Egymást tanítjuk

Nyári élmények 1.

Az alapállásom az, hogy a gyerekek tulajdonképpen mindig minden helyzetben tanulnak, az teljesen mellékes, hogy köze van-e a tantervhez. Nincs ez másként a nyári programokkal sem, ráadásul olyanok is voltak közöttük, amelyek magunktól eszünkbe se jutottak volna, de ha már ott volt, kihasználtuk. Ezen a nyáron nem egy hosszú nyaralást terveztünk, hanem több rövidet (hosszú hétvégék), mert ketten kevesek vagyunk most négy gyerekre, különösen úgy, hogy Brúnó után egyelőre menni kell, mint az árnyék, egy teljes felnőttet lefoglal.

Első programunk június elején a Fiat Multipla találkozó volt. Gábor, a férjem már akkor regisztrált a Multipla fórumra, mikor megvettük az autót (ebben férünk el mindannyian, ugyanis hatszemélyes, és még a csomagtartó is megmarad), jól jön az sok mindenre, tapasztalatcserére, alkatrészek beszerzésére, ha arra lenne szükség. Itt tudtuk meg, hogy évente találkozók is vannak, mint a Volkswagen Bogárnak, vagy a Ladának, bár jóval kisebb léptékű. Tavaly egy napra esett a húgom esküvőjével, így kihagytuk. Idén Jakabszállásra szervezték (Kecskemét mellett), a Magyarkertbe, ahol Magyarország kicsinyített mását alkották meg.

Tényleg ötletes, a főbb folyókat is szépen megcsinálták, szivattyúkkal rendesen folyatják is benne a vizet. Ott a Balaton méretarányosan, és úgy tűnt, eléggé ad-hoc jelleggel, helységnevek is voltak feltüntetve. Többször bejártuk az egészet. A belépődíjban voltak programok is. Az egyikben Magyarországon kellett megkeresni ezt-azt. Beni arra számított, hogy majd térképpel vonul, és megtalálja, de a feladat nem erről szólt, hanem tájoló segítségével kellett megkeresni. Ott kétfelé szakadtunk, úgy terveztem, hogy majd a lányokkal elvégezzük a könnyebb feladatsort, a Balaton kerületét, illetve a folyók (Duna, Tisza, Dráva) magyarországi szakaszának hosszát kellett lemérni, hogy hány lépés. De Blanka mindenáron az apjával akart menni, így csak Violával mértem, időnként úgy, hogy a nyakamban vittem.

A másik csapat sajnos nem tudta befejezni az összes feladatot, mert akadtak olyan problémák, mint pl. Blanka kijelentette Tokajnál, hogy neki pisilni kell, nos a WC a Dráva túloldalán volt… De nem baj, családilag megkaptuk a földrajz diplomát. Másnap Beni térképpel is végigvonult egész Magyarországon, a szállodában, ahol aludtunk, nyomtattak párat. A sátorozást nem mertük bevállalni, igaz, hogy egyelőre sátrunk sincs, de elég vacak volt az idő előtte a héten (hétvégén már ragyogó), másrészt nem tudtuk, hogy Viola és Brúnó hogy kezelné, a nagyok miatt nem aggódtunk. Pedig elég izgalmasnak találták volna, és irigykedve nézték a többi sátrast…

Másnap a kis Magyarország mellett lévő csodaerdőbe kirándultunk, idegenvezetővel. Beni itt brillírozott a természetismerettel, valamint a hulladékgazdálkodási témában, így begyűjtött egy diplomát környezetvédelemből is. A táborhelyünk a keleti határ mellett volt, Violától már lassan szállóigévé vált, hogy “megyek és megmosom a kezem a Körösben“. Mint korábbi bejegyzésben írtam, Viola itt kezdett el olvasni. A gyerekek előszeretettel gyalogoltak végig a folyókon, a legmélyebb pontján is kb. fél lábszári ért, volt, hogy a Mosoni-Dunából halásztuk ki Benit és Blankát, ebédidő közeledtével. Azon túl egész hétvégén szabad levegőn, gyakorlatilag megállás nélkül rohantak.

