Egymást tanítjuk

Elvek és önámítás

Ennek az írásomnak az ihletője egy unschooling-os FB-csoport volt, amelyben pár hetet töltöttem mindössze, aztán kijelentkeztem. Hogy azóta mi történik ott, értelemszerűen nem tudom,  vélemény arra a pár hétre vonatkozik. Kaptam kérdéseket, hogy miért léptem ki, ezért is írok. Azt hittem, végre kialakul egy valódi tapasztalat-megosztó csoport, ehelyett azt láttam, hogy elindul egy “nekem van igazam” típusú egó-építés, valamint az, hogy minél pontosabban meghatározzuk ez elveket, hogy mi az unschooling és mi nem, és ki felel meg ennek és ki nem (a filozófia iránt még mindig nagyobb az érdeklődés, mint az, hogy hogyan működik, vagy éppen nem működik a gyakorlatban), vagyis elkezdődött az elméleti síkra terelése annak, ami nagyon sokaknál inkább szívbeli döntés volt, és ahelyett, hogy élveztük volna azt a határtalan sokszínűséget, amelyet az egyéni életutak adtak, mindegyik a maga szépségével, elkezdtük a csoport megosztását, és elindult a kéretlen tanácsadás.

Ekkor döntöttem úgy, hogy ehhez nekem sem időm, sem kedvem, másrészt az elvek megfogalmazásakor rájöttem, hogy nem is vagyok unschoolingos, és nem is leszek az soha, következésképp semmi keresnivalóm ott. Már a Doman-módszerrel belekotortam a gyerekek spontán fejlődésébe. Továbbá nekem is belekerült harmincegynéhány évembe, míg rájöttem, hogy értelmetlen és káros kéretlenül tanácsot és segítséget adni, azzal csak a saját igazságomat akarom lenyomni a másik torkán. Saját tapasztalatból úgy érzem, ez a szakasz is hozzátartozik az úthoz, én is átmentem rajta: megtalálok valamit, ami az életemben kiválóan működik, és hirtelen úgy érzem, ha mindenki ezt tenné, eljönne a világbéke, és osztogatom a kéretlen tanácsot és véleményt, próbálom meggyőzni a másikat, mi több, felsőbbrendűnek is érzem kissé magam, mert hogy bizonyos területen előbb járok ugyebár. Tovább »

Videó az otthonoktatásról

Ezúttal egy videót szeretnék megosztani, amelyet szeretettel ajánlok mindenkinek, akit kicsit is megérintett az otthonoktatás., akkor is, ha úgy érzi, nem képes erre.  A videóban szereplő Mado annyiban hitelesebb tőlem, hogy az ő otthonoktatott gyermekei már felnőttek, így választ ad arra a kérdésre is, hogy mi lesz később

Ha bármilyen gondolatotok van ezzel kapcsolatban, szeretettel várom.

És itt  van a videó.

Mátrixon innen, Mátrixon túl

Előrebocsátom, hogy ez a bejegyzés alapvetően rólam szól, az én meglátásaimról, nem mások feletti ítélkezésről. Természetesen voltak ihletőim, akik esetleg magukra is ismerhetnek, talán csak más pontján vagyunk ugyanannak az útnak, vagy épp teljesen különbözőn megyünk, de mindenki ott van, ahol épp lennie kell, és ez így rendben is van. A meglátásaimat azokra alapozom, amelyeket más blogokon olvastam (bevallom, nem olvasom rendszeresen, mert egyszerűen nincs rá időm, illetve ha helyesen fogalmaznék, nem ennek van prioritása az életemben, és az is igaz, hogy volt, amit egy bejegyzés után visítva hagytam el, annyira nem voltam szinkronban velük), és mivel a szerzőket nem ismerem személyesen, kimondottan a szövegről van szó, arról, ami abból számomra átjött.

A saját önfejlesztő utamon megtanultam pár dolgot. Például hogy hogyan lehet felismerni azokat a tudatalatti programokat, amelyekkel akadályozom magam. Ezek programok, amelyeket felül lehet írni, amennyiben én arra készen állok, és szeretném. A másikban persze mindig könnyebb felismerni, mint magamban, de ez utóbbiban is van már tapasztalatom, fogok is példákat íni rá. A beszédre kell figyelni (illetve jelen esetben az írásra), ugyanis a szóhasználat, a megfogalmazás elárulja a programot, félelmet, amely alapján az életünket működtetjük. Az oldási technikáim között szerepelt már a teljesség igény nélkül: diapozitív metódus, Érzelmi Felszabadítás Technika, Theta Healing, bioenergetika, lélekszintű gyógyítás, és nem érdekel semminek a tudományos háttere, csak az, hogy nekem használ-e vagy sem. Mindegyiknek megvolt a maga helye és ideje az életemben.

