Egymást tanítjuk

Viola a tévében

A többnyelvű nevelésről, illetve az óvodáskori nyelvelsajátításról beszélgettek egy tévéműsorban az Angolpalánta Angol-Magyar Kétnyelvű Montessori óvoda óvónői. Ebbe az óvodába jár most Viola, illetve korábban Beni és Blanka is. A műsorba vittek magukkal négy gyermeket, a copfos kislány Viola. Az, hogy mi és hogyan hangzott el a műsorban, azt egyrészt befolyásolta az időkorlát, másrészt az, hogy mire voltak kíváncsiak a műsorvezetők. Mindenesetre Viola nagyon örült annak, hogy láthatott tévéstúdiót, és mosolyogva nézte vissza saját magát. Kicsit meg voltak illetődve

A videó itt nézhető meg.

Olvasunk, olvasunk, olvasunk

A történet még az őszi szünetben kezdődött, azzal, hogy kiderült, Blanka tud olvasni. Beni eddig is tudott, de nem nagyon alkalmazta a tudását, de így, hogy már nem ő birtokolta egyedül az érdemet, gyorsan belehúzott.

Blanka esetében úgy fedeztük fel a képességet, hogy kérte a LÜK-füzetek közül a Betűkóstolgatót. Rögtön kiválasztotta benne a legnehezebb játékot, ahol hasonló hangzású szavak közül kellett kiválasztani azt, amelyiknek köze volt a melléjük rendelt képhez. Ilyen szavak is voltak benne, mint szögletes, értékes, hangsúlyos, könnyelmű, szóval nem a kéz, láb, ház típusú szavakkal kezdett. Illetve honnan is tudjam, hol kezdődött… Lényeg, hogy mindet gond nélkül elolvasta, bár néhánynak a jelentését meg kellett magyarázni. Ráadásul a feladat megoldása közben ide-oda mászkált, és kiderült, hogy fejjel lefelé is kiválóan olvas. (Nekem már van ebben gyakorlatom, mert sokszor úgy olvasok könyveket, hogy a gyerek szemben van velem, és úgy fogja a könyvet…) Tovább »

Írástanítás másképp

Beni pár hete megtanult két keréken biciklizni. Nem is ez a lényeg, hanem a folyamat, ahogy történt. Még ősszel megpróbáltuk rávenni, hogy a klasszikus “botot rögzítünk a biciklihez” módszerrel megtanítsuk, ám Beni rögtön elbizonytalanodott, és nem is volt hajlandó utána ráülni. Gondoltuk, tavasszal valamikor újra próbáljuk, nála azzal úgyse megyünk semmire, ha erőszakoskodunk. Közben télen Blanka kapott születésnapjára egy futóbringát, amit Beni rendszeresen kölcsön is vett tőle, gyakorlatilag egész tavasszal azt nyúzta. Profin meg is tanult vele egyensúlyozni. Június elején jutottunk el oda némi rábeszélés kíséretében, hogy egyáltalán kipróbálja a pedálos kétkerekű biciklit. Ezután jött a katarzis: tudott biciklizni! Ezen ő maga is rendkívül meglepődött, és akkora sikerélményt jelentett neki, hogy azóta le se tudjuk szedni a kerékpárról.

Tudom, vannak sikertörténetek ebben a témában, ahol sokkal korábban ment a dolog, a futóbringa közbeiktatása nélkül is, a lényeg mégis, hogy van olyan eszköz, amellyel úgy tanul meg a gyerek valami önmagán túlmutató dolgot is, hogy észre se veszi. A sikerélmény pedig, amit gyakorlatilag kínlódás nélkül szerez, óriási motivációt jelent számára, hogy továbbra is örömmel végezze a feladatot, és akarjon fejlődni. Maria Montessori pedagógiája sok ponton épül erre a “vezérelvre”, többek között az írás tanításában is. Tovább »

Miért járnak óvodába a gyerekek?

Egyik kedves olvasómtól kaptam egy kérdést, miszerint miért járnak óvodába a gyerekeim, ha egyszer az otthonoktatás elkötelezettje vagyok? A kérdés jogos, éppen ezért megér pár gondolatot.

Az a tapasztalatom, hogy bármiben hiszünk, bármi mellett köteleződünk el, azt kellő rugalmassággal kell kezelni, mert bármikor felmerülhetnek olyan tényezők, amelyek részben felülírhatják az eredeti elképzelést. Gondolom, sokaknak az anyagi háttér is az eszébe juthat, de nálunk nem ez volt a fő ok. Tovább »

A Montessori pedagógus szemével

Még februárban volt az első személyre szóló szülői értekezlet az óvodában. Ez azt jelentette, hogy külön-külön beszéltek a gyerekekről a szülőkkel, mit figyeltek meg, honnan indult, hová jutott egyes területeken a gyermek az elmúlt pár hónap során, miben kérik esetleg a szülők segítségét, támogatását, együttműködését.

Beni esetében azzal indult az egész beszélgetés, hogy mik a terveink iskola szempontjából, mert olyan szintű érettsége és érdeklődési köre van különösen a természettudományos irányok felé, hogy egy iskola nemhogy nem tudja motiválni benne, hanem félő, hogy pár hónap alatt ki is nyírhatják a lelkesedését. Mondtam is az óvónőnek, hogy otthonoktatást tervezünk, magántanulói státuszt, mert mi is pontosan látjuk, hogy az oktatási rendszer szempontjából a gyerek problémás. Ugyanis kérdez. Addig, amíg meg nem érti, miről is van szó, de még utána is eszébe juthat megnézni más szemszögből a dolgokat, ami megint csak generál pár kérdést. Igaz ugyan, hogy csak a gyakorló tanításig jutottam, de ebből is tudom, hogy akár egy 20 fős osztályban is elég két ilyen gyerek, hogy szétrobbantsa a tantervet, különösen, hogy rendszerint összekeverik őket a motiválatlan, mindenbe belekötő gyerekekkel… Tovább »

Montessori vagy Waldorf

Már korábbi cikkeimben kifejtettem, hogy mi is a bajom általában az óvodákkal, illetve főként a hagyományos pedagógiákkal. Bár hosszú távú célom az otthonoktatás, több jelet kaptam arra vonatkozóan, hogy a gyermekeimmel hat éves koruk előtt is meg kell oldanom, hogy rendszeresen legyenek társas kapcsolataik a családon kívül is. Nem kell egész nap, nem kell 200 gyerek egyszerre, még 25 se, de valami azért nem árt. A későbbi lehetőségek, mint zeneiskola, rendszeres sport, barkácsszakkör, stb. egyelőre koraiak. Igen ám, de mi az a valami? Hol lenne az a hely, ahol biztonságban tudom a gyermekemet, és nem veszítünk többet az intézménnyel, mint amennyit nyerünk rajta? Tovább »

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül. Tovább »