Nyáron az óvodánk tábor jelleggel működik, kisiskolásokat is fogadnak. Hát persze, hogy Beni is menni akart. Ilyenkor az angol nyelv gyakorlásán van a hangsúly, és minden hétnek más a témája. Beni a “Béka” héten volt először. A nemzetközi csereprogram keretében most a nyári hat hétben Pakisztánból érkezett egy angolul nagyon jól beszélő óvónéni (télen kínai óvónéni volt). Mivel magyarul nem tudott, a gyerekek kénytelenek voltak angolul is próbálgatni magukat. És Beni többé-kevésbé ki is használta a lehetőséget. Ilyen hetek voltak még (de ez főként a lányokat érintette, ők jártak az oviba): csiga és giliszta, zöldség-gyümölcs, dzsungel, óceán (ezen vett részt Beni, amikor a Blanka és Viola a mamánál nyaraltak, gyakorlatilag az ő helyükön), hangszerek, és a csúcs, ahol a lányok kiélhették magukat: királylányok és lovagok.

Voltak jelmezek, lovagi tornák, királylányos mesék és dalok. Tényleg egész nap a jelmezekben parádéztak. Szerda este jutott eszembe, hogy Violának van itthon egy sárkányjelmeze, kell-e a királylányok közé egy sárkány? Hát persze. Viola csütörtök reggel abban rontott be az oviba, és sárkányüvöltéssel megkergette a királylányokat és lovagokat. Mire megszólal a homokozóban egy kisfiú: jé, itt egy dinoszaurusz! Mikor délután mentem értük, Viola még mindig sárkány volt, közel 35 fokban nem zavarta különösebben.

Beni is nyaralt egy hetet a nagyszülőknél, egyedül, akkor épp egy dolgos hetet fogott ki, így részt vett málnaszörp-készítésben, virágültetésben, egyéb kerti munkákban, de ezekről is olyan élvezettel mesélt, hogy Blanka elsírta magát, hogy ő is akar menni szörpöt főzni.

Jártunk az állatkertben is, Gábornak igaza volt abban, hogy vigyük külön a lányokat és a fiúkat, mert ebben teljesen más az érdeklődésük. Én Blankával is Violával jártam be a terepet, kb. 10:00-től 15:00-ig, akkorra már elfáradtak. A legizgalmasabb felfedezésünk az volt, hogy a flamingónak előre hajlik a térde.

Beni más kérdés állatos témában, ők gyakorlatilag nyitástól zárásig az állatkertet rótták, Beni mindent megnéz, mindent elolvas, amit bír (ami az állatkertben van, az több hétre elegendő információ), aztán hetekig emészti. És nem fárad ki!!! A kísérő annál inkább Ilyen az, amikor a gyermeket a saját érdeklődése vezeti a tanulásban.

Ami pedig kimaradt, csak terveztük: a Múzeumok Éjszakáján nekiindultunk Aquincumnak, ahol valamilyen mitológiai játszóházat hirdettek. Csak sajnos vissza kellett fordulnunk félúton, mert Viola rosszul lett (másnapra kutya baja se volt). Beni, bár felfogta, hogy így nem mehetünk, tíz percet szipogott, mert nem mehet múzeumba…

Volt azért egy hosszabb “pancsolós” programunk Hajdúszoboszlón, oda a szüleimmel együtt mentünk, mert vízben egyelőre tényleg kell minden gyerek mellé egy felnőtt, illetve mint kiderült, Beni és Blanka mellé elég egy is, ha éppen együtt vannak, ugyanis hála Bori úszótanfolyamának, ők ketten már vízbiztosak. Beni már rendesen úszik is, mellúszásban, gyorsúszásban, free-style-ban (pl. kitalálta a jógaúszást :)), Blanka még annyira nem, de egyfolytában a víz alatt van, és simán kievickél a partra, de a “szabályos” úszás még nem izgatja annyira. Viola még fél a víztől, legalábbis attól, hogy a fejét betegye a vízbe. Brúnó pedig a 21 hónapjával azért még más műfaj a strandon, bár őt szemmel láthatóan nem izgatta túlságosan egy-egy véletlen merülés.

