Egymást tanítjuk

Hoponoponó a gyermeknevelésben

A Hoponoponóról jó sokáig csak annyit tudtam, hogy azt jelenti: Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Szeretlek. 2011 karácsonya körül történt, hogy egy héten belül kb. hatodjára futottam bele Joe Vitale és Dr. Ihakeakala Hew Len Hoponoponó című könyvébe, amely magyarul az Agykontroll Kft. gondozásában jelent meg. Az ilyet már jelként kezelem, meg is rendeltem a könyvet, és rögtön egymás után kétszer is elolvastam. Több helyen írtak már nagyon jó összefoglalókat a könyvről, ezért nem is írok még egyet, itt elolvashatod.

Buzgón el is kezdtem alkalmazni a könyvben olvasható módszer némelyikét, és úgy másfél hónapig egészen jól ment, utána viszont nem akart működni. Most már tudom, ez a 2012-es év egyszerűen ilyen, elképesztő hullámhegyeket és hullámvölgyeket tudok megélni, sokszor egyik napról a másikra is, és hasonló tapasztalatokról több ismerősömtől kaptam megerősítést.

Akkor úgy éreztem, a módszer tele van hiányzó láncszemekkel, Joe Vitale több helyen is írja, hogy a Hoponoponó-tanfolyamon elhangzottak nagy részét nem is közölheti, titoktartási szerződés köti. Ó, ha lenne ilyen tanfolyam Magyarországon is. Hát lett, március 15-én érkezett ebből a célból Mabel Katz, és volt szerencsém az ő előadását meghallgatni. Azóta az ő könyve is megjelent magyarul, Az élet legkönnyebb útja címmel. Az előadás anyagát szigorúan szerzői jogok védik, így csak óvatosan csemegézek belőlük, és inkább a saját tapasztalataimat mesélem. Tovább »

Egy vita margójára 2.

Korábban írtam egy facebook-on elkezdett vitáról, most kibontanék pár lényegesnek tartott részletet. Azaz mennyire a társadalom színtere az iskola, szerezhet-e más mintát a gyermek a szülein kívül, ha nem jár iskolába, egészséges-e csak gyerekek között élni. (Sajnos a busmanokról csak jogvédett képet találtam, így kicsit mással illusztrálom, de a lényeg ugyanaz :)).

A vita azért kezdett parttalanná válni – és erre az apuka utolsó megjegyzésekor jöttem rá -, mert olyan az egész, mintha különböző frekvenciákon beszélgetnénk, következésképp szépen elbeszélgetünk egymás mellett, és az ő szemszögéből az én véleményem tele van ellentmondással. Amikor megemlítettem az amerikai OTTHONOKTATÁSI tapasztalatokat, azzal válaszolt, hogy az amerikaiak közül nem azért járnak sokan MAGÁNISKOLÁBA, mert oda akarnak, hanem mert nincs más a közelben. Ezt az állítást se bizonyítani, se cáfolni nem tudom, mert őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hány amerikai jár magániskolába és miért. A képzavar lepett meg, miszerint az otthonoktatást magániskolaként értelmezte. Ebből nekem az jött le, hogy egyrészt vagy nem hallotta még magát a fogalmat, és / vagy el sem tudja képzelni, hogy a civilizált világban létezik más alternatíva is a gyerekek számára, mint az iskola, nemhogy az még  jól is tudjon működni.

Az egyik sarkalatos pont természetesen a szocializáció kérdésköre volt. Nála ez (mint oly sok másnál) a kortársakkal való együttlétet jelenti. Szerintem a mindenféle korú emberrel való együttlétet. Ő azt mondja, hogy az iskolában a gyermeknek lehetősége van megismerni a társadalmat, mert ott mindenféle gyerek előfordul, szegény és gazdag, célratörő és kevésbé az, szorgalmas és lusta, stb. Ez természetesen igaz, én nem is ezt kétlem, csak egy másik szintről nézem a problémát. Ez alapján pedig van egy felnőtt társadalom, egy gyerektársadalom és egy öreg-társadalom, amelyek között egyre kevesebb az átjárás. Ennek az állapotnak pedig az egyik legfőbb letéteményese és konzerválója az iskola rendszere, függetlenül a benne dolgozó pedagógusok személyétől, és attól, hogy valamikor milyen céllal indult. Az a szocializáció csak a gyerektársadalomba illeszkedést oldhatja meg, a többit nem. Már amennyiben gyerektársadalomnak tekinthető egy osztály, egy ugyanolyan korú gyerekekből álló csoport, függetlenül attól, hogy ők hányfélék. Mert az nagyon szép elmélet, hogy sok osztály van, a gyakorlatban ezek között az átjárás, a kapcsolatok kiépülése a saját tapasztalatom szerint nem igazán jellemző. Akinek vannak, voltak baráti kapcsolatai idősebb, fiatalabb gyerekekkel, azt sokkal inkább köszönhette a testvére(i) baráti kapcsolatainak vagy éppen a környéken lakó gyerekeknek, mint az iskolának. Tovább »

Egy vita margójára 1.

