Egymást tanítjuk

Alkotás, kreatív magány

Mostanában, ha a kreativitásról olvasok, visszatérő elem, hogy azt valahogyan mindenki fejleszteni akarja. Pedig én kb. úgy látom – bár a keresztmetszet elég szűk -, hogy a kreativitás van, és szárnyalni tud, ha van rá idő, tér, energia, figyelem, és lehetőleg minél kevesebb korlátozás, azaz az alkotási folyamatba csak akkor nyúlunk bele, ha ezt kifejezetten kérik, vagy épp elmenne a testi épség veszélyeztetése irányába, de ez utóbbi helyzet nem igazán jellemző. Vagyis a kreativitást nem fejleszteni kéne, hanem egyszerűen csak hagyni, hogy legyen.

Nálunk a gyermekeknek rendszerint annyi ötletük van, hogy a nap 24 órája nem elég a kivitelezéshez, de hát szelektálni is meg kell tanulni. Az alkotás fő területei az írás, a rajz és a mindenféle papírból alkotás, zeneszerzés, ének és a színház, azonkívül a fantáziajátékok. Ezek az alkotások mind különlegesek, hiszen egyediek, két különböző ember nem tud megnyilvánulni ugyanúgy, de azt gondolom, hogy lényegileg hasonlóra bármelyik gyerek képes lenne, akit hagynak, illetve támogatnak. Hogy melyik területen nyilvánul meg az alkotóerő, függ  a gyermek hozott “csomagjától”, valamint attól, ami a családban, szűkebb környezetében körülveszi.

A meseírás ott kezdődött kb. másfél éve, hogy Blanka a nagyszülőknél talált egy dísztárggyá változtatott tengeri csillagot, ami nagyon megtetszett neki. Haza akarta hozni, de őszintén szólva én nem nagyon szeretem a halott állatot a lakásban, így apa felajánlotta neki, hogy mit szólna hozzá, ha írnánk róla egy mesét. Ezzel Blanka egyetértett, így vagy két hétig írtuk, amit diktált. Ott esett szét a történet, hogy sajnos Beni is beszállt a diktálásba, ez nagy nehézség számára, nem tudja kibírni, hogy ne legyen ott mindenhol (bár ebben is sokat alakult már). Ott folytatódott, hogy tavaly ősszel, mikor tollaslabdaedzésre menet találtam az iskolában egy pályázati kiírást, Mesehősökkel a környezetünkért címmel. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pályázata volt, rajzokat, illetve írásműveket lehetett készíteni arról, hogy a kedvenc mesehőseid hogyan mentenék meg a világot a mindent elborító szeméttől. Beni szépen összemixelte a Sári, Samu és a titkokat a Harisnyás Pippivel és a Bambival, tett még bele egy leheletnyi Dzsungel könyvét is. Díjat ugyan nem nyert, de nagyon boldog volt, mert teljesült egy korábbi kívánsága: nyomtatásban megjelent egy műve, ugyanis a beérkezett pályaművekből könyv is készült. De maga a pályázat csak kiindulópont volt, az alkotási folyamat lelkesítette.

Az írást azóta sem hagyta abba, először levélben kezdett írni, csak az sajnálatos módon elszállt, mikor a kukába hajította véletlenül a piszkozatot a gmail-ben, azóta szövegszerkesztőt használ (leginkább írógépnek, mert a szövegszerkesztés módozatai egyelőre hidegen hagyják). Három regénye van folyamatban, de nagyrészt csak az egyikkel dolgozik, már 30 gépelt oldalnál jár, én az első 11-et láttam, mikor megkérte, hogy nézzem át a helyesírást. Azt a részt ki is nyomtattuk, hagyott benne helyet az illusztrációnak, aztán úgy gondolta, hogy ő nem tud olyan embereket rajzolni, amilyeneket szeretne, van-e nekem olyan ismerősöm, aki jól tud rajzolni. (Kiadványszerkesztéssel is foglalkozik. :)) Éppenséggel van, fel is hívtam gimnáziumi osztálytársnőmet, aki vállalta is. (A gyereket komolyan vesszük.) Ő azt mondta, hogy Beni mesterien szerkeszti egybe azt, amit “hozott magával”, amit már megélt, és amit olvasott.