Számomra nagy felfedezés volt, hogy elkezdtem élvezni a gyerekekkel a vízi programot, de a gyerekmedencés pancsolást Brúnóval ugyanúgy, mint a nagyobbakkal a “komolyabbakat”. Ez nem volt mindig így… Arra is rávettek, hogy csússzak le az egyik csúszdán, mi azért nagy szám, mert én rettenetesen félek tőle. A csigavonalban tekeredő hosszú csúszdára még gyúrnom kell egy kicsit lélekben.

A szállodai csomaghoz járt még a gyerekeknek belépő a Mókus Kalandparkba. Na, ezt se találtuk volna ki magunktól. Kötélpályákon mehettek, karabinerekkel biztosítva. A gyerekpályán természetesen. A felnőtt pályára az mehetett, aki nagyobb, mint 120 cm. Ennyi kell ahhoz, hogy egyáltalán elérje a kötelet, amibe kapaszkodik. Ebből kerekedett kisebb vita, mert Beni 125 cm, Blanka még csak 110, és mindketten menni akartak, de az ott dolgozó úr Beninek is megmondta, hogy inkább még ő se, mert a karabinereket nem tudja egyedül rendesen átkötni. Nekem ez lett volna még egy jó kis “lépjünk bele a félelmünkbe” program, talán ha csak ketten vagyunk ott Gáborral, nem négy gyerekkel meg a szüleimmel, akkor végig is megyek, de így csak Gábor vállalkozott rá.

Onnan még tettünk egy kerülőt a Nyíregyházi Vadasparkba is, és feltűnt, hogy újabban Blanka is intenzívebben érdeklődik az állatok iránt, bár a Beni-féle mánia azért messze van tőle, de szerintem neki nem is ez a fő rédeklődési területe.

Beninek volt még július végén egy érdekes programja, a hangszeres tábor. A zeneiskolában találtuk a kiírást, az egyik zeneiskolai tanár, Márkus Zsóka szervezte 7-10 éves gyerekeknek. Azon túl, hogy hangszereket lehet kipróbálni, nem tudtunk róla többet, de ez elég izgalmasnak hangzott. Négy hangszert próbálgathattak, a furulyát, a hegedűt, a zongorát és a gitárt. Két-három hangból álló gyerekdalokat játszottak (egy hét tényleg kb. erre elég), és a végén volt egy mini hangverseny, ahol a gyerekek két-két hangszeren bemutatták, hogy mit tanultak. Beni akkor a zongorát és a gitárt választotta, zongorán váltott kézzel játszott, gitáron pedig a “Süss fel nap!“-ot, úgy, hogy a tanárnő másik gitáron kísérte.

Beni egész héten ragyogott. Izgatottan mesélte a hegedűs próbálkozásait is, valamint a játékokat. Ugyanis a napok nemcsak a hangszerekből álltak, hanem társasjátékokból és kézműves foglalkozásból is. Beni megszerezte a legügyesebb játékos címet, brillírozott Unoban, Activityben, Kérdezz! Felelek társasjátékban. Egyiket sem játszottuk még itthon. Zsóka mesélte, hogy ő és két segítője (Csenge és Szabolcs, Beni elmondása szerint 16-17 évesek), egészen elképedtek Beni gondolkodásán és tudásán. Ez is érdekes: gyakorlatilag mindenhol felfigyelnek erre, egy helyet kivéve: az iskolát.

Azóta itthon gitározik, zongorázik és furulyázik, hegedűnk nincs, lehet, hogy azt is nyúzná, ha lenne. Itt figyeltem meg még egy érdekes dolgot. Míg a táborban járt, esténként nem is mesélt róla különösebben, de Blanka, akinek addig eszébe sem jutott, felnyitotta a zongorát, és nekiállt zenét szerezni. Valamit klimpírozott, aztán sima lapra írta a kottafejeket. Mikor egy sort teleírt, megkérte, írjak hozzá szöveget. Kb. így nézett ki: ti-ti-ti, ti-ti, ti-ti-ti, ti-ti (3-2, 3-2, ismételve párszor) és a végén egy tá. A hangjegyek szárát is másik oldalon húzta, mint kellett volna, de sose írt még ilyet. Kezd olyan érzésem lenni (voltak már korábban is apróbb jelei itt-ott), hogy az egyik gyerek kap valami “input”-ot, és olyan, mintha azzal kapná mind a négy. Ezt figyelni fogom továbbra is.