A napokban sikerült összerúgnom a port egy háromgyerekes apukával a facebook-on, egy zártkörű csoportban. Természetesen az otthonoktatás körüli nézetek miatt. A vita számomra sok szempontból nagyon tanulságos volt, főleg abból, hogy még mindig bőven van mit tanulnom a kommunikációból, az én-üzenet nem elég, valamint azokat az ellenvéleményeket kaptam meg, amelyekkel már találkoztam más eddig is, és még bőven fogok is, ugyanis tisztán képviseli az általánosan elfogadott kollektív gondolkodást. Hálás is vagyok a lehetőségért, hogy erre rávilágított. Nem véletlenül hiányszám, azaz kiugrási lehetőség a számmisztikai képletemben a hármas, így kommunikálni tanulok. Mivel a zártkörű csoport létrehozója kifejezetten kérte, hogy a vitát tegyük át más platformra, főleg azért, mert akkor a FB folyamatosan ezt a témát dobja előre, itt most kifejtem a bennem maradt gondolatokat, illetve helyesbítéseket. Tanulságul minden másképp gondolkozónak

Kerestem a megfelelő gondolatokat a helyzet illusztrálására, és pár napja meg is kaptam. Az első a FB-on érkezett egyik ismerősömtől: “Mit tartasz természetesnek? Amit ismersz. Attól még nemcsak az létezik.” A másik sokkal kifejezőbb, a Csillagmag oldalon találtam rá: “És ki mondja meg, hogy mit mihez hasonlítok? Egyedül TE! Te mondod, vagy eddig esetleg a TV, a rádió, a család, a civilizáció mondta meg neked, hogy mi a rossz, és mi a jó? Azt láttad (láttatták veled), hogy azoknak “jó”, akiknek van férjük/feleségük, van sok pénzük, autójuk, nemtomijük, és Te elhitted… és ezért volt benned egy kívülről jövő jó és rossz elválasztás.” Tovább »

Előre gyártott elméletek csapdájában 1.

Azzal kezdeném, hogy nem vagyok pszichológus, de még csak különösebben olvasott sem a témában. Háromgyermekes gyakorló anya vagyok, aki előszeretettel próbál ki a fővonaltól eltérő nevelési-oktatási módszereket, mivel a “hagyományosakat” sem kielégítőnek, sem jónak nem találom, és sok már nálam sem vált be, vagy éppen több kárt okozott, mint hasznot.Az általam alkalmazott módszereket azonban a fővonalhoz tartozó gyermekpszichológia rendszeresen erősen bírálja. A “tájékozatlanságomat” már inkább előnynek érzem, mint hátránynak, ugyanis az elméletek sokszor rendkívüli módon korlátoznak, és félelmet keltenek. Láttam már rettegni anyukákat attól, mert a gyermekük szellemileg gyorsabban érett, mint az “átlag”, vagy éppen rendkívül tehetségesnek mutatkozott valamiben. Pedig a gyermeket az adott téma szórakoztatta, jól érezte magát benne, a szülőből az öröm helyett mégis a félelmet hozták az úton-útfélen hangoztatott előregyártott elméletek. Mert a gyermek “hibás”, “nem működik megfelelően” és ettől majd boldogtalan lesz, holott egy hibája van: nem “rendszerkompatibilis”, és ha valami boldogtalanná teszi valaha, az pont a rendszerhez való kötelező alkalmazkodás lesz. Tovább »

Indigó felnőtt kristálygyermekekkel

Az indigó- és a kristálygyermekek világa, a hozzájuk kapcsolódó nevelési tanácsok mind olyan témák, amelyekhez rendszeresen visszatérek. Elsősorban azért, mert magamat indigónak érzem, nagyon sok kérdésemre akkor kaptam választ, amikor az első témába vágó könyv a kezembe került. Miért lógtam ki mindig a sorból, miért nem értettük és értjük egymást a mai napig hozzám közel álló emberekkel, miért “látom” néha emberek gondolatait és érzelmeit óramű pontossággal, és miért van bennem óriási ellenállás a nem vagy rosszul működő társadalmi rendszerekkel szemben. És miért nem bírom sokáig a szűkre szabott kereteket, miért tekintenek rám sokszor úgy, mintha a Holdról jöttem volna.

A napokban gondoltam végig, hogy lassan köszönőviszonyban sem vagyok a gyermekeim születése előtti önmagammal. Gyakorlatilag az egész életem megváltozott. Egészen más dolgok foglalkoztatnak, szépen sorban jön felszínre minden, amit elnyomtam magamban, mert el kellett nyomnom, az intuícióim sokkal élesebbek és megbízhatóbbak lettek, észreveszem a szinkronisztikus eseményeket, és próbálok élni a lehetőségekkel, és végre kapcsolatba kerültem és kerülök folyamatosan olyan emberekkel, akik értenek, mert megélik ugyanezeket az élményeket. Valamint azt hiszem, megtaláltam az életfeladatomat, küldetésemet, vagy legalábbis egyet a sok közül. Tovább »