Pár hete Blanka is elkezdte rögzíteni saját kis történeteit 1001 vidám kis mese címmel, de szeret elmenni a könnyebb irányba, Benivel gépeltette először, mert hogy ő csak nagyon lassan tud, hogy egy mondat után elfárad, Beni sokkal gyorsabb. Csak Beni egy idő után érthető módon megunta a szolgálatot, egy darabig helyettesítettem, aztán megegyeztünk, hogy egyikünk sem úgy született, hogy gyorsan gépel, ez olyan, hogy attól megy, ha csinálod. (Blankának egyébként valahogy zsigerből jobb a helyesírása, jobban ráérez.)

A versírás sem áll távol tőlük, de ez inkább szavakkal való játék, nem kell benne József Attilát vagy Ady Endrét keresni. De bármikor írnak köszöntőverset születésnapra, vagy kirándulás közben találnak ki valamit a valahonnan összegyűjtött ismeretekből, de mikor Varró Dani: Túl a Maszat-hegyen című verses meséjét olvasták, hetekig rímeket gyártottak állatokra, növényekre, országokra. És Beni  regényébe is rendszeresen tesz versbetétet.

A zeneszerzés egyelőre Beni oldala, hiszen ő tanul hangszeren, tavaly a zongoravizsgán és a hangversenyen is játszott két saját szerzeményt, majd két másikat otthontanuló találkozón júniusban, és egy újabbat az októberi otthontanuló találkozón. A szerzeményeket kottázza is, van külön “szerzeményes” füzete, csak néha belebonyolódik, mert előfordul, hogy elméleti szinten még nem tudja azokat a ritmusokat, amiket lejátszik, és valami mást kottáz. Mindegyiknek van címe, mint Esőfelhő, Téli rózsa, Sirályének, Barlangoló, Óperenciás tenger éneke. De az egész arckifejezése más, mikor alkot, mint amikor más szerzők darabjait tanulja. Egyik reggel vagy öt percig improvizált, egész kellemes zene volt, de ez az, amit nem tudott megismételni. Kár, hogy nem vettem fel…

A rajz az a terület, ahol a legjobban látható a személyes fejlődés, mert ebbe egészen biztosan nem nyúltunk bele sehol. Blanka és Viola kezdettől fogva jól rajzoltak, de Beni öt éves koráig ceruzát sem fogott a kezébe, hat évesen kb. a pálcikaembernél járt. Az első megdöbbenésem, hogy tud rajzolni, két éve volt a rajzfilmkészítő workshopon, de erre majd később térek ki. Most profi módon rajzol nagymacskákat. Nemcsak ezt, de ez központi terület nála. Mindenféle szögből, mozdulatokkal, ahogy elugrik valahonnan, vagy honnan jutott eszébe, hogy árnyékoljon?

Blanka leginkább embereket szeret rajzolni, amin már hetek óta dolgozik, az a Baby Modell sorozata. Rajzol egy emberalakot, majd egy másik papírra rajzol neki ruhát, a technika a következő: ha az ablakra teszi a papírt, akkor átlátszik annyira, hogy méretben pontos ruhát rajzoljon. Tehát gem-kapoccsal összetűzi a két papírt, majd táblagyurmával rögzíti az ablakon. (De ez is kreativitás ám, hogy kitalálja a technikát!) Aztán kivág, ragaszt, van fiú is, lány is, ábécésorrendben a nevek, mint Anna, Bálint, Cili, Dénes, stb. De rajzol emberpárokat, hozzá folyamatosan az utónévkönyvet forgatja, mert ilyen névpárokat keres, mint Gábor – Gabriella, András – Andrea, Kamill – Kamilla.

Viola ebben nagyon szereti utánozni a testvéreit, profi módon rajzol nagymacskákat Beni után, embereket Blanka után. Saját ötletei is vannak persze, nyáron személyre szóló meghívót készített mindenkinek, akit meghívott a zsúrjára.

Az egyéb papíralkotásban a lányok most a csipketerítő készítésnél tartanak, az origami inkább Benit foglalkoztatja, és ő az, ami bármit gyárt papírból, autót, házi krokodilt, vagy éppen amikor nagyszülőknél vannak, és ott nincs meg az a mese, amit szeretnének nézni, akkor számítógépet hangfalakkal, belerajzolva a hiányolt mese.