A Mátrixszal kapcsolatos gondolataimat igyekszem a tanítás-tanulás témája köré súlyozni, de mivel minden mindennel összefügg, mást is fogok érinteni. Számomra a Mátrix a mi gyönyörű harmadik dimenziós valóságunk, amelyben az életünket megszokások, félelmek, manipulációk, a tudat alá a végletekig bemosott, sokszor minden alap nélküli megkövesedett dogmák irányítják, és mindezek ellenére képesek vagyunk azt hinni, hogy szabad választásban élünk, a Mátrixon kívül pedig minden, amit Lélekből élünk meg, amikor Lélekből vezetve cselekszünk, és nem félünk megtenni ezt akkor sem, ha a 3D-ben látszólag minden ellenünk van. Tovább »

Hogyan telik egy napunk

Több kedves olvasómtól kaptam azt a kérést, hogy mutassam be, hogyan is működik egy napunk, így nem privát levelekkel válaszolok, hanem ezzel a bejegyzéssel, hogy minden érdeklődő szerezzen belőle információt.

Mint máshol, az otthonoktatásban sincs egyetlen helyes út, sőt, ahányan vannak, annyiféleképpen művelik, a mi utunkat is csak egyféle iránymutatásnak szánom, amiből mindenki kiszedegeti azt, amivel szinkronban van, és hozzáteszi azt, ami belőle fakad. Nálunk fontos kiemelnem azt, hogy a gyerekek a Doman-módszerrel és a többnyelvű neveléssel kaptak egy alapot, valamint igencsak kitágult az érdeklődési körük, ezért tudjuk pont így szervezni a napokat. Mivel ezzel indultunk, már nem nagyon tudom elképzelni, milyen lenne enélkül.

Többféle napirenddel dolgoztunk eddig, az első úgy működött (onnantól kezdve, hogy Beni papíron iskolás lett), hogy minden nap írtam ki neki egy cédulára feladatokat, rendszerint többet, mint amennyit megcsinálna magától, pont azért, hogy legyen miből választani. Utána ő válogat belőle, elvégzi, amihez kedve van, illetve kér segítséget ahhoz, amihez szükséges. Ez az alap. Közben persze foglalkozom Brúnóval (tavaly ilyenkor egy éves volt), a lányok oviban vannak. Voltak napok, amikor egész sok feladattal dolgozott, volt amikor alig valamivel, van, amikor valami számára fontos kérdés merül fel, és épp arról beszélgetünk órákig (kisebb-nagyobb megszakításokkal, ahogy a tesó hagyja). De igazából akkor tudok teljes mértékben rá figyelni, amikor Brúnó alszik, az új ismeretek feldolgozását vagy az idegen nyelvi olvasást rendszerint ekkor bonyolítottuk le. Tovább »

Paradigmaváltás

Ezt a bejegyzésemet egy Facebook-poszt és az arra érkező hozzászólások ihlették. Nem is az a lényeg, hogy ki mit írt és miért, hanem az, hogy rájöttem, milyen messze kerültem már attól a világtól, amiben ők élnek, és egyszerűen nem értem a problémáikat. Arról volt mindössze szó, hogy mit tanulnak most éppen az első osztályosok matekból, és a hozzászólások között felbukkant olyan is, hogy de kár, hogy nincs idegen nyelv elsőben, majd erre a kontra, hogy minek ezzel terhelni még egy ekkora gyereket. Vagy hogy egy már olvasni tudó gyermeknek mennyire vicces, amikor a Meixner-módszer szerint olvashat egy csomó értelmetlen betűkapcsolatot.

Szóval a családommal olyan szinten más gondolati alapra kerültünk, hogy tátott szájjal olvastam, és szó szerint nem értettem semmit. Azt hiszem, ezt hívják paradigmaváltásnak… A jelenség persze egyáltalán nem új az életemben, de most már olyan nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudok elmenni mellette. Otthonoktató-otthontanuló család vagyunk, és az egyik fő csapásirányunk a soknyelvűség. Meg a Doman-módszer. Azaz minden szemben áll a jól megszokottal, a véleményem szerint  épp összedőlni készülő világrenddel. És ami a poén: a régi gondolatminta szerint egy csomó negatív hatásnak meg kellene jelennie nálunk, amiből egész egyszerűen semmi nem jelenik meg! Viszont egy másik gondolati alapra építve minden tökéletesen logikus és érthető, a részek szervesen illeszkednek az egészbe. Tovább »

