-féle feldolgozását, Blanka énekelt hozzá, én pedig beszálltam a furulyával. (A furulyatudásom nem túl nagy, de a Cickom lejátszásához elég.) Viola belelkesült, és azt mondta, megtanulja xilofonon, ha már úgyis ütőhangszerekre készül. Nyolc hangos faragott, hangolt xilofonunk van, semmi nincs a lapokra írva. Megmutattam neki, hogy kell lejátszani, először csinálta utánam, majd mikor látta, hogy 20 perc után kicsit fáradok, elkérte a kottát, mondván, hogy majd tanulja egyedül, mert már tud kottát olvasni. Leesett az állam. Nálunk már tényleg követhetetlen, hogy ki, mit, kitől, mikor, hogyan tanul meg. És tényleg tud violinkulcsban kottát olvasni.

A házi zenekar még tovább fejlődött, mert Brúnó sem akart kimaradni, ezért teli tüdőből fújta hozzá a szájharmonikát. Igaz, ez nem volt összhangban a többivel, de akkor nem számított.

Viola az óvodában részt vesz iskola-előkészítő foglalkozáson is, csak abból az egy okból kifolyólag, hogy szereti. Ugyanis több okból nem lenne rá szüksége: egyrészt, mert otthon fog tanulni, másrészt abból mindent tud, amivel foglalkoznak. Volt személyes „szülői értekezletünk” a fejlesztő pedagógussal is, aki ezt mondta, hogy semmi olyat nem tud mondani Violáról, hogy miben kellene fejlődnie, talán csak egyet, de az sem hiba, ő ilyen, hogy szépen lassan, komótosan csinál mindent, viszont amit kiad a kezéből, az gyakorlatilag tökéletes, és olyan szinten nyugodt mellé, hogy biztosan nem ő fog szívszélhűdést vagy hasonlót kapni. A komótosság miatt az olyan feladatokban, ahol fontos a tempó, gyors felismerés, nem igazán jó, de ettől sose legyen nagyobb gondja.

Most már Viola is könyveket olvas, nem annyit és nem olyan gyakran, mint Beni és Blanka, de voltak olyan meglepetések, hogy hazajött ötre az oviból, nekiállt a Torzonborz, a rabló című könyv olvasásához, és fél hétre el is olvasta az egészet. A másik nagy kedvence Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai volt, ezt többször is olvasta már. Az oviban megtanult angolul is olvasni, de ezt még nem gyakorolja intenzíven, legalábbis itthon nem.

Brúnó nem tud olvasni, de úgy tenni annál inkább. Valószínűleg az illusztrációk miatt, de legtöbbet az észt nyelvű könyveket forgatja, és meg tudja mondani az írásképről, hogy az magyar, orosz, vagy észt. Szóval fogja a könyvet, és mesél. Kedvence a Három kismalac és a „forró vizet a kopaszra” malacos-farkasos mese, ezt bármilyen más történethez, illusztrációhoz hozzákölti. És hogy hányszor kell vele kismalacosat játszani… és én mindig a gonosz farkas vagyok, csak néha malac…

Viola ébred a legkorábban reggelente (talán azért, mert este is ő alszik el leghamarabb), gyakran találom őt reggel a nappali függönye mögé bújva olvasni. Mikor mit, olyan is volt, hogy kottát Blanka szolfézsos könyvéből. A két lányom az éjszakai bagoly (Blanka) és a hajnali pacsirta (Viola), ki mikor aktív.

A sportot illetően Viola jelenleg úszni tanul (most kerül át haladó csoportba), judózik és jógázik. Igaz, jövőre folytatni szeretné a judót, és balettozni is szeretne (Blanka hatása), igaz, hogy a kettő kissé üti egymást, de majd meglátjuk.

Az is érdekes, hogy Viola az utóbbi időben sokkal jobb kapcsolatban van a fiúkkal, mint a lányokkal. Ezt ugyan nem Violától tudom, hanem az egyik kisfiútól, hogy az oviban vannak a pónis lányok és a nem pónis lányok, és a pónis lányoktól a fiúk bizonyos távolságot tartanak. Viola a nem pónis kategória, hála az égnek, ezek a trendek nem tudtak rá tartósan hatni. Mikor arra gondoltam, hogy később ütőhangszeresként a sok fiú között nem lesz-e neki rossz (azért az ütőzenekarban láttunk két lányt is), rájöttem, hogy őt kell ettől a legkevésbé félteni.

A Doman-módszer még tart mind a kettőjüknél, a nagyoknál már másfél éve nem, de időnként még ők is megnézik a képeket. Brúnó pár hete ellenálló korszakát éli, de nemcsak ebben, minden másban, így csökkent az intenzitás, annál jobban kíváncsi  a saját képei helyett a Violáéra.

Brúnó aktív számítógép-használó is, ezt főképp a testvéreitől tanulja, írja a “meséit” (= betűhalom) a szövegszerkesztőben, rajzol a Paint-ben, be tudja kapcsolni a meséket (nálunk számítógépről megy, nem egyszerű on-off), sőt valamilyen úton-módon már a kottaszerkesztőben is alkotott. Mivel a testvérei napi szinten használják a számítógépet, igaz nem a játékok mennek, hanem az alkotás, nem lehet őt sem távol tartani. Időkeret van, napi fél óra, de ez bőven elég neki, ritkán használja ki mindet.