A színház leginkább Blanka erőssége, de a többiek is kiveszik belőle a részüket. A történet kitalálása, eljátszása, olykor jelmezkészítés. Tavaly nyáron, mikor mindenféle halas színezőket hoztak haza az ovitáborból, párat abból kivágtak, hurkapálcára ragasztották, majd gyártottak hozzá több szereplőt, jegesmedvéket, delfint, fókát, miközben készítették, kitalálták a történetet, majd elbábozták. Sajnos csak részben tudtuk rögzíteni, mert betelt a fényképezőgép memóriája. De érdekes volt látni a folyamatos improvizációt, mert szövegkönyv nem volt, csak egy laza kerettörténet.

Mivel Beni és Blanka táncolnak is (a kisebbek egyelőre figyelnek), az alkotó folyamat ezen a területen sem maradhat ki. Beni az akrobatikus rock and rollhoz készített már rövidebb koreográfiát, Blanka pedig még nyáron az ovis táborban rakott össze egy Hawaii-tánc előadást, amelyben lelkes követőkre talált Viola és egy kis barátnő, Emma személyében. Az óvónők elbeszélése alapján Blanka megcsillogtatta a rendezői vénáját is, ráadásul úgy, hogy mások ötleteire is vevő volt, és beépítette a produkcióba. Az előadáshoz szoknyát is szereztek, és virágfüzért is készítettek.

Nagyon érdekes programunk volt két évvel ezelőtt a rajzfilmkészítő workshop, akkor sajnos nem írtam róla, de most előszedem. Az észt nyelvvel való kapcsolatunknak sok mindent köszönhetünk, többek között ezt is, mert ez a magyarországi Észt Intézet szervezése volt, az észt Nukufilm animációs stúdió tartotta a Toldi moziban. Átlagéletkort illetően a mi csapatunk volt a legfiatalabb, Benihez (akkor 7 éves), Blankához (5) és Violához (3,5) egy ránézésre 9-10 év körüli kislány csatlakozott. Ki kellett találni egy történetet, megrajzolni a hátteret és síkbábok formájában elkészíteni a szereplőket, majd a berendezett kamerák alatt bemozgatni és elkészíteni a felvételeket. Erre volt 2,5 óránk. Ez lett a mű, a hangeffekteket a filmstúdió munkatársai tették hozzá.

A kreativitás területén kiemelném még a fantáziajátékokat. Van több visszatérő is, egyik ilyen a Színországos játék. A színországokban (mint Citria, Kékia, Zöldia, Fehéria) színlények és szellemszörnyek laknak (fűszörny, vérszörny, citromszörny, koromszörny, stb.) Beni térképeket is készített róla, egy összefoglalót, meg részleteket is nagyobb felbontásban. A szellemszörnyeket Blanka találta ki hozzá, és ő rajzolta meg. A játék menetét rendszerint nem tudom követni, ők tudják, akik benne vannak, de vontak már bele játszótéren gyerekeket.

Volt arra is példa, hogy Ruminiset játszottak az udvaron, a lépcső elé, a fa mellett rendezték be a hajót azzal, amit a garázsban találtak: spárga, műanyag szék, asztal, habszivacs deszka úszáshoz, homokozóvödör, de a kedvencem az esernyő alakú fehérnemű-szárító, ami a fára felakasztva árbockosárrá változott.

A kreatív oldalunkat mi szülők is kénytelenek vagyunk rendszeresen használni, mert másképp egy sor élethelyzetet nem tudnánk megoldani. Mindennapos történet, hogy valamit gyorsan ki kell találni, mert valami miatt borult az eredeti elképzelés, időbeosztás, bármi. Egyik kedvenc történetem, mikor Brúnó lehetett olyan három hetes, és a gyerekeket apa hozta-vitte az oviba, és ki volt írva, hogy lesz pénteken Halloween party, be lehet öltözni jelmezbe. Ezt egymás között szépen megbeszélték, csak nekem felejtettek el szólni egészen csütörtök estig. Beni félelmetes akart lenni, Blanka pedig rózsaszín. Kölcsönző már kizárva (illetve főképp bezárva), így apa egyik fehér pólójára rajzoltam fekete filccel csontvázat (Beni elém rakta az anatómiai atlaszt, hogy pontos legyek ám), ez lett a félelmetes jelmez, fehér sapka volt a koponya, Blanka pedig rózsaszín marslakó lett, a rózsaszín ruhához a hajából próbáltam neki antennákat csinálni, több-kevesebb sikerrel. A csontvázjelmez minden Halloweenkor előkerül, legutóbb Viola viselte.