Ha a gyermek szuperérzékeny

Azzal kezdeném, hogy egyelőre nem ismerem Elaine N. Aron szuperérzékenyekről szóló könyveit (ami késik, nem múlik), amit leírok, saját megfigyelésen alapul, aztán majd meglátom, mennyire van szinkronban az említett szakirodalommal. Beni lelkiállapotában, viselkedésében egyre erősebb a pozitív változás. Tény, hogy továbbra is használtam egy pár tisztító, rezgésszint emelő módszert ezzel kapcsolatban, de a megoldás messze túlmutat ezeken, és kezd összeállni a kép. Ahhoz tudom hasonlítani az élményt, mintha folyamatosan kapnék puzzle-darabkákat, sokszor csak egy érzés formájában, amit akkor még szavakba se tudok önteni, de elraktározom, mert tudom hogy jelentősége van. Persze először a kép egymástól távoli részeit kapom, és akkor még az összefüggést sem látom, aztán rövid idő alatt jön sok-sok rész, és a kép kezd kirajzolódni. Tovább »

Szeptember értékelése

Az első otthonoktatós hónapunk sok szempontból nagy-nagy tanulsággal szolgált. Szeptember 30-án Benivel leültünk, és átbeszéltük a célokat, és hogy hová jutottunk annak megvalósításában. Mint ahogy a korábbi bejegyzésben is írtam, szeptember első felében szabályosan paráztam attól, hogy voltak napok, amikor csak játszott, vagy hogy bizonyos típusú feladatokat egyáltalán nem végzett el, csak ha nógattam, de akkor csak szenvedtünk vele. Azt viszont felmértem, hogy ha azzal foglalkozik, amihez kedve van, 15 perc alatt többre jut, mint az iskolában egy hét alatt. A legnagyobb népszerűségnek a szövegértéses feladatok, valamint a folyóírás örvendett. A fejlődés döbbenetes volt. Azt is érdekes volt látni, hogy míg ugyanazzal a feladattal nagyon látványosan kínlódik, ha mellette vagyok, hihetetlen sebességgel, csuklóból megoldja, ha magára hagyom. Az önálló munka aránya így gyakorlatilag napról napra nő.

Sorban bemutatom, mit is terveztünk, és miből hová jutottunk.

Beni lelkét rendbe tenni:

Megállapítottuk, hogy ehhez azért kicsit több kell, mint egy hónap, annál is inkább, mert nem sikerült megtalálnom a probléma gyökerét. Beni nagyon hamar méregbe tud gurulni, és olyankor elég rondán beszél mindenkivel, kis sikertelenségek esetén kétségbeesik és sírva fakad, a testvéreire pedig rátelepszik, és mindenáron megpróbálja rájuk nyomni az akaratát. Egyik sem új dolog, csak ez utóbbi nagyon feltűnő lett, hogy napközben minden rendben van, ahogy a lányok hazajönnek az oviból, Beni szabályosan kifordul magából. De augusztusban az oviszünetben nonstop ezt csinálta. Blanka már nem nagyon hagyja magát, így Viola a legfőbb célpont. A gyógyítási repertoárban az elmúlt fél évben volt már kismillió beszélgetés, Bach-virágterápia, energetikai tisztítás, hoponoponó, Moksa Elixír, rendszeres önvizsgálat, de lassan haladunk előre. De haladunk. Érdekes volt, hogy az ovi rocki és az ovis jóga első óráját Beni tönkretette, végigbohóckodta az egészet, és sajnos a lányokat sem hagyta rendesen csinálni a gyakorlatokat. A beszélgetés folyamán kiderült, hogy Beni felnőtt jógát, és felnőtt táncot szeretne, az ovi már derogál neki, így ezt rövid időn belül meg is oldottuk: a tánctanár meghívta az iskolai csoportjába, és velem jógázik itthon. Egyelőre az a megoldás, hogy ha lehet, Benit szedjük le a lányokról, mert így tudnak mindannyian érvényesülni. Ez nekem több logisztikát jelent, de megoldjuk. Tovább »

A szabadságról

A szabadság szóval és elméletével nagyon szeretnek az emberek dobálózni, hirdetik úton-útfélen a gyermekneveléssel és a tanítással, oktatással kapcsolatban is, közben pedig azon sem csodálkozom, ha elhivatott pedagógusok panaszkodnak, hogy hová is vezetett ez a nagy szabadság… A probléma az, hogy a legtöbbünknek nagy valószínűséggel fogalma sincs arról, hogy mi is a szabadság, rengetegen összekeverik a féktelenséggel, mások meg akkor is szabadnak hiszik magukat, ha kőkemény elvárások mentén élik az életüket. Létezik-e egyáltalán teljes szabadság, illetve hogyan tudom a szabadon nevelés, tanítás elméletét jól kivitelezni a gyakorlatban, ezekre a kérdésekre kerestem a választ, és nagyon jó támpontokat találtam A. S. Neill: Summerhill című könyvében. A könyv olvasását szeretettel ajánlom mindenkinek, akit érdekel az oktatásnak egy más, erősen szokatlan, ám hosszú távon annál eredményesebb módja. Ezen kívül sok fontos idézetet olvashatsz a könyvből itt. Tovább »

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül. Tovább »